Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

A koszovói szerbek mégsem töltik az új évet a barikádokon, Koszovó északi részén ugyanis csütörtökön (december 29-én) eltávolították a torlaszok jó részét. Aleksandar Vučić szerb elnök közben úgy döntött, hogy megszünteti a szerbiai fegyveres erők fokozott harckészültségét, vagyis a „dráma” befejeződött, a téma lassan, vagyis inkább gyorsan lekerült a címlapokról. Majd jön egy másik ellenség – mert egy autarchikus rendszernek mindig szüksége van egy fiktív vagy egy Anonymus ellenségre -, akik ellen harcolhat a „nemzet nevében”.

A barikádok eltűnnek

A koszovói szerbek azt követően kezdték el csütörtökön a torlaszok eltávolítását az utakról, hogy a pristinai (albán) bíróság hazaengedte azt a szerb rendőrt, aki miatt képletesen szólva az egész „hacacáré” kezdődött.

A barikádok megszüntetésének másik oka, hogy az emberek belefáradtak „a nemzeti értékek ily módon történő képviseletébe”, miközben a szerb sajtó állítása szerint állítólag garanciákat kaptak az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól arra, hogy „tiszteletben lesznek tartva” a szerb követelések.

Ennek folytán a koszovói szerbek a tegnapi nap folyamán megszüntették a rudarei keresztnél lévő legnagyobb úttorlaszt, amely a szerb médiában az „ellenállás szimbólumává” nőtte ki magát.

Az esti órákig a körülbelül 14-15 barikád közül csak néhány nem került elbontásra, de a szerbiai elektronikus médiában ez már olyannyira nem téma, hogy azok megszüntetése is megtörténik, ha már közben nem történt meg.

A radikálisabb nézeteket képviselő (koszovói) szerbek úgy vélik, hogy a barikádokat mindaddig nem kellett volna eltávolítani, amíg a koszovói (albán) rendőrség különleges alakulatainak utolsó tagja nem hagyja el a szerbek lakta északi területeket, a többség azonban úgy véli, hogy hosszú volt a húsz nap, amit az akadályok őrzésével töltöttek, és szeretnének már hazamenni, hogy a családjukkal lehessenek.

Két kiégett szerb kamion a Kosovska Mitrovica északi részén létesített egyik szerb barikádon (Screenshot)

Elvégre jönnek az ünnepek, az újév, a szerb karácsony, a szerb újév, a háziszentek megünneplése, ki a fenének van kedve „hősként meghalni” a barikádokon, amelyeknek egyike-másika az utóbbi napokban már őrizetlen maradt. A szerb sajtó egyelőre nem tudta kideríteni, hogy az egyik barikádon ki gyújtott fel két teherautót, merthogy az úton keresztbe állított járműveket védők figyelme – enyhén szólva – igencsak lankadt.

Mindenesetre leszögezhető, hogy az amerikaiak által meghirdetett „kifárasztásos technika” bevált, a szerbek megunták, és hazamentek, miközben a belgrádi vezetés is sokallhatta a ránehezedő nyomást.

A szerbiai kormányzat természetesen győzelemként könyvelte el az elért eredményeket – amelyek valóságossága nehezen kitapintható – viszont bizonyára érezték azt a presztízsvesztést, ami a nemzetközi politikai színtéren érte Szerbiát a külföldi politikai tényezők, kormányok, miniszterek és nagykövetek részéről, amire a fordulatokkal teli éjszaka során a raškai laktanyában tartott sajtóértekezleten Aleksandar Vučić szerb elnök is panaszkodott.

Az újabb „barikádos bohózat” tehát véget ért, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a szerb elnök sebtében visszavonta a fokozott harckészültségről szóló rendeletet, amit az ország népe az elnöki hivatal közleményéből tudott meg. Visszavonulni csendben, lábujjhegyen kell!

Ezért a döntés meghozását nem előzte meg a Nemzetbiztonsági Tanács sürgős összehívása, sem egyetlen televíziós szózat azzal kapcsolatban, hogy az akárki, akit pontos megnevezés hiányában a BALK-on csak „bújtatott alanyként” szoktunk nevezni, felhagyott a szerb nép veszélyeztetésével.

Legalábbis annyira, hogy szerb részről nincs szükség katonai erődemonstrációra, főleg akkor, ha „az erő nem velük van”, hanem a másik oldallal, mert azt talán még a szerb hazafias médiában agyonmagasztalt Vučić elnök sem gondolta komolyan, hogy büntetlenül nekiugorhat a világ legerősebb hadseregének, amely a KFOR-on keresztül képviselteti magát a térségben, és jóformán tétlen szemlélőként nézte végig a szerb vezetés kommunikációs vergődését, hogy győzelemként adja el a kilencvenes évek „útonálló politikai módszereivel szerzett eredményeket”.