Connect with us

Szerbia

A MIGRÁCIÓ FIZETŐKAPUJA: Embercsempészbandát lepleztek le Szerbiában

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

migranssatrak
TÁBOR: Migránssátrak Horgosnál néhány nappal ezelőtt, itt razziázott most a szerbiai rendőrség (Fotó: BALK)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Migránsokat csempésző újabb csoportot leplezett le a szerb rendőrség. A szerb belügyminisztériumi tájékoztatás szerint kedden a magyar határhoz közeli Horgoson 120 illegális bevándorlót is elfogtak, helyi illetékesek ezt a számot 250-re teszik. A migránsoknál állítólag fegyvereket, útleveleket és más dokumentumokat találtak, amivel a szerb belügyminisztérium maga cáfolta meg korábbi állításait, miszerint a migránsoknak nincsenek okmányaik, és nincs náluk fegyver. A BALK már egy évvel ezelőtt „mítosznak” nevezte, hogy a migránsoknak nincsenek okmányaik, azok nélkül ugyanis nem tudnának sehol sem megszállni, vagy pénzt felvenni a Western Unionnál. Az egész csak mese-mese-meskete.

Átnyomják őket a határon

Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter a helyszínen azt közölte, hogy mindenkinek, aki belép Szerbia területére, meg kell adni a megfelelő tiszteletet, de „egyetlen felfegyverzett csempészbanda sem fog Szerbián keresztülhaladni anélkül, hogy felfednék, felszámolnák és megbüntetnék”.

– Szerbia ügyel arra, hogy az ország egész területén csakis az államnak legyen monopóliuma fizikai erőszak alkalmazására

– fejtette ki a „dicséretes” belügyminiszteri hozzáállást az újabb négy éves mandátumra pályázó Vulin, majd hozzátette, hogy Szerbia nem engedi meg, hogy bárki is veszélyeztesse vagy megváltoztassa az ott élő emberek életmódját.

– Ebben az országban betartjátok a törvényeket, és nem lesztek felfegyverkezve

– tette hozzá fenyegetőleg Vulin, aki nem mulasztotta el megismételni azt a mantrát, miszerint, „Szerbia nem lesz a parkolópályája”. Ez alatt akár azt is érthetjük, hogy úgyis átnyomják a migránsokat a magyar és egyéb határokon.

Független médiabeszámolók szerint a mostani akció során a rendőrök késeket és lőfegyvereket találtak, valamint több száz útlevelet és személyi okmányt zsákmányoltak, amelyeket a csempészek vettek el a migránsoktól. Az embercsempészbandáról egyébként részleteket nem közöltek.

Itt jegyzendő meg, hogy miként változik a szerbiai narratíva, amely korábban még azt tartalmazta, hogy a migránsok „jóságos emberek”, akik a légynek sem ártanak, fegyvereik és okmányaik pedig nincsenek.

Második látszatakció

Ez már a második, migránsok elleni látszatakció júliusban, miután a hónap elején a makkhetesi erdőben csapott össze két migránscsoport, az összetűzésnek halálos áldozatai is voltak.

Ezt követően a rendőrség a kelebiai erdőnél 85 embert vett őrizetbe, mindössze egy nappal azt követően, hogy a BALK helyszíni beszámolót tett közzé a migránsok éjszakai tevékenységéről a makkhetesi erdőben.

Lényegében ugyanarról a nagy kiterjedési erdőről van szó Szabadkától északra, amely a magyar határ mentén húzódik meg, egyes részeit pedig másképp-másképp hívják, attól függően, hogy melyik külvárosi településhez esik közel.

MIGRÁNSTANYA: 100-200 migráns lakik az egyik szabadkai magánszállodában (Fotó: BALK)

MIGRÁNSTANYA: 100-200 migráns lakik az egyik szabadkai magánszállodában (Fotó: BALK)

A szerb-magyar határ közelében egyre több illegális bevándorló tartózkodik, és megnőtt az incidensek száma is. Ezért nem sokat jelent, ha a migránsok közül átmenetileg kétszázat-háromszázat kivonnak a forgalomból, csak Szabadkán jelenleg többezer migráns lehet az erdőben, elhagyatott épületekben és a különböző magánszállodákban.

Mivel a szerb hatóságok nem toloncolják ki azokat, akiket elfognak, csupán az ország északi határától a déli határig szállítják őket vissza, a migránsok ezért sokszor ismét útra kelnek, és néhány nappal később megint a magyar határnál bukkannak fel, ezért állítottuk az előbb, hogy „átmenetileg vonják ki őket a fogalomból”.

Az Afrikából és a Közel- Keletről érkező migránsok úti célja nem a nyugat-balkáni ország, hanem az Európai Unió, főként Németország, ám a magyar határzár miatt sokan hosszabb időre Szerbiában rekednek.

Az sem zárható ki, hogy az embercsempészek már valahol külföldön maguk szervezik „a migránsok szerbiai látogatását”, hogy ezzel folyamatos pénzforráshoz jussanak. Egyes megfogalmazások szerint „a magyar határ a migráció fizetőkapuja”, innen 3500-5000 euróba kerül egy-egy migráns becsempészése az Európai Unióba.

Szerbia

Ha a buszvezető eltéved, akkor az utasok igazítják útba Belgrádban

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Belgrádban mindig élmény a buszozás, a kép nem most készült, viszont jól látható rajta a Kentkart jegykezelő automatája (Forrás: Twitter)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal is, amely felmondta az együttműködést a városi közlekedésben használt szoftvereket gyártó török Kentkart céggel. Ezt követően elég kalandossá vált a buszozás Belgrádban, ahol több, mint húsz külföldi sofőrt is alkalmaznak.

Ki a sofőr a buszon?

A szerződés felmondását követően a Kentkart leszerelte a jegykezelő készülékeket, így az utasok jó része – akik korábban nem váltottak bérletet – akár ingyen is utazhatnak a belgrádi buszokon.

344727360 784922182859731 7484021065860411039 n transformed

A bajt még tetézi, hogy a török cég működtette a buszvezetők számára készített szoftvereket is, amelynek segítségével a sofőr kritikus és kevésbé kritikus szituációkban tájékozódott, miután azok speciális, GPS jellegű navigációs programot is tartalmaztak, amely az útlezárások esetén alternatív útvonalat kínált fel a buszvezetőnek.

Olyan készülékekről van szó, mint amilyen a mellékelt képen is látható. Ezeknek a készülékeknek a leszerelését követően könnyen bajba kerülhettek azok a sofőrök, akik nem ismerik a várost, ilyenekből pedig egyre több.

buszvezető

Az utasokat a helyi virágárus így tájékoztatja az 52-es, 53-as és 56-os busz útvonalának módosulásáról (Forrás: Twitter)

Belgrádban a városi közlekedési vállalat (GSP) külső szolgáltatóknak szervezte ki a buszvezetői tevékenység egy részét, ezek a vállalkozások pedig Srí Lankából vagy Indiából érkező munkaerőt alkalmaznak, mert olcsóbb, és mert a szerbek is külföldön keresik a boldogulást, nem pedig a „tejjel-mézzel folydogáló szerbiai Kánaánban.

A mindinkább szaporodó tüntetések – kormánypártiak vagy ellenzékiek, ebben az esetben teljesen mindegy – csak tetézik a problémákat, mert módosítani kell egyes járatok útvonalát.

A külföldről érkezett sofőrök a saját járatuk vonalát ugyan ismerik, de ha kerülőútra kényszerülnek, akkor gyakran eltévednek.

Eddig segítették őket Kentkart által üzemeltetetett készüléket, de miután azokat leszerelték, így támasz nélkül maradtak.

Csak nemrég jöttek

A világháló szerbek által lakott részén terjedni kezdett egy videó, amelyen jól látható, hogy az egyik utas igazítja útba a sofőrt, és mondja meg neki, hogy hol álljon meg, vagy hogy hol forduljon jobbra.

A belgrádi stadionoknál (Crvena Zvezda, ), vagyis az Autokomandánál közlekedő 48-as járatnak valami okból kifolyólag módosult az útvonala, és az egyik utas Instagram-bejegyzése szerint még mindig a városban kerengenének, ha egy másik utas nem igazítja útba a külföldi sofőrt.

Miután a magánvállalkozók tavaly ősszel hoztak be buszvezetőket Srí Lankából, így a sofőrtől aligha várható el, hogy az egész város a fejében legyen, így egy útvonalmódosítás esetén – szó szerint – el van veszve.

Ivan Banković, a belgrádi buszvezetők szakszervezetének egyik illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az N1 televíziónak, hogy ez nem az első ilyen eset, és nem is az utolsó.

Banković szerint a közlekedési vállalatnál nincsenek külföldi buszvezetők, viszont a magánvállalkozók legalább huszonötöt alkalmaznak.

A káoszgyáros Aleksandar Šapić, belgrádi polgármester azt ígérte, hogy május 30-ára elkészül az új jegykezelő applikáció, a járatellenőrző szoftvert pedig június végéig üzembe helyezik.

A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet elkészíteni egy komoly szoftvert, szerinte arra még több hónapig kell várni.

Addig pedig maradnak az autóbuszos kalandozások Belgrádban.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava