Connect with us

Szlovénia

SAJTÓ ÉS POLITIKA: Az új szlovén elnök egyik fő területe a médiajog, ami magyar kormányzati szempontból hátrányos lehet

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A hivatalos részeredmények alapján biztosra vehető, hogy a függetlenként induló baloldali Nataša Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai választásokat, és ezzel beigazolódtak a két forduló választási forduló közötti előrejelzések, amelyek szerint a szintén függetlenként induló Anže Logar megfelelő bázis híján nem tud erősíteni, ráadásul a második fordulóban a kormányzó pártok is Pirc Musart támogatták, így Szlovénia végképp bal felé billent, az pedig csak mellékes körülmény, hogy ő az ország első női elnöke.

Az előjelzések szerint a szlovéniai Pirc Musar csak akkor veszíthetett volna, ha a baloldali szavazók “belekényelmesednek” az elnökválasztásba, és nem mennek el szavazni, mert úgyis mindenki az ő jelöltjük győzelmét jósolta.

Ez azonban nem következett be, mert a választási bizottság adatai szerint a második fordulóban többen szavaztak, mint az elsőben, a választásra jogosultak 52,13 százaléka járult ugyanis az urnákhoz az előző fordulóban mért 50,97 százalékhoz képest.

Az eredmény tehát nem meglepetés, hiába szerezte meg az októberi első fordulóban a többséget a “populista” Janez Janša volt miniszterelnök egykori külügyminisztere, Anže Logarnak nem sikerült behúznia a második fordulót.

Kérdés, hogy mi lett volna az eredmény ha az elnökválasztáson maga Janša indul, aminek a lehetőségét egy év eleji kommentárunkban nem zártuk ki. Ugyanakkor az is kérdés, hogy segítette vagy éppen nehezítette Logar helyzetét, hogy Szlovéniában sokan nemigen tudtak valódi független jelöltként tekinteni Anže Logarra.

Nataša Pirc Musar győzelmével egy év alatt teljesen kicserélődik a szlovéniai állami vezetés, és a korábbi jobboldali kurzus helyett mindenféle értelemben baloldali kormányzás következik, ami némileg megakaszthatja a magyar-szlovén együttműködést, mivel az új ljubljanai vezetőket inkább lehet Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellenlábasainak, mint barátainak nevezni.

Itt érdemes emlékezni arra, hogy Orbán februárban – tehát még a Janša-érában – szlovéniai “kiszállása” alkalmával úgy fogalmazott, hogy a “barátság a legértékesebb valuta”, ám nehéz elképzelni a két ország szoros együttműködését, ha hiányzik ez a váltópénz.

Az viszont még gondot okozhat a magyar és a szlovén kapcsolatokban, hogy Pirc Musar egyik fő területe a médiajog, és esetleg elkezdi feszegetni Janša és Orbán közös médiaügyeit, bár magyar részről már azt követően jelezték a Janša-féle pártmédiából történő tőkekivonást, hogy a volt szlovén miniszterelnök áprilisban elvesztette a parlamenti választásokat.

Szlovéniának karácsonyra minden bizonnyal új elnöke lesz, az új államfő ugyanis a tervek szerint december 23-án teszi le a hivatali esküt. Miután az országban annak ellenére a kormány viszi a prímet, hogy az államfőt közvetlenül választják, így számottevő politikai korrekció Logar diadala esetén sem lett volna várható, Pirc Musar győzelme a szlovén kormány számra pedig nem nehezíti, hanem inkább megkönnyítheti a működést.

Pirc Musar programjában az egészségügyi és nyugdíjrendszer reformja, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a biztonság- és védelempolitika szerepel, külügyi irányváltás nincs láthatáron, a külügyeket egyébként is Tanja Fajon viszi, aki korábban az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője volt, és már a nyáron végrehajtotta a fordulatot.

Fajon hétfőn (november 14-én) délután úgy nyilatkozott, hogy “különösen büszke” Nataša Pirc Musar győzelmére, aki véleménye szerint minden bizonnyal megvédi Szlovéniában az alapvető jogokat, a médiaszabadságot és a jogállamiságot. Fajon szerint “ez egy jó jövő”.

A szlovéniai választások legnagyobb pikantériája mindenképpen az, hogy Pirc Musar – aki újságíróként, majd ügyvédként is dolgozott – Donald Trump elnöksége idején a Szlovéniában született first lady ügyvédje volt egy sajtóperben. 2016-ban Pirc Musar és ügyfele – értsd Melania Trump – Szlovéniában pert indított a Suzy magazin ellen, amely azt állította, hogy az amerikai elnök felesége elit escortként dolgozott nemzetközi modellkarrierje során. Az ügyben peren kívüli egyezség született.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava