Szerbia
IGAZI DRÁMA VAGY CSAK EGY JÁTSZMA: Belgrádban tovább tart a „koszovózás”, a helyzet egyre kilátástalanabb, ha minden igaz

A szerbeknek erőteljes koszovói albán támogatással sikerület addig a pontig elvinniük a koszovói helyzetet, ahonnan már nemigen van visszaút, bár ismerve a szerb taktikázást, ezzel azért érdemes óvatosnak lenni. Társtettesként, illetve főbb szereplőként, itt említhető a pristinai kormány, amely Sam apó háta mögé bújva tovább szítja a jószomszédi iszonyt. Miközben a pristinai vezetés az amerikai nagybácsi és az önállóan járni is alig tudó európai kistestvér kezét fogja, a szerbiai vezetés az orosz, a kínai, és időnként az amerikai nagykövetet győzködi arról, hogy a szerbek semmiért sem felelősek, és ártatlanabbak, mint egy sarokba szorított, és lemerülőben lévő Duracell-nyuszi. A legrosszabb pillanatban pedig feltűnik a színen a boszniai szerbek vezetője, és teszik a dolgukat is a kilencvenes évekből hátramaradt médiaelemek is, miután nekik nagy tapasztalatuk van az uszításban. A helyzet tehát feszült és reménytelen, de akár nevetséges is lehetne, ha az egész nem egy szomorújáték lenne.
Felvezetés
A belgrádi vezetés napok óta mással sem foglalkozik, mint a koszovói helyzet súlyosbításával, amit igyekeznek koszovói rendezésnek átkeresztelni. Itt leginkább a koszovói szerbek legnagyobb patrónusának szerepében tetszelgő szerb elnököt kell említeni, aki már hónapok óta szorult helyzetben érzi magát. A némi élettapasztalattal rendelkezők tudják jól, hogy a nagy szorultságoknak nem szokott jó vége lenni, ha csak nincs egy mentő ötlet.
Az általában keveset emlegetett, de annál inkább kormánybarát Objektiv hírportál egy nemzeti szempontból szépen illusztrált cikkben azt írja, hogy Aleksandar Vučić, úgy küzd, mint egy oroszlán. És nem úgy mint egy Duracell-nyuszi, ezért feledkezzünk is a plüssvilágról, és próbáljunk felvázolni, hogy mi is a helyzet.
Az „objektív irományhoz” csatolt illusztráció útbaigazításként szolgálhat, merthogy igencsak beszédesen képezi le a lassan már egyetlen szerb életcélt – a szerb élet egyetlen értelmét -, hogy Koszovó az maga Szerbia, azaz „Kosovo je Srbija”, és ebben senki sem kételkedhet, de ha esetleg netalán még lenne ilyen, azzal most az Objektiv láttatja, hogy Koszovó egész területét szerb zászló takarja, ebből pedig könnyen leszűrhető az üzenet albánnak és nem albánnak egyaránt.
Jöjjenek a tények!

Aleksandar Vučić, szerb elnöke pénteken (november 4-én) éjszakába nyúló megbeszélést folytatott Miroslav Lajčákkal, a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős uniós különmegbízottal. Az este hét óra körül kezdődött találkozón Vučić erősítést kapott, mert az említett Objektiv tájékoztatása szerint nem sokkal a kezdést követően csatlakozott hozzá Ivica Dačić szerb külügyminiszter, ezért lehet, hogy a „munkanyelven” is váltottak, mert Lajčák jobban beszél szerbül, mint Dačić angolul. A szerb külügyminiszter – aki maga is koszovói születésű – viszont jól érvel, amivel őrületbe kergeti azokat, akik nem értenek egyet vele.
Lajčák szombaton (november 5-én) délelőtt – miután felébredt – azt írta a Twitteren, hogy hosszú és nehéz megbeszélést folytatott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, Dačićot nem említette.
– Mindenkitől felelősségteljes magatartásra és önmérsékletre számítok a biztonság és a stabilitás megőrzése érdekében. El kell kerülni az erőszakot
– írta a tárgyalási mámorból ébredező Lajčák, aki még hozzátette: egyetértettek abban, hogy a párbeszéd során kötött minden megállapodást be kell tartani és maradéktalanul végre kell hajtani.
Ez vonatkozhat arra is, illetve pontosan arra vonatkozik, hogy a koszovói albánoknak engedélyezniük kellene a Szerb Községek Közösségének (Zajednica Srpskih Opština, ZSO) létrehozását, amelyet az úgynevezett Brüsszeli Szerződés tartalmaz. Ezt a fent említett Ivica Dačić 2013-ban miniszterelnökként írta alá Hashim Thaçi volt koszovói kollégájával közösen, ám ennek végrehajtását Albin Kurti jelenlegi koszovói kormányfő elutasítja, mert nem szeretné, hogy Koszovóba olyan képződmény jöjjön létre, mint a boszniai Szerb Köztársaság.
A pénteki és a szombati nap tárgyalási sorozatából kiderült, hogy a szerbek nem a koszovói albán miniszterelnök által tematizált rendszámcserével szeretnének foglalkoztatni – ami a jelenlegi feszültség generátora – hanem inkább azzal, hogy a pristinai vezetés nem hajlandó betartani az általuk aláírt szerződést, amivel egyúttal azt is sugallják, hogy a koszovói albánokban nem lehet megbízni, mert megszegik az adott (aláírt) szavukat, akkor meg mi értelme velük tárgyalni.
Munkás szombat
Amikor Lajčák valószínűleg csak ébredezett, Aleksandar Vučić már megkezdte a sokszereplős tárgyalási menetet, előbb részt vett a rendkívüli kormányülésen, majd találkozott a kínai és az orosz nagykövettel, valamint telefonon beszélt legfőbb amerikai kollégájukkal. Milorad Dodik boszniai szerb elnök társaságban felkereste Porfirije pátriárkát, bár ez lehet, hogy nem pontosan így igaz, bár készült egy közös fotó róluk.
– Nem adjuk fel a béke és stabilitás iránti felelős politikát
– jelentette ki a rendkívüli kormányülésén a szerb elnök. Ana Brnabić miniszterelnök az ülést követően közleményt adott ki, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a koszovói szerbek „bátor és méltóságteljes” emberek, akik semmi mást nem szeretnének, mint az aláírt szerződések betartását. Brnabić ugyan többes számban, szerződéseket emlegetett, de aligha kétséges, hogy arra az egyre gondolt, amelyről már beszéltünk.
A szerb elnök a kormányülésről távozva találkozott Csen Po kínai nagykövettel, akit tájékoztatott a válsággal kapcsolatos szerb álláspontról, mondván, hogy Szerbia folytatja a stabilitás és a béke iránti politikáját, kitart a nemzetközi jog, valamint az eddig megkötött szerződések mellett. Tehát ekkor – úgy dél körül – már jól látszik, hogy mi a szerb stratégia lényege.
Ezt követően jött a találkozó Aleszandr Bocan- Harcsenko orosz nagykövettel, belgrádi jelentések szerint a szerb elnök aggodalmát fejezte ki, az „egyoldalú” pristinai lépések miatt. Ezúttal is szóba került a stabilitás és a béke iránti szerb elkötelezettség, valamint a nemzetközi szerződések teljes betartása, tehát ismétlődik a mantra.
Az orosz nagykövete leszögezte, hogy a szerb elnöktől ma kapott valamennyi információt átadja a hivatalos Moszkvának, vagyis továbbítja – tudjuk, kinek – az orosz Nagyúrnak, Vlagyimir Putyin államfőnek.
Vučić ezután „hosszú és tartalmas” telefonbeszélgetést folytatott Christopher Hill amerikai nagykövettel, amiről maga a szerb államfő tett említést az Instagramon a fenti jelzőkkel, és azt is közölte, hogy ezúttal is elhangzott a mai nap mantrája a nemzetközi szerződések be nem tartásáról.

A szerb elnök Porfirije pátriárkát már Milorad Dodik társaságában kereste fel, de az is lehet, hogy Dodik nem Vučić, hanem ezúttal a szerb egyházfő oldalán vett részt a találkozón, az utóbbi időben ugyanis Dodik gyakoribb vendég a szerb ortodox egyház fejénél, mint Vučić, aki a találkozóval kapcsolatban meg sem említette a boszniai szerb vezetőt, bár közösen pózolt vele a pátriárkánál.
A szerb elnöki közleményben most nem került említésre a nemzetközi szerződések betartása, ennek a találkozónak a slusszpoénja az volt, hogy ebben a helyzetben a szerb állam és a szerb egyház összefog.
– Eltökélt szándékunk a létfontosságú, nemzeti és állami érdekek határozott és közös védelme
– írta délután három óra körül az Instagramon a szerb államfő, miközben a koszovói szerb területeken is zajlottak az események, a Vučić pártjának befolyása alatt álló Szerb Lista vezetésével az ottani szerbek ugyanis testületileg kivonultak a koszovói intézményrendszerből, aminek két következménye lehet. Az egyik, hogy megbénul a koszovói állam működése a szerb területeken, a másik, hogy az ottani szerbek a szerb állam fizetési listájára kerülnek át, merthogy Szerbia nem hagyja egyedül az ottani nemzettársakat.
Itt tart tehát most a helyzet, ezek után már csak az a kérdés, amit már a bevezetőben is sejtettünk, hogy ez valódi dráma-e, vagy csak egy jól megírt forgatókönyv sikeres ősbemutatója. Ezen érdemes elgondolkodni.

Szerbia
Ha a buszvezető eltéved, akkor az utasok igazítják útba Belgrádban

Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal is, amely felmondta az együttműködést a városi közlekedésben használt szoftvereket gyártó török Kentkart céggel. Ezt követően elég kalandossá vált a buszozás Belgrádban, ahol több, mint húsz külföldi sofőrt is alkalmaznak.
Ki a sofőr a buszon?
A szerződés felmondását követően a Kentkart leszerelte a jegykezelő készülékeket, így az utasok jó része – akik korábban nem váltottak bérletet – akár ingyen is utazhatnak a belgrádi buszokon.

A bajt még tetézi, hogy a török cég működtette a buszvezetők számára készített szoftvereket is, amelynek segítségével a sofőr kritikus és kevésbé kritikus szituációkban tájékozódott, miután azok speciális, GPS jellegű navigációs programot is tartalmaztak, amely az útlezárások esetén alternatív útvonalat kínált fel a buszvezetőnek.
Olyan készülékekről van szó, mint amilyen a mellékelt képen is látható. Ezeknek a készülékeknek a leszerelését követően könnyen bajba kerülhettek azok a sofőrök, akik nem ismerik a várost, ilyenekből pedig egyre több.

Az utasokat a helyi virágárus így tájékoztatja az 52-es, 53-as és 56-os busz útvonalának módosulásáról (Forrás: Twitter)
Belgrádban a városi közlekedési vállalat (GSP) külső szolgáltatóknak szervezte ki a buszvezetői tevékenység egy részét, ezek a vállalkozások pedig Srí Lankából vagy Indiából érkező munkaerőt alkalmaznak, mert olcsóbb, és mert a szerbek is külföldön keresik a boldogulást, nem pedig a „tejjel-mézzel folydogáló szerbiai Kánaánban.
A mindinkább szaporodó tüntetések – kormánypártiak vagy ellenzékiek, ebben az esetben teljesen mindegy – csak tetézik a problémákat, mert módosítani kell egyes járatok útvonalát.
A külföldről érkezett sofőrök a saját járatuk vonalát ugyan ismerik, de ha kerülőútra kényszerülnek, akkor gyakran eltévednek.
Eddig segítették őket Kentkart által üzemeltetetett készüléket, de miután azokat leszerelték, így támasz nélkül maradtak.
Csak nemrég jöttek
A világháló szerbek által lakott részén terjedni kezdett egy videó, amelyen jól látható, hogy az egyik utas igazítja útba a sofőrt, és mondja meg neki, hogy hol álljon meg, vagy hogy hol forduljon jobbra.
A belgrádi stadionoknál (Crvena Zvezda, Partizan), vagyis az Autokomandánál közlekedő 48-as járatnak valami okból kifolyólag módosult az útvonala, és az egyik utas Instagram-bejegyzése szerint még mindig a városban kerengenének, ha egy másik utas nem igazítja útba a külföldi sofőrt.
Miután a magánvállalkozók tavaly ősszel hoztak be buszvezetőket Srí Lankából, így a sofőrtől aligha várható el, hogy az egész város a fejében legyen, így egy útvonalmódosítás esetén – szó szerint – el van veszve.
Ivan Banković, a belgrádi buszvezetők szakszervezetének egyik illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az N1 televíziónak, hogy ez nem az első ilyen eset, és nem is az utolsó.

Kapcsolódó cikk
SZERB MÉDIABLÖFF: Hány szerb legyen egy autóban, avagy feljegyzések egy hisztéria margójára
Banković szerint a közlekedési vállalatnál nincsenek külföldi buszvezetők, viszont a magánvállalkozók legalább huszonötöt alkalmaznak.
A káoszgyáros Aleksandar Šapić, belgrádi polgármester azt ígérte, hogy május 30-ára elkészül az új jegykezelő applikáció, a járatellenőrző szoftvert pedig június végéig üzembe helyezik.
A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet elkészíteni egy komoly szoftvert, szerinte arra még több hónapig kell várni.
Addig pedig maradnak az autóbuszos kalandozások Belgrádban.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
English1 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union