Connect with us

Szerbia

KOLLEKTÍV ŐRÜLET: Szerbia nem vesz részt az EU-Nyugat-Balkán konferencián, Vučić lehet, hogy Várhelyivel sem találkozik

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Kollektív őrület lett úrrá Szerbián.
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

Kollektív őrület lett úrrá Szerbián. Aleksandar Vučić nem utazik el a tiranai EU-csúcsra, amelyet a december 6-án tartanak. Az információt maga a szerb elnök is megerősítette, aki azt sem zárta ki, hogy Várhelyi Olivér bővítési biztossal sem találkozik. A döntés azt követően született, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök Belgrád szerint alkotmányellenesen és a Brüsszeli Megállapodással ellentétes módon nevezte ki a koszovói szerb ellenzékhez tartozó Nenad Rašićot kisebbségekkel foglalkozó közösségi miniszterré.

Várhelyivel sem találkozik?

Belgrádban azt is nehezményezik, hogy az Európai Unió annak ellenére enyhén reagált a történtekre, hogy Szerbia a csúcstalálkozón való részvételét attól tette függővé, hogy Brüsszel keményen elítéli a lépést, amelyet – ahogy Belgrádban fogalmaznak – az ideiglenes koszovói adminisztráció vezetője, vagyis Albin Kurti tett.

– Vučić elnök nem megy Tiranába az Európai Unió szégyenletes reakciója után

– hangzott el a kormánypárti Informer hírportál beszámolója szerint a szerb elnöki hivatalban. A belgrádi kormánypárti hírportál úgy tudja, hogy ebből az alkalomból Vučić a következő 48 órában a nyilvánossághoz fordul.

A szerb elnök azonban annyira türelemetlen volt, hogy máris megjelent kedvenc “rózsaszín” televíziójában, ahol maga is megerősítette, hogy nem utazik el a csúcstalálkozóra, mert az EU nem ítélte el megfelelőképpen Albin Kurtinak, a “pristinai intézmények ideiglenes miniszterelnökének a döntését.

– Rašić kinevezése szégyenletes, és ez a legenyhébb szó, amit használhatok. Ez az ember (Rašić) kevesebb mint egy százalékot kapott a választásokon

– jelentette ki a szerb államfő, aki szerint a történtek azt mutatják, hogy a szerbek üldözése és kiutasítása van készülőben Koszovóban.

– Nem vagyok benne biztos, hogy holnap (december 2-án) sor kerül a Várhelyi Olivér uniós bővítési biztossal tervezett találkozóra az általam tett kijelentések és az időközben történt döntéseink után

– mondta Vučić a Pink televíziónak, pedig hát Várhelyitől igazán nem kellene tartania.

Az Albin Kurti által kinevezett Nenad Rašić a koszovói szerb Progresszív Demokrata Párt elnöke, amely nem tartozik közvetlen belgrádi irányítás alá, ezért a belgrádi kormánypárti sajtó a “szkipetár érdekek” kiszolgálójának tartja.

A 2013-ban alapított Progresszív Demokrata Párt saját állítása szerint azért jött létre, mert a koszovói szerbek politikai pártjai – függetlenül attól, hogy milyen köntöst/formát öltenek – még “nem elég demokratikusak”.

– Mindenki velünk kereskedik, mindenki velünk foglalkozik, viszont senki nem törődik velünk, mert mindenki azt nézi, hogy rajtunk keresztül valósítsa meg a saját érdekeit

– nyilatkozta a 2019-es választások előtt Nenad Rašić, aki most “jó szerbként” került pozícióba, miután Goran Rakić, a belgrádi kézivezérlés alatt álló Szerb Lista elnöke lemondott a miniszteri posztról.

Rašić kinevezését követően a Szerb Lista és a szerb kormány hisztériás rohamot kapott, a szerb kormánypárti sajtó pedig földig alázta a miniszteri szerepbe beugró koszovói szerb politikust, akit “szerbgyűlölő szerbnek” nevezett, mert a választások során megszólalt albánul, és mert albán nyelvű kampányanyagokat is készített.

A fent említett Informer több riportalanya szerint a miniszteri tisztséget elfogadó Rašić a szerbiai ellenzéki Szabadság és Igazságosság Pártja vezetőjének, Dragan Đilasnak a bábja, és Albin Kurti koszovói miniszterelnök pincsikutyája.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Koszovó

A NATO újabb katonákat küld Koszovóba az újonnan kialakult helyzet miatt

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

NATO
A NATO gyorsan teljesíti a szerb követeléseket, és újabb katonákat küld Koszovóba, amíg a szerbek nem gondolják meg teljesen magukat (Forrás: KFOR)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

A NATO tanácsa jóváhagyta, hogy a jelenlegi helyzet miatt további erők menjenek Koszovóba. A tanács arra emlékeztetett, hogy májusban – az erőszakba torkolló zvečani eseményeket követően – növelték a KFOR-erők jelenlétét, most pedig jóváhagyták további erők átvezénylését Koszovóba. Azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy hány katonát vezényelnek Koszovóba, és hogy melyik országokból.

A NATO teljesíti a szerbek kívánságát

Az ülésen a szövetség tagjai mély aggodalmukat fejezték ki a Koszovó északi részén növekvő feszültség miatt, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára talán ezért állapította meg, hogy a KFOR-misszió látható és aktív jelenlétet kíván fenntartani Koszovó egész területén.

Mindez azt követően hangzott el, hogy az utóbbi napokban a szerb illetékesek több kifogásolni valót is találtak a KFOR tevékenységében, a legutóbbi tragikus eseményekkel kapcsolatban pedig élesen bírálták a nemzetközi haderőt, hogy tétlen szemlélő volt, és nem vállalt aktívabb szerepet az erőszak megfékezésében.

A szervezet közleménye szerint a NATO mindig megtesz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy fenntartsa a biztonságos környezetet és a szabad mozgást minden Koszovóban élő ember számára.

A NATO megjegyezte, hogy ezt elfogulatlanul, és az ENSZ által biztosított mandátummal összhangban teszi.

NATO

Magyar zászlóbontás a NATO-ban, középen Angelo Michele Ristuccia vezérőrnagy, a KFOR jelenlegi parancsnoka. Egyébként a KFOR Facebook-oldalán szinte minden bejegyzés végén ott szerepel, hogy a KFOR továbbra is teljes mértékben az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1999. évi 1244. számú határozatán alapuló mandátumának napi végrehajtására összpontosít, hogy biztonságos környezetet teremtsen és szabad mozgást biztosítson Koszovóban minden ott élő ember számára.(Forrás: Facebook, NATO)

A NATO belenyúl a KFOR-ba

A közlemény arra is kitér, hogy minden intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy a KFOR parancsnoka rendelkezzen minden szükséges erőforrással és rugalmas viszonyulással ahhoz, hogy a misszió teljesítse megbízatását.

Azt is közölték, hogy a katonai szövetség kész további változtatásokat végrehajtani a KFOR összetételében, az igényeknek megfelelően.

Ezt követte az a mantra, hogy a KFOR továbbra is szorosan együttműködik az összes érintett belgrádi és pristinai szereplővel, továbbá az EULEX misszióval, az EBESZ-szel, az UNMIK-kal és a diplomáciai közösséggel.

A katonai szervezet egyúttal felszólított minden érintettet, hogy haladéktalanul lépjenek fel a deeszkaláció érdekében, és egyben felkérte Belgrádot és Pristinát, hogy továbbra is vegyenek részt az EU közvetítésével folyó párbeszédben, mert ez az egyetlen lehetséges módja a fontos kérdések rendezésének, illetve az olyan megoldások elérésének, amelyek tiszteletben tartják valamennyi közösség jogait.

A NATO szerint ez a kulcsa Koszovó állandó biztonságának és a térség stabilitásának.

A vasárnapi eseményeket követően a szerb vezetés, köztük a szerb elnök is azt követelte, hogy a KFOR váltsa fel a koszovói rendőröket az északi területek ellenőrzésében, a szerb elnök azonban egy-két nappal később meggondolta magát, és ismételten a Szerb Községek Közösségének létrahozását helyezte előtérbe, mert azáltal a szerb területek a helyi szerb rendőrök ellenőrzése alá kerülnének.

Így lett a hét elején még a KFOR kivezénylésére vonatkozó prioritásból másodlagos opció, ami persze nem akadályozza a szerb vezetést abban, hogy egyelőre mindkét lehetőséget benne hagyja a köztudatban.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava