Connect with us

Szerbia

NAUMOV-ÜGY: Senkinek sem kell a szerbek által lekapcsolt ukrán titkosszolgálati vezető

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

vulin patrusev 2020
JÓBAN VANNAK: Aleksandar Vulin és Nyikolaj Patrusev már korábbról ismeri egymást, amit ez a 2020-as fotó is bizonyít (Forrás: szerb belügyminisztérium)
A cikk meghallgatása

Eddig sem Ukrajna, sem Oroszország nem kérte Szerbiától az ukrán titkosszolgálat (SBU) egyik magasrangú tisztjének kiadatását, akit június 7-én Szerbiában tartóztattak le, miközben Észak- Macedóniába igyekezett német származású társa/sofőrje társaságában. Andrij Naumov az ukrán titkosszolgálat belbiztonsági osztályát vezette, és február 23-án hagyta el hazáját, mindössze néhány órával az előtt, hogy Oroszország letámadta Ukrajnát.

Senkinek sem kell

A szerb határőrök 607 990 eurót, ami mai árfolyamon mintegy 245 millió forintnak felel meg, valamint 124 924 dollárt (több, mint 50 millió forintot), valamint két smaragdot találtak a két férfinál a preševoi határátkelőhelyen.

Ukrajna ez idáig nem küldött hivatalosan kiadatási kérelmet Szerbiának a biztonsági szolgálat szökésben lévő egykori tábornokának hazapaterolása érdekében, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök időközben megfosztott rangjától.

Az ukrán nyomozók szerint hazaárulás miatt indulhat büntetőeljárás Naumov ellen, ha netalán hazakerül, miután azzal gyanúsítják, hogy “információkat gyűjtött” a csernobili tiltott övezet biztonsági rendszereinek működéséről.

A The Insider független orosz portál augusztus 30-án orosz és ukrajnai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Naumov olyan információkat adott át az orosz biztonsági szolgálatoknak, amelyek lehetővé tették az orosz hadsereg számára a csernobili erőmű gyors elfoglalását.

Naumov szerbiai ügyvédje, Tanja Savić úgy nyilatkozott a BIRN internetes magazinnak, hogy Oroszország sem érdeklődött az ukrán titkosszolgálati vezető iránt, pedig a szerbiai sajtó korábban azt feltételezte, hogy Moszkva szeretné megkapni Naumovot Szerbiától.

A szerbek által elfogott ukrán titkosszolgálati vezető ellen a niši ügyészség rendelt el vizsgálatot pénzmosás alapos gyanúja miatt, Savić szerint azonban ezzel kapcsolatban még egyetlen bizonyítékokat sem láttak, a niši fellebbviteli bíróság azonban ettől függetlenül meghosszabbította a két gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az orosz szál

Aleksandar Vučić szerb elnök júliusban elutasította, hogy kommentálja a Naumov-ügyet, viszont ne feledjük, hogy közben Aleksandar Vulin szerbiai belügyminiszter, “külügyminiszternek álcázva magát”, Moszkvában járt, ahol információkat adhatott át az oroszoknak Naumovval kapcsolatban, és az oroszok akár instruálhatták is Vulint. Ebből kifolyólag feltételezhetjük, hogy az oroszoknak nem kell feltétlenül “birtokba venniük” Naumovot, amíg van egy Vulinjuk.

Ezzel a véleményünkkel nem vagyunk egyedül, főleg miután a Moszkvába látogató Vulin megbeszélést folytatott Nyikolaj Patrusevvel, az orosz biztonsági tanács titkárával, aki Vlagyimir Putyin belső köréhez tartozik, és régi KGB-s bajtársként az orosz elnök egyik legközelebbi tanácsadója.

Patrusev és Vulin már korábbról ismerik egymást, két évvel ezelőtt tartott moszkvai találkozójuk alkalmával állítólag a legszigorúbb titoktartás mellett munkacsoportot hoztak létre a (Washington által inspirált) “színes forradalmak” letörésére, beleértve ebbe a tömegtüntetések megakadályozását és az ellenzéki aktivisták vegzálását/megfigyelését.

Mindez (nem) csak spekuláció, de ha már itt tartunk, akkor jegyezzük meg, hogy a Naumov-ügy lehetett az egyik oka annak, hogy nem a szerb külügyminiszter, hanem Vulin ment most Moszkvába, amit természetesen nem tehetett volna meg a szerb elnök, Aleksandar Vučić tudta és beleegyezése nélkül.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava