Connect with us

Szerbia

NAUMOV-ÜGY: Senkinek sem kell a szerbek által lekapcsolt ukrán titkosszolgálati vezető

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

vulin patrusev 2020
JÓBAN VANNAK: Aleksandar Vulin és Nyikolaj Patrusev már korábbról ismeri egymást, amit ez a 2020-as fotó is bizonyít (Forrás: szerb belügyminisztérium)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Eddig sem Ukrajna, sem Oroszország nem kérte Szerbiától az ukrán titkosszolgálat (SBU) egyik magasrangú tisztjének kiadatását, akit június 7-én Szerbiában tartóztattak le, miközben Észak- Macedóniába igyekezett német származású társa/sofőrje társaságában. Andrij Naumov az ukrán titkosszolgálat belbiztonsági osztályát vezette, és február 23-án hagyta el hazáját, mindössze néhány órával az előtt, hogy Oroszország letámadta Ukrajnát.

Senkinek sem kell

A szerb határőrök 607 990 eurót, ami mai árfolyamon mintegy 245 millió forintnak felel meg, valamint 124 924 dollárt (több, mint 50 millió forintot), valamint két smaragdot találtak a két férfinál a preševoi határátkelőhelyen.

Ukrajna ez idáig nem küldött hivatalosan kiadatási kérelmet Szerbiának a biztonsági szolgálat szökésben lévő egykori tábornokának hazapaterolása érdekében, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök időközben megfosztott rangjától.

Az ukrán nyomozók szerint hazaárulás miatt indulhat büntetőeljárás Naumov ellen, ha netalán hazakerül, miután azzal gyanúsítják, hogy „információkat gyűjtött” a csernobili tiltott övezet biztonsági rendszereinek működéséről.

A The Insider független orosz portál augusztus 30-án orosz és ukrajnai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Naumov olyan információkat adott át az orosz biztonsági szolgálatoknak, amelyek lehetővé tették az orosz hadsereg számára a csernobili erőmű gyors elfoglalását.

Naumov szerbiai ügyvédje, Tanja Savić úgy nyilatkozott a BIRN internetes magazinnak, hogy Oroszország sem érdeklődött az ukrán titkosszolgálati vezető iránt, pedig a szerbiai sajtó korábban azt feltételezte, hogy Moszkva szeretné megkapni Naumovot Szerbiától.

A szerbek által elfogott ukrán titkosszolgálati vezető ellen a niši ügyészség rendelt el vizsgálatot pénzmosás alapos gyanúja miatt, Savić szerint azonban ezzel kapcsolatban még egyetlen bizonyítékokat sem láttak, a niši fellebbviteli bíróság azonban ettől függetlenül meghosszabbította a két gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az orosz szál

Aleksandar Vučić szerb elnök júliusban elutasította, hogy kommentálja a Naumov-ügyet, viszont ne feledjük, hogy közben Aleksandar szerbiai belügyminiszter, „külügyminiszternek álcázva magát”, Moszkvában járt, ahol információkat adhatott át az oroszoknak Naumovval kapcsolatban, és az oroszok akár instruálhatták is Vulint. Ebből kifolyólag feltételezhetjük, hogy az oroszoknak nem kell feltétlenül „birtokba venniük” Naumovot, amíg van egy Vulinjuk.

Ezzel a véleményünkkel nem vagyunk egyedül, főleg miután a Moszkvába látogató Vulin megbeszélést folytatott Nyikolaj Patrusevvel, az orosz biztonsági tanács titkárával, aki Vlagyimir Putyin belső köréhez tartozik, és régi KGB-s bajtársként az orosz elnök egyik legközelebbi tanácsadója.

Patrusev és Vulin már korábbról ismerik egymást, két évvel ezelőtt tartott moszkvai találkozójuk alkalmával állítólag a legszigorúbb titoktartás mellett munkacsoportot hoztak létre a (Washington által inspirált) „színes forradalmak” letörésére, beleértve ebbe a tömegtüntetések megakadályozását és az ellenzéki aktivisták vegzálását/megfigyelését.

Mindez (nem) csak spekuláció, de ha már itt tartunk, akkor jegyezzük meg, hogy a Naumov-ügy lehetett az egyik oka annak, hogy nem a szerb külügyminiszter, hanem Vulin ment most Moszkvába, amit természetesen nem tehetett volna meg a szerb elnök, Aleksandar Vučić tudta és beleegyezése nélkül.

Szerbia

Ha a buszvezető eltéved, akkor az utasok igazítják útba Belgrádban

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Belgrádban mindig élmény a buszozás, a kép nem most készült, viszont jól látható rajta a Kentkart jegykezelő automatája (Forrás: Twitter)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal is, amely felmondta az együttműködést a városi közlekedésben használt szoftvereket gyártó török Kentkart céggel. Ezt követően elég kalandossá vált a buszozás Belgrádban, ahol több, mint húsz sofőrt is alkalmaznak.

Ki a sofőr a buszon?

A szerződés felmondását követően a Kentkart leszerelte a jegykezelő készülékeket, így az utasok jó része – akik korábban nem váltottak bérletet – akár ingyen is utazhatnak a belgrádi buszokon.

344727360 784922182859731 7484021065860411039 n transformed

A bajt még tetézi, hogy a török cég működtette a buszvezetők számára készített szoftvereket is, amelynek segítségével a sofőr kritikus és kevésbé kritikus szituációkban tájékozódott, miután azok speciális, GPS jellegű navigációs programot is tartalmaztak, amely az útlezárások esetén alternatív útvonalat kínált fel a buszvezetőnek.

Olyan készülékekről van szó, mint amilyen a mellékelt képen is látható. Ezeknek a készülékeknek a leszerelését követően könnyen bajba kerülhettek azok a sofőrök, akik nem ismerik a várost, ilyenekből pedig egyre több.

buszvezető

Az utasokat a helyi virágárus így tájékoztatja az 52-es, 53-as és 56-os busz útvonalának módosulásáról (Forrás: Twitter)

Belgrádban a városi közlekedési vállalat (GSP) külső szolgáltatóknak szervezte ki a buszvezetői tevékenység egy részét, ezek a vállalkozások pedig Srí Lankából vagy Indiából érkező munkaerőt alkalmaznak, mert olcsóbb, és mert a szerbek is külföldön keresik a boldogulást, nem pedig a „tejjel-mézzel folydogáló szerbiai Kánaánban.

A mindinkább szaporodó tüntetések – kormánypártiak vagy ellenzékiek, ebben az esetben teljesen mindegy – csak tetézik a problémákat, mert módosítani kell egyes járatok útvonalát.

A külföldről érkezett sofőrök a saját járatuk vonalát ugyan ismerik, de ha kerülőútra kényszerülnek, akkor gyakran eltévednek.

Eddig segítették őket Kentkart által üzemeltetetett készüléket, de miután azokat leszerelték, így támasz nélkül maradtak.

Csak nemrég jöttek

A világháló szerbek által lakott részén terjedni kezdett egy videó, amelyen jól látható, hogy az egyik utas igazítja útba a sofőrt, és mondja meg neki, hogy hol álljon meg, vagy hogy hol forduljon jobbra.

A belgrádi stadionoknál (Crvena Zvezda, Partizan), vagyis az Autokomandánál közlekedő 48-as járatnak valami okból kifolyólag módosult az útvonala, és az egyik utas Instagram-bejegyzése szerint még mindig a városban kerengenének, ha egy másik utas nem igazítja útba a külföldi sofőrt.

Miután a magánvállalkozók tavaly ősszel hoztak be buszvezetőket Srí Lankából, így a sofőrtől aligha várható el, hogy az egész város a fejében legyen, így egy útvonalmódosítás esetén – szó szerint – el van veszve.

Ivan Banković, a belgrádi buszvezetők szakszervezetének egyik illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az N1 televíziónak, hogy ez nem az első ilyen eset, és nem is az utolsó.

Banković szerint a közlekedési vállalatnál nincsenek külföldi buszvezetők, viszont a magánvállalkozók legalább huszonötöt alkalmaznak.

A káoszgyáros Aleksandar Šapić, belgrádi polgármester azt ígérte, hogy május 30-ára elkészül az új jegykezelő applikáció, a járatellenőrző szoftvert pedig június végéig üzembe helyezik.

A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet elkészíteni egy komoly szoftvert, szerinte arra még több hónapig kell várni.

Addig pedig maradnak az autóbuszos kalandozások Belgrádban.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava