Szerbia
ÁTLAGON FELÜLIEK: Belgrádban kitüntettek két koszovói szerb rendőrt, mert nem engedelmeskedtek a koszovói kormánynak

A szerb államfő Belgrádban fogadta Nenad Đurić századost, aki a koszovói rendőrség regionális igazgatója volt a koszovói szerb területeken, mielőtt a múlt héten leváltották, valamint Aleksandar Filipović századost, aki az említett rendőrség operatív igazgatóságát vezette. Aleksandar Vučić mindkét rendőrt kitüntette, és egyúttal megdicsérte őket azért, mert szembeszegültek a koszovói kormány táblacserére vonatkozó döntéseivel, és nem hajtottak végre annak intézkedéseit.
A szerb köztársasági elnök Nenad Đurić századosnak a Védelmi és Biztonsági Érdemrend I. fokozatát adta át, amelyet a honvédelem és a biztonság területén végzett feladatok „átlagon felüli, példamutató és becsületes” ellátásáért adományozott neki.
Aleksandar Filipović kapitány a bátorságért járó „Miloš Obilić” aranyérmet kapta, amelyet olyan cselekedetekért osztanak ki, amelyekben a személyes bátorság kerül előtérbe.
– Engedelmeskedtetek a hazátoknak akkor is, amikor nem értettek egyet annak döntéseivel, de azt tettétek, amit a szívetek akart, és a legbecsületesebben viselkedtetek, amikor lehetetlenné vált a kötelességetek teljesítése
Kapcsolódó cikk
– dicsérte meg az eddig koszovói állami szolgálatban lévő, és ebből a szempontból kötelességszegő két koszovói szerb rendőri vezetőt, akik lemondásukkal elindították a koszovói szerbek tömeges kivonulását a koszovói állami intézményrendszerből.
A szerb elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a pristinai vezetéssel szembeszegülő rendőrök az eredeti európai értékeket védik, legalábbis azokat, ahogyan azoknak Vučić szerint kinézniük kellene, amin az aláírt nemzetközi szerződések tiszteletben tartását értette. Itt utalnánk arra a narratívára, amelyet a szerbiai vezetés a legújabb válsággal kapcsolatban ezerrel propagál, ezt a kapcsolódó cikkben fejtettük ki először.
– Köszönet azért, hogy megőriztétek a békét és a stabilitást. Köszönet a hitért. Köszönet a reményért. Köszönet a szerb nép, Koszovó és Metóhia iránt tanúsított szeretettért. Köszönet mindenért. Éljen Szerbia!
– tagolta a mondandóját a szerb elnök a jobb érthetőség kedvéért.
Nenad Đurić, volt koszovói rendőr az elnöki tőmondatokra bonyolult összetett mondatokban „rebegett hálát”, a maga és a bajtársa nevében.
– Végtelen hálával tartozunk azért, hogy a legnagyobb büszkeséget plántálták a lelkünkbe és a családaink lelkébe… Ez a szerb állam és az Ön személyes támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg, ami annak a zálogát jelenti, hogy az utódaink nem szégyenkezve gondolhatnak ránk, hanem a már kitaposott utakon járhatnak, amelyek a nagy és a tiszta emberek becsületes társadalma felé vezetnek
– mondta az egyszerűséget és ezek szerint a koszovói albánokat sem kedvelő rendőr, aki eddig a pristinai kormány szolgálatában állt, és aki ezt a kitüntetést – amelyért becsülettel megdolgozott – a gyerekeiknek ajánlotta fel, akik Koszovó és Metóhiában csak szabadságra vágynak, hogy játszhassanak.
Ehhez egyszerűen még csak annyit tett hozzá, hogy „éljen Szeribia”!
Újságírói kérdésre válaszolva Vučić mindenkit arról biztosított, hogy a koszovói szolgálatról lemondó rendőri vezető nem marad kenyér nélkül, nem vonul nyugdíjba, és nem kerül utcára, mert a szerbiai államigazgatásban biztosítanak számára helyet.
– Szerbia törődik a népével, és ez vonatkozik arra a 3500 koszovó és metóhiai emberre is, akik úgy álltak fel, mint ők ketten
– mondta Vučić elnök, hozzátéve, hogy az ottani emberek nagyon jól tudják, hogy ő tudja, hogy ők miként élnek és milyen nehézségeken mentek keresztül. Hát, hogyne tudná, elvégre ő a szerb elnök.

Szerbia
Ha a buszvezető eltéved, akkor az utasok igazítják útba Belgrádban

Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal is, amely felmondta az együttműködést a városi közlekedésben használt szoftvereket gyártó török Kentkart céggel. Ezt követően elég kalandossá vált a buszozás Belgrádban, ahol több, mint húsz külföldi sofőrt is alkalmaznak.
Ki a sofőr a buszon?
A szerződés felmondását követően a Kentkart leszerelte a jegykezelő készülékeket, így az utasok jó része – akik korábban nem váltottak bérletet – akár ingyen is utazhatnak a belgrádi buszokon.

A bajt még tetézi, hogy a török cég működtette a buszvezetők számára készített szoftvereket is, amelynek segítségével a sofőr kritikus és kevésbé kritikus szituációkban tájékozódott, miután azok speciális, GPS jellegű navigációs programot is tartalmaztak, amely az útlezárások esetén alternatív útvonalat kínált fel a buszvezetőnek.
Olyan készülékekről van szó, mint amilyen a mellékelt képen is látható. Ezeknek a készülékeknek a leszerelését követően könnyen bajba kerülhettek azok a sofőrök, akik nem ismerik a várost, ilyenekből pedig egyre több.

Az utasokat a helyi virágárus így tájékoztatja az 52-es, 53-as és 56-os busz útvonalának módosulásáról (Forrás: Twitter)
Belgrádban a városi közlekedési vállalat (GSP) külső szolgáltatóknak szervezte ki a buszvezetői tevékenység egy részét, ezek a vállalkozások pedig Srí Lankából vagy Indiából érkező munkaerőt alkalmaznak, mert olcsóbb, és mert a szerbek is külföldön keresik a boldogulást, nem pedig a „tejjel-mézzel folydogáló szerbiai Kánaánban.
A mindinkább szaporodó tüntetések – kormánypártiak vagy ellenzékiek, ebben az esetben teljesen mindegy – csak tetézik a problémákat, mert módosítani kell egyes járatok útvonalát.
A külföldről érkezett sofőrök a saját járatuk vonalát ugyan ismerik, de ha kerülőútra kényszerülnek, akkor gyakran eltévednek.
Eddig segítették őket Kentkart által üzemeltetetett készüléket, de miután azokat leszerelték, így támasz nélkül maradtak.
Csak nemrég jöttek
A világháló szerbek által lakott részén terjedni kezdett egy videó, amelyen jól látható, hogy az egyik utas igazítja útba a sofőrt, és mondja meg neki, hogy hol álljon meg, vagy hogy hol forduljon jobbra.
A belgrádi stadionoknál (Crvena Zvezda, Partizan), vagyis az Autokomandánál közlekedő 48-as járatnak valami okból kifolyólag módosult az útvonala, és az egyik utas Instagram-bejegyzése szerint még mindig a városban kerengenének, ha egy másik utas nem igazítja útba a külföldi sofőrt.
Miután a magánvállalkozók tavaly ősszel hoztak be buszvezetőket Srí Lankából, így a sofőrtől aligha várható el, hogy az egész város a fejében legyen, így egy útvonalmódosítás esetén – szó szerint – el van veszve.
Ivan Banković, a belgrádi buszvezetők szakszervezetének egyik illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az N1 televíziónak, hogy ez nem az első ilyen eset, és nem is az utolsó.

Kapcsolódó cikk
SZERB MÉDIABLÖFF: Hány szerb legyen egy autóban, avagy feljegyzések egy hisztéria margójára
Banković szerint a közlekedési vállalatnál nincsenek külföldi buszvezetők, viszont a magánvállalkozók legalább huszonötöt alkalmaznak.
A káoszgyáros Aleksandar Šapić, belgrádi polgármester azt ígérte, hogy május 30-ára elkészül az új jegykezelő applikáció, a járatellenőrző szoftvert pedig június végéig üzembe helyezik.
A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet elkészíteni egy komoly szoftvert, szerinte arra még több hónapig kell várni.
Addig pedig maradnak az autóbuszos kalandozások Belgrádban.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
English1 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union