Connect with us

Magyarország

NEW YORK: A szerbek és a magyarok Lavrovval paroláztak

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

ria novoastyi
A cikk meghallgatása

Belgrádban az egyik fő téma, hogy a szerb külügyminiszter kozultációs tervet írt alá orosz kollégájával a következő két évre, és hogy Szijjártó Péter pedig egyedüli uniós külügyminiszterként megbeszélést folytatott Szergej Lavrovval. Szijjártó ezzel kapcsolatban sajnálkozását fejezte ki a RIA Novosztyinak adott nyilatkozatában, amiről Szerbiában a kormánybarát Tanjug hírügynökség tudósítását átvéve számolt be a “rendkívül kormánybarát” Novosti.

Szijjártó az egyedüli

Szijártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a héten az Európai Unióból csak ő találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban, ahol mindketten az ENSZ Közgyűlés őszi ülésszakán vesznek részt.

A magyar tárcavezető úgy vélekedett, hogy az Európai Uniónak minden lehetőséget ki kellene használnia az Oroszországgal történő párbeszédre.

– Sajnálom, hogy az EU-ból egyedül én beszéltem vele, mert ha több kollégám is beszélgetne Lavrovval, az segíthetne a konfliktus megoldásában. És úgy gondolom, hogy a jelenlegi körülmények között minden lehetőséget ki kell használnunk

– nyilatkozta a RIA Novosztyinak Szijártó, aki úgy fogalmazott, hogy folyamatos kapcsolatot tart fenn Lavrovval, mert véleménye szerint a vitát és a párbeszédet folytatni kell, különösen a jelenlegi körülmények között, amikor a feszültség nő, és a háború eszkalációjának veszélye “sajnos valós”.

– Ha nem beszélünk egymással, akkor még komolyabb károkat okozunk

– tette hozzá a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint ha nincs párbeszéd a Nyugat és Oroszország, valamint Európa és Oroszország között, akkor minden még rosszabbra fordulhat, mint korábban volt, és ezt el kell kerülni.

A szerbek beszélnek az oroszokkal

A Szputnyik hírügynökség közben arról számolt be, hogy Nikola Selaković szerbiai külügyminiszter aláírta orosz kollégájával a szerbiai és az oroszországi Külügyminisztérium 2023-as és 2024-es évre szóló konzultációs tervét.

Erre szintén az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakán került sor, amelyről a szerb elnök ismét üzent. Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, hogy Szerbia nem szavaz az orosz vétójog korlátozására vagy Oroszország kizárására az ENSZ Biztonsági Tanácsából.

Vučić nem szalasztotta el a kínálkozó alkalmat, így New Yorkban ő is találkozott Szergej Lavrovval, akivel – mint mondta – energiaügyről tárgyalt, és megköszönte neki Szerbia területi integritásának támogatását.

Közben a szerb ellenzéki Szabadság és Igazságosság Pártja közleményben ítélte el, hogy a szerb külügyminiszter aláírta a konzultációs tervet Moszkvával.

– Hihetetlen, hogy azokban a pillanatokban, amikor az egész világ félelemmel figyeli a világbékét veszélyeztető orosz lépéseket, és miközben hónapok óta szemtanúi lehetünk az ukrán nép mindennapossá váló szenvedésének, az ügyvezető szerb külügyminiszter megbízatásának utolsó napjaiban megállapodást kötött a konzultációk meghosszabbításáról egy olyan országgal, amely közvetlenül megsérti az ENSZ Alapokmányát, és egy másik, nemzetközileg elismert ország területét a saját területéhez kívánja csatolni

– jegyezte meg közleményében a legjelentősebb szerbiai ellenzéki párt, amely szerint a belgrádi kormány ezzel lehetővé teszi az orosz vezetés számára, hogy kilépjen a blokádból, amelyet egy szuverén ország elleni támadás és a határok erőszakos megváltoztatása miatt vezettek be ellene.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava