RENDŐRI FELÜGYELET: Semmitmondó közlemények és Putyin nyilvános lehülyézése

A szokatlan szerb-orosz belügyminiszteri-külügyminiszteri párosítással tartott találkozóval kapcsolatban jóformán semmi sem derült ki, ami tág teret hagy a találgatásoknak. A hivatalos Belgrád egy semmitmondó közleménnyel intézte el Sándor 2 moszkvai “próbaútját”, miközben az ellenézi (értsd: Amerika-barát) média azzal “inszinuálja” Aleksandar Vulint, hogy Moszkva kellős közepén lehülyézte Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Hozzáadott érték

A belgrádi kormánypárti média egy része annyit tett hozzá a találkozóról kiadott közleményhez, hogy Vulin volt az első szerbiai miniszter, aki az ukrajnai háború kitörése óta felkereste Moszkvát.

Még mielőtt netalán belebonyolódnak a semmitmondó hivatalos közlemények elemzésébe, nem tudunk ellenállni a kísértésnek, hogy elgondolkodjunk azon, miért éppen Aleksandar Vučić munkáságának legnagyobb dicsőítője kereste fel az orosz fővárost, és miért éppen most, mert hogy az időzítés ebben az esetben különösen fontos. A legkönnyebben azzal lehetne elütni a témát, hogy éppen azért, mert benne bízik meg leginkább a szerb elnök, de a helyzet ennél sokkal súlyosabb.

A “szerb világ” nagy szószólója nem véletlenül látogatott éppen most az “orosz világ” hivatalos külügyi propagandistájához, ez ugyanis egy különösen fontos pillanat: néhány nappal vagyunk a sikertelen brüsszeli csúcs után, és körülbelül ugyanannyival a szeptember 1-i fordulópont előtt, amikor a koszovói kormány amerikai beleegyezéssel, sőt jóváhagyással, igencsak veszélyes intézkedések bevezetésére készül, amelyeknek a jogosságát másképp és másképp ítéli meg az egyik és a másik oldal.

Az Egyesült Államok áldásos/áldatlan balkáni tevékenységének felemlegetése Vulin látogatásával kapcsolatban azért kézenfekvő, mert a Pristinában állomásozó amerikai nagykövet augusztus elseje előtt szinte az utolsó pillanatban kérte/utasította Albin Kurti koszovói miniszterelnököt, hogy egy hónappal halassza el a szerbiai rendszámok és dokumentumok használatával kapcsolatos döntést.

Jeffrey Hovenier akkor úgy nyilatkozott, hogy nem az intézkedések megsemmisítését/visszavonását kérték Kurtitól, hanem, “hogy egyértelmű legyen”, csak az elhalasztását, mert a döntéssel kapcsolatban téves információk jeletek meg és félreértések történtek.

Magyarán szólva: az Egyesült Államok jóváhagyta a pristinai kormány, illetve a pristinai albán vezetés lépéseit, amelyeknek a háttérből akár a kezdeményezője is lehetett, viszont az augusztus elsejei előtti heves szerb reakciókra talán még maguk az amerikaiak sem voltak felkészülve.

Azóta már a KFOR tagjai, és az abban szolgálatot teljesítő amerikai katonák szépen felsorakoztak a koszovói utak mentén, de a többiek is erősítettek, ha erősítésnek lehet nevezni a koszovói szerbek kilátásba helyezett kivonulását a koszovói intézményekből, ami inkább tekinthető a koszovói intézményrendszer gyengítésének, vagy éppen lebontásának. A koszovói albán vezetés pedig állítólag olyan darukat szerzet be, amelyekkel a legnehezebb kamionokat is el lehet távolítani az útból, ami akárhogy is nézzük, tettlegességet feltételez.

Elkerülhetetlen találkozó

Ilyen előzmények után Szerbia nyilván elengedhetetlennek tartotta a személyes kapcsolatfelvételt Moszkvával, merthogy a szláv testvéri, érzelmi és egyéb stratégiai meggondolások ezt indokolják, Belgrádnak be kellett ugyanis számolnia – formálisan is – az orosz vezetésnek “a szerb és a koszovói albán mormota” uniós közvetítéssel zajlott szerencsétlenkedéséről.

A szerbek ugyanakkor elengedhetetlenül szükségesnek tartották, hogy a kritikus szeptember elsejei időpont előtt egyeztessenek Moszkvával, vagyis ahogy a koszovói albánok “tanácsokat fogadnak el” az Egyesült Államoktól, a szerbek ugyanúgy kikérjék Moszkva tanácsát arról, hogy meddig mehetnek el a Koszovóval kapcsolatos feszültség élezésében.

A szerbek nyilván azért is egyeztetni akartak Moszkvával, mert a brüsszeli tárgyalássorozatban alárendelt szerepet játszanak, tudom, hogy ettől sokan felhördülnek, de így van. Albin Kurti, illetve a Koszovót aktuálisan képviselő személy “nincs egyedül”, hiszen nem csak “eszmei”, hanem szinte fizikai értelemben is maga mögött tudhatja a szponzorait, vagyis az Európai Uniót, főleg pedig az Egyesült Államokat, miközben a szerbeket támogató oroszok “nem kerültek bevonásra” a brüsszeli/nemzetközi egyeztetésbe, hogy ilyen kacifántosan fogalmazzam meg, amit sportnyelven egyszerűen úgy lehetne összefoglalni, hogy “lejt a pálya”.

Tudom, hogy ez a koszovói válság leegyszerűsítése a két nagyhatalom közötti rivalizálásra, de hát erről van szó, az Európai Unió, illetve Brüsszel csak a díszleteket biztosítja. És azt sem szabad elfelejtenünk, ha már itt tartunk, hogy egyik nagyhatalom sem riad vissza attól, hogy fegyveres konfliktust provokáljon, ha az érdekei megkívánják.

Az utóbbi időben elterjedt a nézet, hogy egy esetleges koszovói konfliktus Oroszország érdekeit szolgálná, amire a Moszkva támogatását élvező, és ebből kifolyólag elszemtelenedő szerb nacionalisták és egyebek, vagyis úgy általában szinte mindenki Szerbiában, bármikor kapható a “bölcső jogán”, és az értelem összes határán túl. Persze, legalább ennyire elszemtelenedtek a koszovói albánok is. Sőt!

Kézenfekvő tehát, hogy Belgrádból valakinek el kellett utaznia Moszkvába. Ha ezt maga a “mindenes szerb elnök” tette volna meg, akkor azt a koszovói “mini Zelenszkij”, értsd Albin Kurti, és rajta keresztül a Nyugat nyílt provokációnak tekintette volna. Ráadásul Szerbia egy ilyen lépéssel végzetes csapást mért volna az amúgy is a “kóma állapotában” lévő úgynevezett “uniós csatlakozási folyamatra”.

De mivel Nikola Selaković szerb külügyminiszter valami oknál fogva nem igen szokott saját dolgába avatkozni, erre Sándor 1 (Vučić) Sándor 2-t (Vulint) tartotta a legalkalmasabbnak, ami jól jelzi, hogy merre tart, és milyen irányba húz a “rendőri felügyelet alá helyezett” szerb külpolitika.

A “szerelemhez” két emberre van szükség – kivéve az egoistákat – ami azt jelenti, hogy tárgyalni csak azt tud, akit a partner elfogad. Egy hasonló poént elsütött a szerb belügyminiszter is, de arról majd alább.

Ebből a szempontból Vulin az oroszok számára a legelfogadhatóbb partner, miután a szerb külpolitika “énekes madárkáját”, vagyis a szintén nagy orosz fannak számító Ivica Dačićot a szerb elnök már régen ejtette. Vulin azért jöhetett leginkább számításba, mert a szerb ellenzéki – értsd amerikai partnermédia – értesülései szerint a szerb belügyminisztérium lehallgatta a botor módon Belgrádban hangoskodó orosz ellenzékieket, és az ezáltal keletkezett dokumentumokat a mostani találkozót megelőzőleg Vulin átadta Moszkvának.

Mindezek után, ha valakit még az érdekel, hogy mit tartalmaz az Aleksadar Vulin és a Szergej Lavrov találkozójáról kiadott szerb & orosz közlemény, annyit mondhatok, hogy semmit. A szokásos. Az alpári minősítést töröltem. Részletekbe nem bonyolódunk, mert nincs semmi értelme.

Putyin vagy akárki lehülyézése

A szerb ellenzéki & Amerika-barát sajtó közben előbányászott egy videót, amelyen a “hasbeszélésben verhetetlen” szerb belügyminiszter moszkvai tárgyalásai során “vétett egy hibát”, és lehülyézte Vagyimir Putyint. Lehet, sőt kétségtelen, hogy Vulin ezen Zelenszkijt, esetleg a távirányítónál ülő Bident értette, de a rosszul megválasztott szavak kegyetlen tartalmat hordozhatnak a beszélő szándékától függetlenül.

Miután egy vágott felvételről van szó, a hitelességét nehéz megállapítani, viszont ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a képek Vulin és Lavrov találkozóján készültek, ezt jól bizonyítja a “polkadotos”, vagyis a pöttyös ruhás hölgy is, aki a hülye szó hallatára felkapta a fejét.

– A békéhez kettőre van szükség, a háborúhoz elég egy hülye is

– vágta a vele szemközt ülő Lavrov szemébe a szerb belügyminiszter, akitől egy ilyen nyilatkozat “lazán kitelik”, miközben el sem jut a tudatáig, hogy miről is “hablatyol”.

Ha őt szemelték ki külügyminiszternek, és ha netalán tényleg ő kapja meg a posztot, akkor az egyértelmű bizonyítéka lenne annak, hogy a “legfelsőbb szerb” pozitívan ítélte meg legnagyobb imádójának (& alpári kifejezés törölve) moszkvai “próbaútját”. A probléma az, hogy a szerb elnök ezzel túl nagy támadási felületet teremtene magának.