Horvátország
Novák Katalin 2022-ben találkozott a Rosznyefty volt alelnökével, nyilvánosan nem kommunikálta
A zágrábi Večernji list azt írja, hogy a magyar és a horvát köztársasági elnök találkozójáról és a Kremlhez fűződő kapcsolatai miatt szankcionált volt Rosznyefty-alelnökkel történt barátkozásáról a két ország közvéleménye semmit nem tudott, mert erről sem Horvátországban, sem Magyarországon nem esett szó

Az egyik vezető horvát napilap, a jobbközép Večernji list arról számolt be, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök is találkozott Zoran Milanović horvát államfő távoli „rokonyával”, aki egyúttal az orosz Rosznyefty alelnöke is volt akkortájt. A horvát lap/portál beszámolója szerint erre akkor került sor, amikor Novák Brač szigetén járt, ahol megfordult Željko Runje házában is. Ez annak a vitának a során derült ki, ami a napokban robbant ki Oleg Butković horvát közlekedési miniszter és a már említett Milanović között, amiről a BALK tegnap már beszámolt. Runjet két nyugati ország is szankcionálta a Kremlhez köthető kapcsolatai miatt, viszont nem került sem amerikai, sem uniós szankciók alá, mert horvát és amerikai állampolgár, az EU és az USA pedig nem vonja szankciók alá saját állampolgárait. A horvát elnök tagadta, hogy „Putyin horvát embere” bármiféle szankciók alatt állna.
Alcímek
„Titokban” találkoztak a Rosznyefty volt alelnökével
A Večernji cikke szerint az illegálisan épített tengerparti ingatlanokról szóló beszámolókból az már köztudott, hogy a Rosznyefty volt alelnökének van egy háza a Brač szigetén lévő Bobovišćéban, ahova Milanović 2022 augusztusában elvitte Novák Katalin volt köztársasági elnököt.
A Večernji megjegyzi, hogy a magyar és a horvát politikai vezetők látogatásáról és a Kremlhez fűződő kapcsolata miatt szankcionált személlyel történt barátkozásáról a két ország közvéleménye semmit nem tudott, mert erről sem Horvátországban, sem Magyarországon nem esett szó.
Milanović egy másik alkalommal, amikor egy hajós-helikopteres látogatást tett Albániában, azt fejtegette, hogy államfőként „a Horvát Köztársaságot képviseli” minden alkalommal, amikor külföldi illetékesekkel találkozik, aminek alapján a Večernji arra a következtetésre jutott, hogy Bračon „egy titkos hivatalos horvát-magyar találkozó volt egy szankciók alatt álló orosz üzletemberrel”.
A portál szerint valami hasonló történt, amikor titokban Milanović Milorad Dodikot fogadta. Ennek a részleteiről a kapcsolódó cikkünkben találhatók további részletek.
A horvát lap internetes kiadása szerint az nem világos, hogy a magyar és a horvát elnök pontosan mi járatban volt Runjenál, és hogy miről tárgyaltak. Erről egyelőre hiába érdeklődött a Večernji a magyar és a horvát köztársasági elnöki hivatalnál, a horvát portál szerint azonban a magyar elnöknek – nyilván – nagyon fontos volt, hogy az orosz államvezetéshez közel álló személynél történt látogatása titokban maradjon.
Erre a megállapításra annak alapján jutottak a horvát kollégák, hogy a cikk szerint Novák Katalin esetében olyan személyről van szó, aki nagyon aktív volt a közösségi oldalakon az idén februárban hirtelen véget ért hivatali ideje alatt, amikor le kellett mondania, mert – formálisan – megkegyelmezett egy személynek, aki egy elítélt pedofilnak segített.
A horvát újságírók megjegyzik, hogy Novák naponta publikált az interneten hivatali és magánéleti fotókat, kezdve a politikusokkal, vállalkozókkal, például az Elon Muskkal való találkozásoktól a szabadidejében készült képekig. A Večernji megállapítása szerint a brači látogatást azonban nem népszerűsítette, de augusztus 6-án közzétett egy fotót magáról és a férjéről Splitben, ahonnan elmondása szerint Sinjbe mentek, ahol Milanović elnök vendége volt, onnan pedig rendkívül nagy számban tett fel képeket a netre a sinji alkával (lovasjáték) és a Milanovićtyal történt időtöltéssel kapcsolatban.
Novák látogatásáról Milanović is beszélt
Előző cikkünkben arról is szó esett, hogy a horvát köztársasági elnök személyesen kérte az állami és magánbankokat, hogy nyissanak számlát unokatestvére, Željko Runje számára, akivel a megszankcionálását követően egyetlen épeszű bank sem állt szóba, amelynek a vezetői nem akarnak szankciós sorsra jutni.

Kapcsolódó cikk
HORVÁT INDEX: Erdoğan bűnöző és despota, miért nem tüntet senki sem ellene Zágrábban?
A Večernji cikke szerint a török tulajdonban lévő, de Horvátországban is működő Kent Bank azonban nyitott neki számlát, miután a horvát köztársasági elnök erről beszélt kollégájával, Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnökkel, annak 2022 szeptemberében történt zágrábi látogatása alkalmával.
Erre azonban nem vesztegetnénk több szót, inkább visszatérnénk Novák Katalin hvari látogatásához, amiről a hír kiszivárgását követően Zoran Milanović is beszélt hétfőn, Šibenikben tett kiruccanása alkalmával.
A horvát köztársasági elnök szerint „puszta képzelgés a gyáván visszavonuló Večernji list állítása, hogy a magyar államfő vacsorán volt annál az embernél (Željko Runje). Milanović ezt azzal toldotta meg, hogy „ezek a tolvajok” tisztában vannak azzal, hogy a volt magyar elnöknek, vagyis anyjának és az apjának 25 éve van háza a szomszéd öbölben.
Arra az újságírói kérdésre, hogy mi volt a találkozó célja, a horvát elnök azt mondta: hogy „barátkozás (družba), hivatali szolgálat, örvendezés, örömködés”.
Milanović úgy fogalmazott: „örült, hogy együtt lehetett Novák Katalinnal, a férjével, a kisebbik lányával”, miközben a felesége Zágrábban dolgozott, de arról is beszélt, hogy a társaságban egy közeli barátja, egy dalmáciai horvát férfi is volt.
A horvát elnök – ha már így belemelegedett -, azt is elárulta, hogy nem ez volt az egyetlen találkozása Novák Katalinnal, előtte járt a magyar köztársasági elnök sutivani házában, amihez még hozzátette, hogy az a nő, mármint Novák, Horvátországban, az Adrián nőtt fel.
Az INA is szóba került
Milanović csapongó gondolatmenetét nem mindig könnyű követni, itt ugyanis belekeverte a történetbe az előbb már említett Dodikot, akinek a napokban azt üzente, hogy kevesebb csetniknótát énekeljen, majd ezt követően rákanyarodott az INÁ-t övező egyik botrányra, nevezetesen a Škugor-ügyre, amely időben a magyar köztársasági elnök „titkos” horvátországi tartózkodásával eset egybe.
A Škugor-üggyel többször is foglalkoztunk, ide a botrány kirobbanásával kapcsolatos cikkünket csatoltuk, a többinek a megtalálásában a BALK keresője segít a Škugor szó beírását követően, a cikkek felelevenítésével talán könnyebb lesz követni a horvát elnök gondolatmenetét.
Milanović a két évvel ezelőtti botránnyal kapcsolatban megjegyezte, hogy már szinte „feledésbe merült a Škugor-ügy és az a gázkereskedelemből származó 100 millió euró, amely valaki nagymamájának a számláján maradt”.
A horvát köztársasági elnök feltette a kérdést, hogy hogyan lehetséges, hogy a nevezett Škugor néhány év után visszatér egy bizonyos pozícióba, és onnan azonnal szervezett rablásba kezd?
Szerinte Škugor nem azért került pozícióba, mert Orbán Viktornak vagy Novák Katalinnak eszébe jutott, hanem azért, mert a horvát, vagyis a HDZ-kormányból valaki dagasztotta és fojtogatta a magyarokat, akiké az utolsó szó az INÁ-ban, hogy azt a pozíciót valami Škugornak adják, ami aztán tyúktolvajlásból szarvasmarhatartássá változott, pedig hát a szarvasmarhák veszélyesek a környezetre a metán kibocsátásuk miatt, poénkodott még a horvát elnök.
Szerinte az ügyben egy olyan nagyon fontos személy keze van, aki közvetlenül kötődik Andrej Plenković miniszterelnökhöz, és ez a személy ragaszkodott ahhoz, hogy Škugor kerüljön valami posztra az INÁ-ban, amit a hatóságoknak még ki kell vizsgálniuk.
A horvát köztársasági elnök innen már belpolitikai vizekre lapátolta magát, amiről lesz idő még beszámolni, mert biztosan nem ez volt Milanović utolsó retorikai felvillanása, hiszen legalább még egy hétig tart a horvát választási kampány, amely ki tudja, hogy még mit hoz a felszínre.

- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Törékeny Galamb & Kövér Varangy a Manóba’ (Coyoacán – Budapest – Belgrád 2025)
- Bosznia6 nap telt el azóta
A boszniai képviselőház nem szavazta meg a külügyminiszter leváltását
- Magyarország4 nap telt el azóta
Szijjártó szerint Oroszország regionális realitás
- Szerbia6 nap telt el azóta
DEKLARÁCIÓ: Már autonómia sem jár Vajdaságnak?