Connect with us

Koszovó

ELBESZÉLNEK EGYMÁS MELLETT: Chollet a Twitteren követelte a rendszámtáblákra vonatkozó koszovói intézkedések elhalasztását

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Derek Chollet amerikai helyettes államtitkár a Twitteren közölte, hogy telefonon beszélt a koszovói albán miniszterelnökkel, és hogy kultiválta vele az amerikai-koszovói barátságot. Néhány órával korábban Albin Kurti tett közzé egy bejegyzést ezzel kapcsolatban, diplomáciai közhelyek mögé rejtve a lényeget.

Derek Chollet, akit a magyar sajtó külügyi tanácsadóként is emleget, megerősítette, hogy telefonon beszélt Kurtival. A csevegésre azt követően került sor, hogy az Európai Unió Brüsszelbe szólította a koszovói miniszterelnököt és a szerb államfőt, aki a koszovói szerbek ihletett képviselője, és úgy általában a szerb nép “legnagyobb védelmezője”, vagy legalábbis annak képzeli magát.

Az amerikai helyettes államtitkár valószínűleg nem örült Kurti bejegyzésének, mert félretette a bájolgást, és sutba vágta a diplomáciai közhelyszótárt, vagyis köntörfalazás nélkül ismertette az amerikai álláspontot.

– Beszéltem a koszovói miniszterelnökkel, hogy a további eszkaláció elkerülése érdekében: halasszák el a rendszámtáblákkal kapcsolatos büntetéseket (a koszovói szerbekkel szemben), és tartsák nyitva az ajtót a koszovói szerbek visszatérése előtt a koszovói intézményrendszerbe

– írta a Twitteren az amerikai államtitkár, ami után eléggé nyilvánvaló az amerikai álláspont, de ha esetleg Pristinában ennyiből nem értettek volna, Chollet felállított egy diplomáciai képletet is, amely szerint Kurtinak – mivel, hogy vele folyt a telefonos eszmecsere – a Szerbiával történő párbeszédre kellene fókuszálnia, ami Koszovó esetében a legjobb út az európai és az euroatlanti integráció felé.

Az utóbbi mondat akár közhely is lehetne, de a szövegbe beiktatott egyenlőségjel arra utal, hogy a Koszovó szponzorának számító Egyesült Államokban nem örülnének a Szerbiával történő párbeszéd további halogatásának, amiből pedig az következik, hogy Kurti nem utasíthatja el a brüsszeli behívóparancsot.

Mint már korábbi cikkünkben jeleztük, a koszovói (albán) miniszterelnök észtországi látogatását követően arról írt a Twitteren, hogy őszinte és fontos megbeszélést folytatott Chollettel.

Kurti ezzel kapcsolatban elővette a régi mantrát, amely szerint a kapcsolatok teljes rendezése érdekében megállapodást kell kötni Szerbiával, aminek a középpontjában csakis a kölcsönös elismerés állhat, a koszovói biztonsági helyzetre és a jogállamiságra összpontosítva.

Ez a mantra most nem jött be.

Fatbardha Krasniqi a pristinai Gazeta Metro munkatársa, erre reagálva a Twitteren megjegyezte, hogy ez már nem az első eset, amikor a koszovói miniszterelnök mást mond, mint az amerikai külügyi tanácsadó.

Josep Borrell európai fődiplomata pénteken úgy fogalmazott hogy a most kialakult helyzet az utóbbi tíz év legsúlyosabb válsága, miután a pristinai kormány hétfőtől 150 eurós büntetéssel fenyegeti a rendszámtáblák lecserélésének ügyében vele szembeszegülő szerbeket.

Az amerikai kormányközeli Szabad Európa Rádió közben úgy értesült, hogy nem vasárnap, hanem várhatóan november 21-én, hétfőn találkozik Albin Kurti koszovói miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava