Szerbia
ELNÖKI KIJELENTÉS: November 1-től Szerbia nem kap olcsó orosz kőolajat

Nincs több orosz kőolaj Szerbia számára – írja néhány szerbiai hírportál Aleksandar Vučić vasárnapi beszédére hivatkozva. A szerb elnök vasárnap a koszovói helyzettel kapcsolatban tartott brüsszeli találkozó után fordult a nemzethez, beszéde azonban Koszovót illetően semmi olyat nem tartalmazott, amit eddig ne tudtunk volna, vagy ami az újdonság erejével hatott volna.
A hülyeségek és az olaj
A nagy garral bejelentett sajtó- és országtájékoztató során szóba került a szeptemberre tervezett belgrádi melegfelvonulás is, amelynek betiltását már több kormánypárti hírportál, mindenek előtt az Informer, kész tényként kezeli.
Ekkor hangzott el egy utalás, amely arra vonatkozott, hogy Szerbia november 1-től nem juthat hozzá az olcsó orosz kőolajhoz, legalábbis a mindenben legilletékesebb szerb elnök szerint.
A Pride lemondásának felvetődésével kapcsolatban a szerb elnök eléggé indulatosan reagált, megjegyezvén, hogy a „legkönnyebb hülyeségekről beszélni”, érdemleges ki- vagy bejelentést azonban erről a „hülyeségről” sem tett.
– Inkább hülyeségekről beszélünk, és nem arról, hogy mit kezdjünk az árammal, mit csináljunk az olajjal, november elsejétől már nincs orosz olaj a számunkra, szankciók alatt állunk
– mondta a szerb államfő.
A Koszovó és Horvátország ellen lázító és uszító szerb médiában ez a mondat nem hagyott mély nyomot, alig egy-két portál reagált rá, csak a Telegraf és a Blic vette észre.
– Tegnapig azt hittük, hogy a hatodik uniós szankciócsomag, amely az orosz olaj importjára vonatkozik, esetünkben nem vonja maga után ennek az energiaforrásnak a korlátozását, most olyan információkat kaptunk, amelyek teljes fordulatot jelentenek
– jegyezte meg a Blic, amely további hiteles információk hiányában a helyzet elemzésébe kezdett.
A helyzet feltárása
A Szerbia által importált összes kőolaj tankerrel érkezik a horvátországi Omišaljba, és onnan jut el az adriai vezetéken keresztül Szerbiába, illetve egészen pontosan Újvidékre, ahonnan feldolgozásra a Belgrád közelében lévő pancsovai finomítóba irányítják.
Szerbia az általa felhasznált kőolaj mintegy felét korábban Irakból szerezte be, ami a teljes importmennyiség 45 százaléka volt. Az olaj 10 százaléka Kazahsztánból, körülbelül 1 százaléka pedig Norvégiából származott.
Kapcsolódó cikk
Az átlagos szükséglet mintegy 15 százaléka érkezett Oroszországból, az onnan származó olaj azonban az elmúlt hónapokban lényegesen olcsóbb volt a piacokon, ezért Szerbia egyre több kőolajat szerzett be orosz forrásokból, így a tavalyi 15-16%-ról 60%-ra emelkedett az orosz olaj részesedése a szerb olajimportban, amelyben az iraki és a kazah olaj beszerzése esett vissza.
A Blic ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az uniós intézkedések következtében Szerbia kénytelen lesz más piacokról beszerezni a kőolajat, amiből az következik, hogy az árak növekednek az importőrök, végső soron pedig a kisfogyasztók számára.
– Az olajjal a tőzsdéken kereskednek, az árat tehát a kereslet és a kínálat határozza meg. Ebben az esetben, amikor az orosz olaj beszerzése sok ország részéről leáll, a más olajok iránti kereslet ugyanakkor növekedni fog, ami magasabb árakat eredményezhet a tőzsdéken
– jelentette ki egy energiahatékonysági szakértő a Blicnek. Azt pedig már tudjuk, hogy a tőzsdei árak alakulását a kisfogyasztók a saját zsebükön érzik meg – Szerbiában is.

Szerbia
Ha a buszvezető eltéved, akkor az utasok igazítják útba Belgrádban

Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal is, amely felmondta az együttműködést a városi közlekedésben használt szoftvereket gyártó török Kentkart céggel. Ezt követően elég kalandossá vált a buszozás Belgrádban, ahol több, mint húsz külföldi sofőrt is alkalmaznak.
Ki a sofőr a buszon?
A szerződés felmondását követően a Kentkart leszerelte a jegykezelő készülékeket, így az utasok jó része – akik korábban nem váltottak bérletet – akár ingyen is utazhatnak a belgrádi buszokon.

A bajt még tetézi, hogy a török cég működtette a buszvezetők számára készített szoftvereket is, amelynek segítségével a sofőr kritikus és kevésbé kritikus szituációkban tájékozódott, miután azok speciális, GPS jellegű navigációs programot is tartalmaztak, amely az útlezárások esetén alternatív útvonalat kínált fel a buszvezetőnek.
Olyan készülékekről van szó, mint amilyen a mellékelt képen is látható. Ezeknek a készülékeknek a leszerelését követően könnyen bajba kerülhettek azok a sofőrök, akik nem ismerik a várost, ilyenekből pedig egyre több.

Az utasokat a helyi virágárus így tájékoztatja az 52-es, 53-as és 56-os busz útvonalának módosulásáról (Forrás: Twitter)
Belgrádban a városi közlekedési vállalat (GSP) külső szolgáltatóknak szervezte ki a buszvezetői tevékenység egy részét, ezek a vállalkozások pedig Srí Lankából vagy Indiából érkező munkaerőt alkalmaznak, mert olcsóbb, és mert a szerbek is külföldön keresik a boldogulást, nem pedig a „tejjel-mézzel folydogáló szerbiai Kánaánban.
A mindinkább szaporodó tüntetések – kormánypártiak vagy ellenzékiek, ebben az esetben teljesen mindegy – csak tetézik a problémákat, mert módosítani kell egyes járatok útvonalát.
A külföldről érkezett sofőrök a saját járatuk vonalát ugyan ismerik, de ha kerülőútra kényszerülnek, akkor gyakran eltévednek.
Eddig segítették őket Kentkart által üzemeltetetett készüléket, de miután azokat leszerelték, így támasz nélkül maradtak.
Csak nemrég jöttek
A világháló szerbek által lakott részén terjedni kezdett egy videó, amelyen jól látható, hogy az egyik utas igazítja útba a sofőrt, és mondja meg neki, hogy hol álljon meg, vagy hogy hol forduljon jobbra.
A belgrádi stadionoknál (Crvena Zvezda, Partizan), vagyis az Autokomandánál közlekedő 48-as járatnak valami okból kifolyólag módosult az útvonala, és az egyik utas Instagram-bejegyzése szerint még mindig a városban kerengenének, ha egy másik utas nem igazítja útba a külföldi sofőrt.
Miután a magánvállalkozók tavaly ősszel hoztak be buszvezetőket Srí Lankából, így a sofőrtől aligha várható el, hogy az egész város a fejében legyen, így egy útvonalmódosítás esetén – szó szerint – el van veszve.
Ivan Banković, a belgrádi buszvezetők szakszervezetének egyik illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az N1 televíziónak, hogy ez nem az első ilyen eset, és nem is az utolsó.

Kapcsolódó cikk
SZERB MÉDIABLÖFF: Hány szerb legyen egy autóban, avagy feljegyzések egy hisztéria margójára
Banković szerint a közlekedési vállalatnál nincsenek külföldi buszvezetők, viszont a magánvállalkozók legalább huszonötöt alkalmaznak.
A káoszgyáros Aleksandar Šapić, belgrádi polgármester azt ígérte, hogy május 30-ára elkészül az új jegykezelő applikáció, a járatellenőrző szoftvert pedig június végéig üzembe helyezik.
A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet elkészíteni egy komoly szoftvert, szerinte arra még több hónapig kell várni.
Addig pedig maradnak az autóbuszos kalandozások Belgrádban.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
English1 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union