Connect with us

Montenegró

VAGY-VAGY: Állítólag megölték a kavači klán vezetőjét, vele Panamában végeztek, ha igaz

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

g panama zvicer
trauma betegseg ?c=4784&m=0&a=438898&r=&t=pi
Olvasási idő: 3 perc

Szerb médiajelentések szerint Panamában megölték Radoje Zvicert, a montenegrói kavači klán (egyik) vezetőjét. Zvicerrel nem sokkal azt követően végeztek, hogy szeptember első felében Isztambulban meggyilkolták Jovan Vukotićot, a rivális škaljari klán első emberét. Zvicer alá tartozott annak a Veljko Belivuknak (Bajkeverő Velja, Velja Nevolja) bandája, amelynek egyes tagjait a napokban állították elé Belgrádban több bestiális gyilkosság elkövetése miatt. Legalább egy ilyen gyilkosságot követően állítólag emberhúsból készült csevapot küldtek Zvicernek. Aleksandar Vučić szerb elnök az év elején azzal vádolta meg a kavači klán vezetőjét, hogy az életére akar törni. Ha még ezek után is felvetődne a kérdés, hogy Zvicer feltételezett/valószínűsíthető halála miért foglalkoztatja kimondott élénken a szerb médiát, arra nagyon egyszerű a válasz. Ennek az az oka, hogy a volt Jugoszlávia ugyan szétesett, de a bűnözés a térségben nemigen ismer határokat.

Megölték, vagy talán mégsem?

Szerb médiaértesülések szerint Radoje Zvicert Panamában ölték meg pénteken este, haláláról a szerb belügyminisztérium is tud, valószínűleg éppen a Vučić elleni állítólagos, vagy nem csak állítólagos merénylet okán. Ezzel kapcsolatban a közösségi médiában megjelent bejegyzések szerint Zvicer halálát követően fellélegezhet a szerb elnök, aki ellen elég sok állítólagos merényletet terveztek már. A maffiafőnök elleni gyilkosság helyszíne egyébként annyiban nem meglepetés, hogy már tavaly is elhangoztak olyan feltételezések, amelyek szerint a kavači klán vezetője Latin-Amerikában bujkál.

A Zvicer haláláról szóló hírt Belgrádban először a kormányközeli (nacionalista) Srpski telegraf napilap Republika nevet viselő hírportálja tette közzé. A Republika értesülései szerint Zvicert abban a házban gyilkolták meg, amelyben lakott, erről azonban további részleteket nem tudni.

Néhány órával később a szintén kormánypárti Informer arról írt, hogy a panamai média szerint valóban történt egy maffialeszámolás, és hogy egy fehér limuzinban ülő férfit lőttek le.

Közben a szerb média lázas nyomozásba kezdett, és éjfél körül megtalálta Zvicer jogi képviselőjét.

A család ügyvédjeként cáfolom, hogy Radivoje Zvicer meghalt, vagy hogy megsebesült. A család látta a médiában megjelenő cikkeket, és a hamis információk terjedésének megakadályozása érdekében el kell mondani, hogy az ügyfelem él

– jelentette ki Vladimir Zarić, aki a Kurir szerint Zvicer ügyvédje.

A montenegrói rendőrség közben megerősítette, hogy Panamában két férfi halt meg egy merénylet következtében, az egyik egy 40-45 közötti, és “Jai” néven ismerték.

A montenegrói rendőrség a Radoj Zvicer sebesülésének vagy halálának hírét hivatalos csak azt követően tudják megerősíteni, ha erről megérkeznek az ottani rendőrségi vizsgálat eredményei, ami két-három napba is beletelhet, “figyelembe véve például azt is, hogy Zvicer valószínűleg nem a saját néven tartózkodott a latin-amerikai országban.

Zvicer a kavači klán állítólagos vezetőjeként már évek óta véres háborút folytatott a rivális škaljari klán ellen, korábban ez a két banda alkotta a kotori klánt, de egy nagy értékű drogküldemény körüli vita miatt elváltak az útjaik, és azóta véres háborút vívnak egymással.

Zvicer ellen is több merényletet kíséreltek meg már, ezek közül a legnevezetesebb az, amely 2020-ban történt Kijevben, amikor kocogás közben támadták meg a lakása közelében.

Egyes állítások szerint az életét az mentette meg, hogy a felesége rálőtt a támadókra, akik beugrottak az autójukba, és távoztak a helyszínről. Az autót később felgyújtották. A támadásban egyébként összesen két szerb és két montenegrói bűnöző vett részt, őket az ukrán hatóságok el is kapták, ezt tartalmazza a mellékelt videó.

Tamara Zvicer tehát férje védelmében közvetlenül részt vett az ukrán fővárosban történt lövöldözésben, majd sikerült úgy eldugnia a fegyvereket, hogy az ukrán hatóságok nem találták meg.

A bandaháborúban általában a škaljari klán tagjai húzták a rövidebbet, miután Zvicer rendőrökkel és titkosszolgálati személyekkel is kapcsolatban állt, miközben kábítószer- és fegyvercsempészettel is foglalkozott.

A belgrádi Informer szerint a montenegrói Különleges Állami Ügyészség (SDT) tudomása szerint Petar Lazović (32) titkosügynök és a Ljubo Milović (39) rendőr követte a škaljari bűnözői csoport tagjait, akiket a Zvicer által vezetett rivális kavači klán meg akart ölni. A szerb sajtóban is jelentek meg olyan hírek, amelyek szerint, hogy az utóbbi bűnözői csoportnak voltak kapcsolataik a szerbiai rendőrségnél.

orosz zsoldosok 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=&t=pi

Magyarország

OTP: Magyar hitelből tengeti tovább az életét Montenegró

Közzététel:

a megjelenés dátuma

A montenegrói kormány csütörtökön megerősítette, hogy 50 millió eurós magyar hitelt vett fel a CKB banktól
A montenegrói pénzügyminiszter nem csak a magyar külügyminiszterrel, hanem az OTP-birodalom vezérével is tárgyalt novemberben
?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

A montenegrói kormány csütörtökön megerősítette, hogy 50 millió eurós magyar hitelt vett fel a CKB banktól, három nappal azután, hogy egy másik magyar bank, az EXIM, 110 millió eurós kölcsönt adott a boszniai Szerb Köztársaságnak az ottani költségvetési hiány ellensúlyozására. A Dodik-féle boszniai szerb entitás magyar részről történő meghitelezéséről a BALK már december 10-én beszámolt. A magyar OTP 2006 augusztusában 105 millió euróért vásárolta meg a Montenegrói Kereskedelmi Bank (CKB) 100 százalékát, amely akkoriban a balkáni ország legnagyobb bankja volt 44 százalékos piaci részesedéssel és 150 ezer ügyféllel. Azóta a “szorgalmas montenegróiak” jó része “magyar pénztárcában” tartja az euróját.

Magyar kölcsön Montenegrónak is

Aleksandar Damjanović, a podgoricai kormány pénzügyminiszter a magyar hitel “beszerzésével kapcsolatban” úgy nyilatkozott, hogy az ország az OTP bank tulajdonában lévő Montenegrói Kereskedelmi Banktól (Crnogorska Komercijalna Banka, CKB) kapja a pénzt, egy éves türelmi idővel és 7,5 százalékos fix éves kamattal.

Az idei költségvetés módosítása óta Montenegró összesen 55 millió euró hitelt vett fel, és új hitelről állapodtunk meg a CKB bankkal a következő évi költségvetési tartalék biztosítására

– mondta Damjanović a podgoricai kormány ülésén.

A boszniai Szerb Köztársaság ezek szerint jobban járt, mint Montenegró, mert 110 millió eurót “vágott zsebre”, 5%-os kamatra, és tíz éves futamidőre, vagyis az OTP-CKB hitelhez képest az jóformán “ajándék” volt, tekintettel a rohanó inflációra.

A montenegrói pénzügyminiszter november első felében járt Budapesten, és találkozott Csányi Sándorral, az OTP-csoport vezérigazgatójával, akivel a kétoldalú hitelmegállapodásról tárgyaltak. A BalkanInsight ezt a megbeszélést november 11-re teszi, Damjanović viszont már december 8-án a magyar fővárosban “lébecolt”, merthogy aznap tárgyalt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel.

Ha jók a BalkanInsight információi, akkor felvetődik a kérdés, hogy Damjanović miért csak három nappal később találkozott Csányival, netalán lassan haladtak a hitel körüli tárgyalások, és megkésve került az ügy jóváhagyásra a magyar “bankbirodalom” feje elé, esetleg Csányinak közben más teendői voltak, vagy netalán csak előszobáztatták a montenegrói minisztert egy kicsit.

Természetes útvonal, vagy mégsem

Visszatérve Damjanović és Szijjártó megbeszélésére, illetve az azt követő sajtótájékoztatóra, azon semmi különös nem hangzott el, a magyar tárcavezető szokásához híven “utálta egy kicsit Brüsszelt”, és támogatásáról biztosította a balkáni barátokat, vendégével például megvitatta a magyar cégek részvételét a montenegrói infrastrukturális projektekben, ami elég sok mindent jelenthet, de nem következik belőle semmi konkrét.

MAGYAR HITEL: Magyar malacuk van

MAGYAR HITEL: Magyar malacuk van

Szijjártó akkor (is) sürgette a “balkáni bővítést”, mert ezáltal jelentősen bővülhetnének a gazdasági együttműködés lehetőségei, és újabb magyar “külgazdasági sikereket” lehetne elérni, merthogy a magyar kormány továbbra is támogatja a hazai cégek külföldi terjeszkedését.

A magyar miniszter ezzel kapcsolatban külön megemlítette, hogy Montenegróban egy magyar bank a piacvezető, amelyet ugyan nem nevezett meg, de nem kellett sokáig találgatni, hogy vajon melyik bankról is van szó, mivel a montenegrói pénzügyminiszter a gyengébbek kedvéért a sajtótájékoztatón név szerint emlegette a szóban forgó magyar bankot, arról viszont ő sem beszélt, hogy Magyarország, illetve az OTP meghitelezi Montenegrót, bár lehet, hogy ebben akkor még ő sem lehetett biztos.

Úgy hiszem, hogy az OTP bank, a montenegrói pénzügyi piacon legerősebb bank, működése jó alap, és jó mutatója az együttműködésünk további lehetőségeinek

– mondta Damjanović, aki ezt követően elegáns átsiklott közlekedési és egyéb infrastrukturális projektekre, vagyis “mandarin nyelven” ugyan sejtetett valamit, de abból túl sok konkrétumot nem lehetett kiérteni, pedig aligha kétséges, hogy a hitelfelvétel szóba került, ha éppenséggel nem az volt az egyik legfőbb téma.

A pongoricai vendég mantrázott egyet arról is, hogy Montenegró számára az európai csatlakozás “természetes útvonal”, ami azonban már akkor sem hatott valami meggyőzően, merthogy az Európai Unió az összes csatlakozási fejezetet megnyitotta ugyan a kis balkáni országgal, de ezen a téren az elmúlt öt és fél évben egyetlenegyet sem zárt le, vagyis némi malíciával jegyezhetjük meg, hogy a csatlakozás ügyében “egyetlen kapavágás” sem történt.

Ami Montenegró uniós csatlakozását illeti, és ami a hitel folyósítása szempontjából sem kedvező előjel, hogy Tanja Fajon külügyminiszter szerint az Európai Unió felfüggesztheti a csatlakozási tárgyalásokat Montenegróval az ottani belpolitikai válság miatt, az országnak ugyanis nincs törvényesen megválasztott kormánya, és az alkotmánybíróság sem működőképes.

Fajon szavaira nem csak azért érdemes figyelni, mert egy volt jugoszláv tagállam külügyminisztere, és ebből kifolyólag jobban érti a balkáni eseményeket, mint mások, hanem azért is, mert külügyminiszterré történt kinevezése előtt az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője volt, így ismeri az európai gondolkodási módot is.

tolnai otto szemeremekszerek 3 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=TolnaiOtt%C3%B3%3ASzem%C3%A9rem%C3%A9kszerek3
Az olvasás folytatása

Montenegró

LUXUS: 354 jachton lobog montenegrói zászló, a tulajdonosok közel fele orosz, szerb vagy montenegrói állampolgár

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

hajo montenegr art scale
?c=28513&m=1380644&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 2 perc

Egy montenegrói hajózási portál hivatalos adatokra hivatkozva a napokban írt arról, hogy melyik országból származnak a montenegrói zászló alatt hajózó jachtok tulajdonosai. Magyarok elvben, illetve papíron nincsenek a tulajdonosok között. Ugyanez a portál számolt be arról is, hogy a montenegrói állam felvásárolja a bari kikötő (Luka Bar) szinte összes részvényét.

A jachtok

Montenegróban a hét méternél hosszabb hajókat tekintik jachtoknak, és ezekről a járművekről külön nyilvántartást vezetnek, amely szerint 354 jachton lobog a kis balkáni ország zászlaja, a tulajdonosok majdnem 90%-a azonban nem hazai állampolgár.

A montenegrói kormány hivatalos nyilvántartása szerint csak 41 montenegróinak van jachtja, amivel a 12 százalékot sem érik el, miközben az és a szerb állampolgárok összesen 99 luxusjárművel rendelkeznek.

Érdekes, hogy minden érintett országot precízen megneveztek a kimutatás készítői, a szerbeket és az oroszokat azonban egy kalap alá vették, így csak sejteni lehet, hogy az oroszok, és nem a szerbek vezetik a jachttulajdonosok listáját, de lehet, hogy ezt kínos lett volna beismernie az Európai Unióba igyekvő balkáni törpeállamnak.

Viszont az már számra pontosan kiderült, hogy az ukránok 17 jachtot regisztráltak Montenegróban, kilenc tulajdonosnak pedig brit útlevele van, heten érkeztek Csehországból, nyolcan-nyolcan pedig Bosznia-Hercegovinából és az Egyesült Államokból, de öt fehérorosz is van a tulajdonosok között.

Nem soroljuk fel az összes országot, csak annyit jegyzünk meg egy jachtnak dél-afrikai, egy másiknak pedig hongkongi tulajdonosa van, magyarok birtokában nincs egyetlen jacht sem Montenegróban, legalábbis ez derül ki a kimutatásból.

A kikötő

A montenegrói állam egy másik közleményben arról is tájékoztatást adott ki, hogy megerősíti pozícióit a bari kikötőben, és felvásárolja a kikötő részvényeinek jó részét.

Ennek szellemében pénteken (december 9-én) az állam kilencmillió részvényt vett meg a Luka Bar papírjaiból, összesen 8,18 millió euróért.

Ezzel a tranzakcióval az állam 54 százalékról csaknem 70 százalékra növelte tulajdonrészét a kikötőben, amely eddig a részvények 86,84 százalékát tudta értékesíteni, a 13,16 százalékot még nem talált gazdára.

Az előrejelzések szerint azonban erre nem kell sokáig várni, mert a montenegrói állam várhatóan már hétfőn besöpri ezeket a részvényeket is.

A podgoricai kormány csütörtöki ülésén elfogadta a kikötővel kapcsolatos tájékoztatót, amely szerint Bar kikötőjéből kivásárolják a kisbefektetőket is, a tervek szerint a kormány tőlük legfeljebb 10,46 millió részvényt vesz meg 90 eurocentes áron.

Kézzel festett farmerek
Az olvasás folytatása

Magyarország

SEBESSÉGMÉRÉS: A magyar külügyminiszter szerint Brüsszel miatt csigalassúsággal halad a nyugat-balkáni bővítés

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

montenegro eu szijjarto
?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

Szijjártó Péter Brüsszel hibáztatja azért, mert csigalassúsággal halad a balkáni bővítés. A külgazdasági és külügyminiszter szerint egyértelműen az Európai Unió kudarca, hogy csigalassúsággal zajlik a nyugat-balkáni bővítés, véleménye szerint az utóbbi időszak biztonsági válságai miatt legyengült közösség megerősítéséhez ugyanakkor a folyamat felgyorsítására lenne szükség. Szijjártó erről azt követően nyilatkozott, hogy fogadta a Budapestre látogató Aleksandar Damjanović montenegrói pénzügyminisztert.

Mi legyen a fókuszban?

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a találkozót követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az EU megerősítését illetően a megoldást a Nyugat-Balkán irányában kell keresni, a bővítési politikát kell helyezni az európai politika fókuszába.

Sajnos, az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése csigalassúsággal haladt az elmúlt években, ha egyáltalán haladt, és ez egyértelműen Brüsszel kudarca

– vélekedett Szijjártó, aki szerint a bővítésnek ez az extrém lassúsága tovább gyengíti az Európai Uniót, és ez nagy baj a mostani biztonsági válságok közepette.

A külgazdasági és külügyminiszter erősen sérelmezte, hogy Montenegróval ugyan már megnyitották a csatlakozási tárgyalási fejezetek mindegyikét, az elmúlt öt és fél évben egyetlenegyet sem zártak le. Ezért elmondása szerint felkérte az EU soros cseh elnökségét, hogy még idén hívjanak össze kormányközi konferenciát annak érdekében, hogy le lehessen zárni „jónéhány” fejezetet.

Szijjártó szerint Magyarországnak nemzetbiztonsági és egyben nemzetgazdasági érdeke is a nyugat-balkáni térség mielőbbi integrációja.

Merthogy ezzel egyrészt magyar szempontból délebbre lehetne tolni a „védelmi vonalakat”, és így nem a magyar határra zúdulna az „illegális bevándorlók ostroma”. Másrészt pedig jelentősen bővülhetnének a gazdasági együttműködés lehetőségei is, és újabb magyar külgazdasági sikereket lehetne elérni

Utóbbi kapcsán aláhúzta, hogy a montenegrói bankszektorban a piacvezető, míg a telekommunikációs ágazatban a második legnagyobb szereplő egy magyar tulajdonú vállalat, amivel kapcsolatban leszögezte, hogy a kormány továbbra is támogatja a hazai cégek külgazdasági sikereit, különös tekintettel arra, hogy ezekre jelen helyzetben a recesszió elkerülése érdekében is nagy szükség van.

Harapófogó vagy netalán satu

A miniszter arról is beszélt, hogy az EU kettős nyomás alá került, hiszen keletről az ukrajnai háború, délről az illegális migráció negatív hatásaival szembesül.

Erre a legjobb példának épp Magyarországot nevezte, rámutatva, hogy hazánk keletről már több mint egymillió menekültet fogadott, miközben délen 235 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg.

Továbbá megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint Magyarország kétoldalú alapon kész folytatni pénzügyi támogatását, de nem egyezik bele újabb közös EU-s hitelfelvételbe ebből a célból.

A világjárvány alatt már láttuk, hogyan működik ez, láttuk hogy milyen a közös európai hitelfelvétel. Tapasztalatnak jó volt, éppen ezért többet nem is fogjuk azt támogatni

– fogalmazta meg a magyar álláspontot a Szijjártó, aki újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy az Egyesült Államokban zajló félidős választásnak nagy jelentősége van a háború alakulása és a magyar-amerikai együttműködés jövője szempontjából, ezért a kormány szorosan figyelemmel követi a fejleményeket.

A földgázbeszerzések kapcsán elmondta, hogy vállalatközi megállapodásról van szó, így ő nem hozhatja nyilvánosságra annak részleteit.

Az üzleti titkok és nemzetbiztonsági érdekek megsértése nélkül azt tudom megnyugtatólag mondani, hogy olyan árformula van a szerződésben, amelynek következtében az európai tőzsdei árak alakulása gyorsan megjelenik a magyar beszerzési árban

– közölte a magyar külgazdaság és külügyminiszter.

Vajon mit mondott a kedves vendég?

Miután a magyar közleményből/tudósításból lustaság vagy egyéb okokból kimaradt, hogy mit mondott a “kedves vendég”, érdemes itt az értő tolmácsolás alapján idézni Aleksandar Damjanović úr szavait.

A montenegrói pénzügyminiszter nagy elégedettséggel állapította meg, hogy 2006, vagyis a montenegrói függetlenség kezdete óta kiváló a kapcsolat a két ország között attól függetlenül, hogy a politikai irányzatok váltják egymást Montenegróban vagy akár Magyarországon.

Ezzel kapcsolatban pénzügyminiszterként rögtön megemlítette, hogy az OTP a montenegrói pénzügyi piacon a legerősebb bank, ami jó alapja a két ország közötti további együttműködésnek.

Ha úgy vesszük, akkor Magyarország Szerbiával együtt Montenegrónak egy természetes útvonala az Európai Unió felé, és éppen ezért nagyon szépen köszönöm Magyarország őszinte támogatását

– mondta a montenegrói politikus, aki vendégként a kötelező tiszteletkörök lerovása érdekében megfeledkezett a sokkal közelebbi, és a Montenegróval határos Horvátországról, mint “természetes útvonalról”.

Valóban tíz éve kezdtük meg a tárgyalásokat az Európai Unióval, és gyakorlatilag minden tárgyalási fejezetet megnyitottunk, néhányat ideiglenesen lezártunk. Nagyon sok mindent tettünk annak érdekében, hogy a további fejezeteket is le tudjuk zárni, és még egy nagy lépést tegyünk Montenegró európai tagsága felé

– monda az ország uniós csatlakozásával kapcsolatban a podgoricai kormány Magyarországon vendégeskedő pénzügyminisztere, aki szerint hazájában tisztában vannak azzal, hogy Montenegró uniós tagsága önmagában nem jelent sokat a regionális kontextus nélkül.

A miniszter ecsetelte azt is, hogy az ukrajnai háború őket is több szempontból érinti, az ország például megnyitotta a kapuit az ukrajnai menekültek előtt, akik közül több tízezret fogadott be, akiket szeretnének integrálni a társadalomba.

Tehát nem csak biztonságot nyújtunk nekik, hanem lehetőséget is biztosítunk számukra, hogy a gazdaságba is bekapcsolódjanak, megtalálják a megélheti lehetőségeket, és egzisztenciát teremtsenek Montenegróban

– jelentette ki Damjanović, aki közölte, hogy Ukrajna támogatása érdekében NATO-tagként is megtették, ami tőlük tellett, hogy ez a “szerencsétlen háború minél előbb véget érjen, hiszen egész Európa viseli a súlyos következményeket”, ugyanakkor úgy vélte, hogy ez a háború még folytatódni fog.

?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Az olvasás folytatása

Időjárás és szennyezettség

RSS

BALK Magazin Szerbia Horvátország Bosznia-Hercegovina Szlovénia Koszovó
Montenegró Észak-Macedónia Románia Bulgária Görögország Törökország
Albánia Ukrajna Oroszország Egyesült Államok Európai Unió NATO

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac


Letöltések

Kultúra

Utazás

Egészség

KONTAKTLENCSÉK a legnagyobb gyártóktól 30-60 százalék kedvezménnyel, akár ingyenes szállítással, azonnal saját raktárról, 30 napos visszavételi garanciával az eOptika.hu kontaktlencse webboltból. Vásároljon most!

Hirdetés

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: