Connect with us

Európai Unió

SPORTÉLET: Szerbiában a “politikai sportélet” a koszovói kérdés körül zajlik

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

szerb,Lajčák,magyar,Magyarország,Koszovó,német,francia,sprotélet,Szerbia
Cikk meghallgatása

Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a szerbiai sajtó & média nem foglalkozott Novák Katalin belgrádi látogatásával. Főleg a kormánypárti portálok voltak serények, az ellenzéki oldal viszont vagy észre sem vette, hogy Belgrádba látogatott a magyar köztársasági elnök, vagy csak Koszovó kapcsán emlegette, merthogy a szerb államfő Koszovóval kapcsolatban “történelmi távlatokban kimondta az igazságot”, ami a magyar-szerb elnöki találkozót követően hangzott el. Szerb szempontból pénteken volt egy sokkal fontosabb látogatás is, Németország és Franciaország ugyanis “beváltotta a fenyegetését”, és elküldte elnöki & kancellári megbízottját Belgrádba és Pristinába.

Családbarát elnökök hálózata

A protokollért felelős emberek jó munkát végeztek, és kitalálták a két elnök vágyait. A szerb elnök egy pár bokszkesztyűt ajándékozott magyar kollégájának, akitől egy kosárlabdát kapott, merthogy Novák Katalin szereti bokszot, a szerb elnök pedig a kosárlabdát.

Aleksandar Vučić ezt követően/megelőzően – teljesen mindegy – egy barátságos mérkőzést vívott egymással, amelyen nem az eredmény, hanem a részvétel volt a fontos, egy ilyen párosítás alkalmával ugyanis semmi sem dől el, a két elnök ugyanis nem egy “súlycsoportban bokszol”. Legfeljebb nagyotmondásban lehetetett versenyezni.

Novák Katalin bejelentette, hogy létrejön a családbarát elnökök hálózata, amely értelemszerűen a családközpontú, családbarát elnököket tömöríti, mellékesen jegyezzük meg, hogy a szerb elnöknek három gyermeke van két házasságból. Ebben a hálózatban a magyar államfő egyelőre egyedül van, de kihasználta a kínálkozó alkalmat, és elsőként meghívta meg a szerb államfőt a csatlakozásra, mivel a szerb elnök személyesen és elnökként is bizonyította, hogy milyen fontosak számára a családok. Igaz, hogy már kiürült a fél ország, mert aki csak teheti, elhúz Nyugatra.

A két elnök ezt követően “felvázolta a nehéz jövőt”, ami az ukrajnai háború miatt rajzolódott fel, miután teljes volt az egyetértés abban, hogy ez a háború mostanában nem ér véget, ami semmiesetre sem jó ómen a családbarát elnöki hálózat tekintetében.

Novák kitért a migrációs hullámra is, amely Szerbián keresztül is érkezik Magyarországra. A magyar köztársasági elnök “megköszönte a szerb erőfeszítéseket”, amelyeket annak érdekében tesznek, hogy Magyarországra ne juthasson el jelentős tömegű bevándorló. Ami a szerb erőfeszítéseket illeti, nos, erről néhány cikk van a BALK-on, ami kicsit másról szól, mint amit Novák Belgrádban mondott, nyilván ő nem járt a migránsok között, és egyetlen befogadó központot sem keresett fel.

Elhangzott még néhány “politikai közhely” is, amelyeknek általában van némi valóságalapjuk, de általánosítják, felnagyítják vagy éppen elkenik a felmerülő kérdéseket, de mint már mondtuk, ezen a találkozón semmi sem múlott, a szerb államfő egyébként is már korábban jelezte, hogy hamarosan találkozik a magyar miniszterelnökkel, a fontos dolgok úgyis akkor dőlnek el.

Koszovó az ügyeletes téma

Szerbiai látogatását követően a magyar elnök a jövő héten felkeresi Koszovót is, de azt már előre tudható, hogy nem Novák Katalin csillapítja le a Szerbia és a volt tartománya közötti, immár több évtizede húzódó feszültséget, vannak itt nagyobb játékosok is, akik ugyanúgy nem tudnak mit kezdeni ezzel az üggyel.

Tárgyalni azért lehet. Ezt teszi a francia és a német elnöki és kancellári megbízott is, akik éppen aznap jártak Szerbiában és Koszovóban, amikor Novák Belgrádba látogatott, és akiket Miroslav Lajčák az Európai Unió különleges képviselője kísérgetett – így jócskán elterelődött a figyelem a magyar elnöki látogatásról.

Emmanuel Macron és Olaf Scholz a múlt héten írt közös levelet Aleksandar Vučić szerb elnöknek, amelyben jelezték azt a szándékukat, hogy “gyorssegélyt” nyújtanak Lajčáknak, és ezért a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok teljes normalizálása érdekében saját tanácsadókat bíztak meg. A balkáni ügyekben főleg a németek nyomulnak, az utóbbi időben gyors egymásutánban háromszor is akcióztak. Először a német külügyminiszter járt a térségben, majd a német kancellár, aki különtárgyalásra egy alkalommal Berlinbe szólította a szerbiai és a koszovói vezetőt, miután a jelek szerint nem teljesen bízik meg a külügyminiszterében.

Belgrádi kommentárok szerint a németek – látván az oroszok diplomáciai előretörését – felébredtek, és most megpróbálják bepótolni, amit az Európai Unió eddigi tétlenségével a Balkán esetében elmulasztott.

A “gyorssegély” igencsak gyorsra sikeredett, mert a két jeles és megbízott férfiú máris a térségbe érkezett, előbb Pristinában, majd Belgrádban tárgyalt. Az Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel folytatott több mint két órás megbeszélést követően nem hangzott el semmi, az estébe nyúló belgrádi találkozót követően ennek körülbelül a duplája került nyilvánosságra.

A német és a francia tanácsadót “gardírozó” Lajčák annyit közölt a Twitteren, hogy mélyreható megbeszéléseik voltak, és hogy mindkét helyszínen megvizsgálták a párbeszéd előrehaladásának lehetőségeit. Hozzátette még, hogy folyamat a következő napokban folytatódik.

A megfogalmazás iskolapéldája annak, hogy miként kell “eladni a ködöt”, mint ahogy azt az ilyen esetekben használatos szerb közmondással arrafelé mondani szokás. Egyelőre nem történt semmi, de a “vizsgálódás folytatódik”, amihez legfeljebb sok szerencsét kívánhatunk, de azt is előre bocsáthatjuk, hogy a megoldásra még várni kell még néhány emberöltőt, mert az álláspontok igencsak megkeményedtek az utóbbi időben, és úgy általában.

A vučići narratívák

Akárhogy is vesszük, a szerb és koszovói “bokszmeccs” során a pristinai albán mormoták jutottak előnyhöz, de nem állnak nyerésre.

Albin Kurtinak kormányra kerülése óta sikerült elérnie, hogy az Európai Unió és annak vezető hatalmai Koszovó elismerését kérjék Szerbiától, holott ez korábban nem szerepelt az agendában, amivel egy menetet mindenképpen megnyert, és ami szerb részről mindenképpen kudarcnak számít.

Ezt akarja most a német-francia duó is lenyomni Vučić torkán, aki eléggé rúgkapál, mást nem is igen tehet, azt viszont a miheztartás végett egyértelműen leszögezte, hogy “semmiféle elismerés nem lesz”, erőlködjön bármennyire is a Nyugat.

És itt kerül a képbe ismételten Novák Katalin, a vele tartott közös sajtótájékoztatón Vučić ugyanis “kimondta az igazságot” Koszovó ügyében, miszerint “sokan uralkodtak a szerb nép felett, de csak kevesen tartották fenn magukat”.

A szerb államfő ezzel reagált a koszovói albán belügyminiszter kijelentésére, amelyeket a “jeles és jelentéktelen” férfiú a napokban tett, és amely a szerbek lakta koszovói területekre vonatkoztatva így hangzott: “mi vagyunk a hazánk urai”.

Az igazsághoz hozzátartozik, amit viszont a szerbek nem akarnak látni és beismerni, hogy ha a politikai közbeszéd a jelenlegi formájában folytatódik Belgrádban/Szerbiában kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt, illetve össznépi szinten, akkor Koszovóból lassan eltünedeznek/elköltöznek a szerbek, és tényleg nem a pristinai albán vezetés fog uralkodni felettük.

Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Cukorkabolt

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!