Connect with us

Montenegró

LEVÁLTOTTÁK: Megbukott a montenegrói miniszterelnök, már csak az a kérdés, hogy elteszik-e láb alól

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

abazovic
A cikk meghallgatása

Montenegróban egy napos – éjszakába nyúló – vita után megbukott Dritan Abazović kormánya, mivel 50 képviselő szavazott a leváltása mellett, egy pedig ellene volt, a többiek a szavazás idejére elhagyták a termet. Milo Đukanović montenegrói elnök ezzel beváltotta a fenyegetését, és kirúgta a miniszterelnököt, mert aláírta az alapszerződést a szerb ortodox egyházzal. Abazović “erősen kisebbségi kormánya” április végén kapott bizalmat a montenegrói parlamentben, így mindössze 113 napig vezette az országot. A kabinetnek csak 15 támogatói mandátuma volt a 81 fős törvényhozásban, a szakításig Đukanović pártja kivűlről támogatta a kormányt.

Kirúgta a miniszterelnököt

A bizalmatlansági indítványt a montenegrói elnök, Milo Đukanović pártja adta be, további négy párt támogatásával, amivel a most éppen államfői tisztséget betöltő Nagyúr beváltotta a fenyegetését, amelyet a múlt hónap végén fogalmazott meg.

Đukanović július utolsó napjaiban jelentette be, hogy hivatalosan is felveti a kormány leváltásának kérdését, ha Dritan Abazović miniszterelnök aláírja az alapszerződést a szerb ortodox egyházzal. Đukanović tevékenységével három évtizede megpecsételi hazája sorsát.

A kormányba vetett bizalomról szóló vita több mint 12 órán át tartott, az ülésezést – amelyen nagyon súlyos szavak hangzottak el – mintegy négy órás szünet szakította meg. A folytatása előtt Dritan Abazović miniszterelnök felajánlott kormánya átalakítását, ami az utolsó elkeseredett kísérlet volt arra, hogy megmentse a helyzetet és önmagát.

– Ez csak az egyike a megvívandó csatáknak, és hamarosan mindannyian a polgárok ítélőszéke elé állunk. Úgy gondolom, hogy a Demokratikus Szocialisták Pártja akkor nem alakít kormányt

– jelentette ki az albán származású politikus, aki Đukanovićra utalva úgy fogalmazott, hogy meggyőződése szerint egyesek hamarosan befejezik politikai karrierjüket, ami “nagyon jótékony hatással” lehet Montenegróra, és új kezdetet jelenthet az ország számára.

Abazović ezt megelőzően azt mondta a parlamentben, hogy a kormány iránti bizalmatlansági eljárás egy harc, amely eldönti, hogy vagy ő, vagy Milo Đukanović távozik-e a tisztségéből.

Egyelőre ő ment, viszont Abazović abban bízhat, hogy ha más nem, akkor a biológia teszi a dolgát, ezen a téren viszont ő áll nyerésre.

A biológia hatása

Montenegróban azonban gyakori szokás, hogy megakasztják a biológiai folyamatokat, és ennek most is megvan az esélye, Abazović szájából ugyanis olyan súlyos vádak hangzottak el az országot átszövő bűnözéssel kapcsolatban, amelyek szerint az egész ország tulajdonképpen egy nagy bűnszövet, illetve kis bűnszövetkezet, mert Montenegró kis ország. A biológiai folyamatokba történő beavatkozást maga a megbuktatott miniszterelnök sem zárta ki.

– Aggódom-e az életem miatt, nem vagyok mentes az aggodalomtól, de reálisan, nincs félelem

– fogalmazott a leváltott miniszterelnök, aki szerint nemzeti érdek a bűnözés és a korrupció elleni harc. Abazović ehhez még hozzátette, hogy ez egy politikai leszámolás, amelyben valakinek a rövidebb kell húznia.

A volt Jugoszlávia térségében az utóbbi időben erőre kapott kábítószerkereskedelmet jórészt montenegrói bandák irányítják, de a cigarettacsempészet is kedvelt tevékenység, amelynek a hátterében már a kilencvenes években is Milo Đukanovićot lehetett sejteni, de nem lehetett kizárni nagy nyugati/amerikai dohánygyárak érdekeltségét sem.

A cigarettacsempészethez a nemzetközi közeg is adott volt, a szomszédos Albániában is ugyanis maga a kommunista rezsim csempészte az amerikai cigarettákat azzal a szándékkal, hogy devizához jusson, a dohányzás káros hatása által pedig rombolja a kapitalista világ egészségét.

A kilencvenes években Olaszországban felmerült, hogy vádat emelnek Milo Đukanović ellen, de ezt a volt Jugoszlávia körüli “bonyolult helyzetben” nem tették meg, miután nem lehetett figyelmen kívül hagyni a nemzetközi politikát és a geostratégiát sem.

Az itt felvázoltakból már kiderül, hogy a bizalmatlansági eljárás valójában csak ürügy volt arra, hogy a politika és a szervezett bűnözés kapcsolata kerüljön szóba szokatlanul éles hangnemben, illetve hogy a Nagyúr félretegye a kellemetlenkedő “kis albánt”.

Konkrét vádak

Abazović a parlamenti vitában idézte a montenegrói szerbek egyik vezetőjét, Andrija Mandićot, aki szerint “ha megbukik a kormány, akkor ünnepelni fognak a Genexben, a Bemaxban, de ünnepelnek a drogdílerek és a cigarettacsempészek is, és mindegyikük azt mondja, hogy Đukanović megbuktatta a kormányt”.

A parlamenti vitában a miniszterelnök azzal vádolta meg a montenegrói titkosszolgálat és a biztonsági szektor, valamint a különleges állami ügyészség volt magas beosztású tisztségviselőit, hogy kapcsolatban állnak a szervezett cigarettacsempészettel, és megemlítette azt is, hogy a Bemax magáncégnek is részt vesz az üzletelésben, amely az egyik finanszírozója az ellene indított médiakampánynak.

A Bemax egy építőipari nagyvállalat, amely azzal hirdeti magát, hogy Montenegrót építi. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a montenegrói szervezett bűnözés és az építőipar kapcsolata nem egyedi jelenség, ezért érdemes elolvasni a mellékelt cikket, mert magáról a jelenségről ott részletesebben is szó esik.

A miniszterelnök konkrét példát is említett, értesülései szerint ugyanis a Bar kikötőjében májusban lefoglalt cigaretta a Bemax és a társasággal kapcsolatban álló személyek tulajdonát képezi. Itt rendőri vezetők nevét is megemlítette.

– A lefoglalás a Bemax építőipari céggel kapcsolatos. Ez a cég alapította az Mportalt. Ez csak az egyik média, itt van még az Nradio és az Etelevizija is

– jelentette ki Abazović, aki szerint a szerb ortodox egyházzal kötött alapszerződés csak ürügy volt, mert a piramis inogni kezdett.

A különleges ügyészség jelezte, hogy bűncselekmény gyanúja miatt meghallgatja a miniszterelnököt és az említett személyeket, az egyik megvádolt volt rendőrségi vezető pedig úgy fogalmazott, hogy Abazović esetében “betegesen hazudozó” személyről van szó, a Szocialisták Demokratikus Párjának képviselője, Predrag Bošković volt védelmi miniszter pedig a szünetben fenyegetően odaszólt a miniszterelnöknek, “majd meglátja”, hogy ezután mi következik.

A nemrég leváltott Zoran Lazović, a montenegrói rendőrség szervezett bűnözés és a korrupció elleni osztályának volt igazgatóhelyettese ügyvédjén keresztül nyilvánult meg, és azzal vádolta meg a miniszterelnököt, hogy visszaél a nyilvánossággal erejével, és “bizalmatlansági pánikba esve” attól sem riad vissza, hogy vérontást idézzen elő a montenegrói utcákon, miközben a vádaskodások közepette semmiféle bizonyítékokat sem mutat fel.

Ezzel ezt a cikket a BALK részéről berekesztjük, egyelőre annyit érdemes megjegyezni, hogy inogni kezdett a montenegrói maffiaállam, ami közel sem jelenti azt, hogy össze kívánna omlani. Sőt.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava