Connect with us

Szerbia

Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨

Aleksandar Vučić bejelentette, hogy a Belgrád-Budapest gyorsvasút Szabadkáig, vagyis az államhatárig terjedő szakaszát november 24-én adják át, reményei szerint hatalmas ünnepség keretében, Orbán Viktor, valamint egy magas rangú kínai miniszter jelenlétében

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Mint egy előkelő szálloda bejárata, "elkészült" a szabadkai vasútállomás
Mint egy előkelő szálloda bejárata, "elkészült" a szabadkai vasútállomás (Fotó: Tómó Margaréta)
Cikk meghallgatása

Feleségével, Tamarával szállt fel a Belgrád és Szabadka között közlekedő tesztvonatra csütörtökön Aleksandar Vučić szerb államfő. Miután hazatért az Egyesült Államokból, feltételezhetően meg szerette volna tapasztalni, milyen is egy óra tíz perc alatt Belgrádból Szabadkára érni vonattal, hiszen a tesztelések hétfő óta zajlanak. Egyúttal megnézte a felújított és újonnan épített vasútállomásokat, leszállt a szabadkain, több okból is leteremtette Szabadka polgármesterét, és kiosztotta a vajdasági miniszterelnököt, megnézte az állomást, nyilatkozott, majd autóval távozott.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Szabadka polgármestere megkapta a magáét

Alig szállt le a vonatról Aleksandar Vučić, akit Goran Vesić közlekedésügyi miniszter, Maja Gojković, tartományi kormányfő, valamint Li Ming, Kína belgrádi nagykövete is elkísért, néhány méter megtétele után azonnal kérdése volt Stevan Bakićhoz, Szabadka polgármesteréhez, aki hivatalosan fogadta a delegációt az állomáson. A kérdés pedig az volt, hogy miért nem hívta meg Pásztor Bálintot, a VMSZ elnökét?

Felelősségre vonták a szabadkai polgármestert

A szerb először azért volt dühös, mert a szabadkai polgármester – aki nincs jóban a VMSZ vezetőjével – nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására, majd azt is kifogásolta, hogy nincsenek magyar feliratok a szabadkai vasútállomáson. Stevan Bakić csak hápogott, és a protokollra kente a dolgot.

– Miért nem hívták meg Bálintot? Ez nagy hiba, és nagy szégyen. Sohasem értettem a protokollt, ez olyan hülyeség, hogy szavam sincs. Legközelebb a protokollt hívja meg az állomás megnyitására, és ne engem! Ez nem fordulhat elő, évekig építettük (a kapcsolatokat), és ne rombolják most le őket!

– mondta a szerb elnök, aki láthatóan nem dühöngte még ki magát, mert az „ősradikális kövületnek” számító Maja Gojkovićot is felelősségre vonta ugyanezért, aki valami olyasmire próbált hivatkozni, hogy ő nem értesült róla.

– Ez mindegy, miért nem kérdezted meg?

– mondta Vučić, a tegezés pedig nem véletlen, hiszen hosszú éveken keresztül egyazon radikális pártban „politizáltak”.

Bakić csak vonogatta a vállát, és azt mondta, ez volt a protokoll, mire az államfő még egyszer megkérdezte, miért nem hívták meg Pásztort, és leszögezte, hogy ez nagy hiba és nagy szégyen, majd rámutatott, hogy nem lenne szabad lerombolniuk mindazt, amit felépítettek (feltehetően célozva ezzel arra, amit a VMSZ elhunyt elnökével, Pásztor Istvánnal közösen tettek a két nép kapcsolatáért – a sokat emlegetett legmagasabb történelmi szint elérése érdekében).

Kérdés viszont, hogy ha Bakićnak vagy bárki másnak eszébe jutott volna, hogy meghívja Pásztor Bálintot Vučić fogadására, akkor a VMSZ vezetője vajon el tudott volna-e menni, hiszen Pásztorék éppen csütörtökön adtak át több nagyléptékű beruházást, amely a Prosperitati Alapítvány, vagyis a magyar kormány támogatásával valósult meg Óbecsén és Adán.

Vagyis a VMSZ Magyar Leventével a magyar kormány segítségével gyarapodó vállalkozók társaságát élvezte, miközben az államfő ebben az esős időben éppen Szabadkára vonatozott.

Könnyen előfordulhat azonban, hogy ez nem is kérdés, mert hogy Pásztor Bálint szinte biztos, hogy ott lett volna a szerb elnök fogadásán, főleg ha időben megérkezik a meghívó.

Nincs megnyitó, amíg nincsenek magyar feliratok

Aleksandar Vučić tett egy kört a vasútállomás néhány termén keresztül, közben elmondta, hogy milyen hihetetlen, hogy mindez megvalósult, méghozzá Magyarország és az elsődlegesen megszabott határidő előtt egy évvel. Azt viszont nem tudjuk, hogy a szerb elnöknél mikor kezdődik az időszámítás, az első megállapodásokat ugyanis Kína, Magyarország és Szerbia 2014-ben írta alá, és akkor a 2018-2020 közötti befejezést célozták meg.

Egyetlen magyar felirat sincs - még mutatóban sem - a felújított szabadkai vasútállomáson, az új módi szerint csak cirill betűkkel és angolul van minden kiírva

Egyetlen magyar felirat sincs – még mutatóban sem – a felújított szabadkai vasútállomáson, az új szerbiai módi szerint csak cirill betűkkel és angolul van minden kiírva (Fotó: Tómó Margaréta)

A szerb elnöki sajtónyilatkozat legelején Vučić rögtön kiemelte, hogy eredetileg öt-hat nap múlva szerették volna átadni használatra a vasútállomást – amely egyébként messze nem tűnik használatba vételre alkalmasnak –, erre mégsem kerülhet sor, mert ő nem engedi.

– Van egy kifogásom a szabadkai vasútállomással kapcsolatban, az pedig az, hogy semmi sincs kiírva magyarul. Át akartuk adni használatra az épületet öt-hat napon belül, de erre nem kerül sor, mert nem engedem. Amíg én vagyok hatalmon, olyasmi nem fordulhat elő, hogy itt ne legyen kiírva magyarul minden. Először szerbül, aztán magyarul és csak utána angolul, értetted, Bakić? Remélem, értetted, nem pedig csak hallottad, ahogy egyébként szoktad

– mondta mindenki füle hallatára Szabadka polgármesterének a szerb elnök. Vučić itt megemlítette azokat a szerb illetve magyar trikolórral „díszített” világító helységnévtáblákat is, amelyeket először a Szerb Haladó Párt helyezett ki a város bejáratainál és a körforgalmakban, s állítólag neki kellett harcolnia azért, hogy a világító feliratok magyarul is kikerülhessenek, miután – mint az a kapcsolódó cikkből kiderül – az ügyben a megboldogult Pásztor István interveniált nála.

Az mindenképpen tény, hogy Pásztor Bálint és Bakić nincsenek jóban, amit az is bizonyít, hogy a legutóbbi választási hajrában nyilvánosan egymásnak is estek, egészen pontosan Bakić hangosan bírálta Pásztort, aki azt találta mondani a kampány során, hogy a VMSZ, vele az élen, az egyetlen lokálpatrióta opció.

Bakić ezen igencsak kiakadt, fűt-fát kiabált Pásztorra, aki viszont higgadtan kezelte az ügyet, és a Szerb Haladó Párttal való kiváló együttműködésre terelte inkább a figyelmet.

Pásztor ezúttal sem reagált a konkrét esetre. A belgrádi Politikának adott szombati interjújában a VMSZ elnöke azt mondta, hogy azért nem kíván nyilatkozni, mert úgy gondolja, hogy bőven elég, amit Vučić nyilvánosan mondott legutóbbi szabadkai látogatása alkalmával.

– Köszönöm neki, hogy beszélt a VMSZ és Pásztor István szerepéről, valamint szerénységem legutóbbi hónapjairól a Szerbia és Magyarország közötti stratégiai kapcsolatok javításában

– mondta Pásztor Bálint a szabadkai vasútállomáson történteket követően.

November 24-én hatalmas ünnepség Orbán társaságában

Aleksandar Vučić bejelentette, hogy a Belgrád-Budapest gyorsvasút Szabadkáig, vagyis az államhatárig terjedő szakaszát november 24-én adják át, reményei szerint hatalmas ünnepség keretében, Orbán Viktor, valamint egy magas rangú kínai miniszter jelenlétében.

Gyaníthatóan nem ez a "csudavonat" húzza majd a gyorsvasutat Magyarországon

Gyaníthatóan nem ez a „csudavonat” húzza majd a gyorsvasutat Magyarországon (Fotó: Tómó Margaréta)

Vučić több alkalommal hangsúlyozta, hogy ha nincs Kína, Szerbia minden bizonnyal nem tud ilyen mértékben fejlődni, sem gazdaságilag, sem infrastrukturálisan. A gyorsvasút megvalósulását álomszerűnek nevezte, kiemelve, hogy senki sem gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy Szerbiában ilyen projektek valósulhatnak meg, és ez Kína nélkül nem is sikerült volna.

Szerinte lehet a kákán csomót keresni, és azt mondani, hogy a kavicsok nem állnak jól a vágányok mentén, és ezért ez az egész beruházás nem ér semmit, de hozzátette, hogy szerinte sokkal kevesebb lájkot kap az, aki valamit tesz, mint aki fröcsögve kritizál mindent.

Lájkok ide, lájkok oda, a vasútállomás valóban impozáns, teljesen más benyomást kelt, mint egy évvel ezelőtt. De azért – egyelőre – vigyázni kell, hova állunk, amíg a vonatot várjuk, mert a vágányoknál a tető beázik. Pechünkre csütörtökön éppen zuhogott az eső.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7