Az elmúlt éjszaka többnapos tárgyalássorozat ért véget a kívülről egyre inkább robbanékonynak tűnő koszovói helyzetet illetően. Túl sok részlet nem szivárgott ki azzal kapcsolatban, hogy valójában miről volt szó Pristinában, Kosovska Mitrovicában és Belgrádban. A uniós és amerikai támogatással lezajlott több napos tárgyalássorozatot követően megnyilvánuló amerikai helyettes államtitkár optimista, de neki ez a dolga. A szerb elnök ugyanakkor „igazi békeharcos”, hajthatatlan megatartásával egy egész nemzetet ejtett túszul, amit kórusban támogatnak a kilencvenes évekből visszamaradt politikai csontvázak, akik erőteljesen nyitogatják a szekrényajtót. Ami a koszovói miniszterelnök politikai nagyságát illeti, ő sem egy „balkáni selyemfenyő”.

Optimista üzenetek

A többnapos tárgyalássorozat során valójában nem csak a szerbiai rendszámtáblák és dokumentumok lecserélésére vonatkozó kérdések merültek fel, bár igazazából ez a két téma indította be a politikai nagyüzemet, amit a múlt heti brüsszeli találkozó kudarca tett szükségességesé, mivelhogy a két mormota, a szerb Aleksandar Vučić és az albán Albin Kurti, nem tudott megállapodni, amihez már régen hozzászoktunk.

Most azonban némileg szofisztikáltabbá vált a helyzet abban az értelemben, hogy tovább bonyolódott minden, ami eddig sem volt egyszerű, ezért még inkább helyénvaló Miroslav Lajčák uniós főmegbízottnak az a korábbi megállapítása, hogy „a kapcsolatok normalizálása minden bizonnyal feljogosítaná Aleksandar Vučić szerb elnököt és Albin Kurti koszovói miniszterelnököt a Nobel-békedíjra”. De ez a veszély senkit sem fenyeget – jegyezzük meg itt csendben.

A két közvetítő – az uniós és az amerikai – folyamatosan optimista üzeneteket küld, mert mást nem is tehet, nem mondhatja azt egyik félnek sem, hogy kezdjék el szárítani a puskaport, mert más megoldás már nincs, teszik ezt egyébként az érintettek üzenetek nélkül is.

Miroslav Lajčák és az amerikaiakat képviselő Gabriel Escobar helyettes államtitkár a legújabb balkáni menetet Pristinában kezdte, ahol állítólag rávették Albin Kurti koszovói (albán) miniszterelnököt, hogy újabb három hónappal halassza el a szerbiai rendszámokra és dokumentumokra vonatkozó döntésének végrehajtását, ám erre nem került sor, miután a legutóbbi nyilatkozatokból az derült ki, hogy antagonizmusok továbbra is vannak, és akkor még enyhén fogalmaztam, hiszen nem azt mondtam, hogy annyira bekeményítatt a két mormota, hogy „inkább törésre/szakításra viszik a dolgot, mint hogy bármiféle rugalmasságot mutatnának”.

Lajčák a koszovói szerbekkel folytatott tárgyalásokat követően elmondta, hogy ő Escobárral közösen mindent megtesz azért, hogy megelőzze a zavargások kitörését, illetve a barikádok állítását Koszovó északi részén, és arra számít, hogy szeptember elseje egy normális nap lesz. Az uniós főmegbízott, aki jól beszél szerbül, ezt a saját nyelvükön elmondta az „északi” szerbeknek, hátha úgy megértik, bár eléggé gyengének tűnnek hozzá.

Ezért ezt elismételte a tárgyalássorozat lezárását követően Escobar is, igaz csak angolul, aki kinevezése óta folyamatosan amiatt mentegetődzik, hogy ő nem a közvetítő stáb tagja, csak segíteni szeretné az előrelépést, de ezt már hallgatni is kínos, miután mindenki tudja, hogy a békéltető folyamatban az utolsó szót úgyis az amerikaiak mondják ki, és hogy egyedül csak az ő szavukra adnak annyira-amennyire a koszovói (albán) kormány képviselői.

Legutóbb arról írtunk, hogy a miután a szerbeket támogató oroszok nem vesznek részt a tárgyalássorozatban, így némileg lejt a pálya a koszovói albánok javára, akik maguk mögött tudhatják a főszponzoruknak számító amerikaikat, viszont – tennénk most hozzá – bizalmatlanok az Európai Unióval szemben, hiszen a tárgyalásokért egy spanyol és egy szlovák diplomata felelős, akiknek a hazája nem ismerte el Koszovó függetlenségét.

Más kérdés, hogy a balkáni ügyeket illetően Európában aligha található még egy olyan alapos előfelkészültséggel rendelkező politikus, mint Miroslav Lajčák, elvonatkoztatva most minden politikai botorkálásától.

A brüsszeli svédasztal

A szerb elnökkel folytatott maratoni közvetítői tárgyalások lezárását követően az Egyesül Államok nyugat-balkáni különmegbízottja azt mondta, hogy a Koszovó északi részén élő szerbeknek ezentúl sem lesz szükségük „további adminisztratív procedúrákra ahhoz, hogy hazajussanak”.

– mondta az amerikai különmegbízott, akinek ezt a megfogalmazását nem könnyű dekódolni, főleg a többi narratíva ismeretében. Itt gondolhatnánk ugyan arra, hogy a koszovói szerbek valamiféle kettős állampolgárságot kapnak, amihez azonban az kéne, hogy Szerbia államként ismerje el Koszovót, ami aligha fordul elő, amíg Vučić „a szerb lelkek ura és háborgatója” Szerbiában és azon kívül.

Escobar úgy nyilatkozott, hogy nehéz tárgyalásokat folytattak a szerb elnökkel, „mert a felvetődő kérdések mindkét fél részéről nagy kompromisszum-készséget követelnek meg, miközben „nagy a különbség a tárgyalások résztvevői között az álláspontok tekintetében”.

Az alapvető probléma ebben a tekintettben az érintettek szelektív hozzáállása, hiszen a szerbek és az albánok is svédasztalként tekintenek a brüsszeli folyamat során létrejött megállapodásokra, amelyek közül ki-ki tetszése szerint válogathat.

A szerbek görcsösen ragaszkodnak a Szerb Községek Közösségének létrehozását szavatoló 2013-as megállapodásra, ugyanakkor szívesen megfeledkeznének a mozgásszabadságot biztosító 2011-es és 2016-os megállapodásokról. A belgrádi szemek mintha ezeket nem is látnák, a belgrádi agyak pedig mintha nem is akarnák felfogni, hogy az Európai Unióval aláírt minden szerződést be kell tartani. Az ezzel kapcsolatos felvetések a tárgyalások során bumerángként tértek vissza bármennyire is meg akartak tőlük szabadulni.

Vučić számára ez végképp nagyon kellemetlen volt, mert a mozgásszabadságról szóló szerződést 2011-ben még az előző szerb kormány írta alá, tehát nem az ő akaratát tükrözi. A második, vagyis a 2016-os megállapodást pedig azért szeretné elfelejteni, mert annak alapján az Ibar folyó déli részén, vagyis a Koszovóban szorványban élő szerbek már lecserélték a rendszertáblákat és a dokumentumokat, ezért esetükben a mostani huzavona nem csak tárgytalan, hanem káros is.

Mindezzel oda szeretnék kilyukadni, hogy a szerb elnök arra a használja fel a koszovói szerbek felét, vagyis a tömbben élő mintegy ötvenezer embert, hogy őket felhasználva túszként tartsa a szerb nemzetet és egész Szerbiát, így erősítvén meg a hatalmát.

Vučić harca a békéért

A szerb elnök a tárgyalások lezárását követően, de már éjfél után, videóüzenetet intézett a nemzethez az Instagram-profilján attól a téves képzettől vezérelve, hogy az ország népe ébren van, és reszketve várja, hogy mit üzen a vezér.

Nem üzent semmi újat, az viszont már az első mondatból kiderült, hogy az általa képviselt „egyszeményes ország” semmiféle kompromisszumra nem hajlandó a főbb kérdésekben, és legfeljebb csak apróbb-cseprőbb ügyekben megállapodna meg, de még az sem biztos, hogy a kisebb kérdésekben sikerrel járnak.

Vučić a kötelező nyugati politikai optimizmus helyett a kötelező szerbiai pesszimizmusnak adott hangot, de azért megígérte, hogy szorgalmasan dolgoznak azon, hogy megőrizzék a békét a szerb nép számára, és megteremtsék a koszovói szerbeknek a szülőföldjükön maradás lehetőségét. Itt a fent említett ötvenezer szerbről van szó, akiknek egy része valamilyen okból a koszovói északon nyert menedéket, vagy mert az 1999-es évek előtt részt vett az albánok elleni pogromokban, vagy mert rovott múltja miatt oda menekült, ami persze, nem jelenti azt, hogy csak bűnözők élnek ott.

A milosevics553 név mögé rejtőző hozzászóló – képletesen szólva- meg is veregette a szerb elnök vállát, vagy hájjal kenegette az önérzetét az Instagramon azzal a hozzászólással, hogy „Ön fáradhatatlan és nehéz harcot vív”, amivel rá is tapintott a lényegre a szerb elnök ugyanis „harcolni akar”, amire a videóhoz fűzött bejegyzés is utal.

– írta a szerb elnök a világhálón, aki azonban napközben mutatta ki igazából a foga fehérjét, amikor már aludt egyet a tárgyalásokra.

– jelentette ki a szerb elnök, ki tudja, mire utalva, ugyanakkor leszögezte, hogy a Szerb Községek Közösségének létrehozása nélkül szerb részről nem kívánnak továbblépni. Ezt a 2013-as megállapodás tartalmazza, amit viszont a koszovói albánok nem akarnak végrehajtani, mondván, hogy Koszovóban nem ismétlődik meg a boszniai Szerb Köztársaság.

Vučić úgy fogalmazott, hogy a rendszámtáblák cseréjével kapcsolatban semmit sem tudnak elfogadni, ezt pedig a 2016-os megállapodás tartalmazza.

– tette hozzá Vučić, aki úgy nyilatkozott, hogy szeptember 1-én nem fog semmi különös sem történni, mert a pristinai rendelet értelmében két hónapon belül kell lecserélni a szerb rendszámokat és dokumentumokat, békeharcos stílusban azonban azért hozzátette, hogy nem az a kérdés, lesz-e újabb válság, hanem az, hogy „mikor kerülnek még nagyobb válságba”.

Szép kilátás minden szerb számára.

Kurti NATO-parancsnok lesz

A másik békeharcos & mormota, vagyis a koszovói miniszterelnök közben úgy vélte, hogy eljött az ideje a Koszovó és Szerbia közötti végleges szerződés megkötésének, aminek még az ő mandátuma alatt meg kell történnie, és ehhez alkalmas személynek látja a jelenlegi szerb elnököt, akivel szerinte az egyetlen baj, hogy még nem távolodott el eléggé az 1990-es évekbeli múltjától, amikor Slobodana Milošević (balkáni mészáros) tájékoztatási minisztere volt.

Albin Kurti a Bloombergnek nyilatkozva kijelentette, hogy nem halogatja tovább az általa hozott rendeleteket végrehajtását – vagyis nem engedett a közvetítői nyomásnak. Ehhez hozzátette, hogy véleménye szerint szeptember 1-je „csendes és hétköznapi nap lesz”.

– nyilatkozta Kurti, aki tehát azt is bekalkulálta a történetbe, hogy balhé esetén számít a NATO támogatására.

A koszovói miniszterelnököt egyedül az aggasztja, hogy Vučić továbbra is szoros kapcsolatokat tart fenn Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki Belgrád szövetségese Koszovó nemzetközi elismerésének ellehetetlenítésében. Vajon mit tesznek az oroszok, ha balhé lesz Koszovóban, és Kurti esetleg erre gondolt-e?