Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Az Európai Parlament (EP) megszabta azokat a kritériumokat, amelyek alapján az Európai Tanács legutóbbi ülésén kihagyott Bosznia- Hercegovina, illetve az egymással acsarkodó Szerbia és Koszovó csatlakozhat az Európai Unióhoz. A szavazást követően szerb részről le is lohadt a csatlakozási kedv, a szerb elnök valami olyat üzent vissza, hogy ti törődjetek a saját dolgotokkal, mi is tesszük a magunkét. Érdekes, hogy az albán miniszterelnök Szerbia mellett állt ki, már nem először.

Megintették Várhelyit

Az Európai Parlament továbbra is olyasmit kér a három érintett államtól, amit azok nem képesek, nem tudnak, vagy nem akarnak végrehajtani. Ennek több oka is lehet, például hiányzik a társadalmi konszenzus, nincs meg az egyértelmű politikai akarat, hogy az ellentétes kulturális és vallási kötődésekről ne is beszéljünk. Észak- Macedónia példája jól mutatja, hogy hova fejlődhetnek az események, amikor európai politikusok kívülről – akár a legnagyobb jóindulattól vezérelve – próbálnak belenyúlni a balkáni népek sorsának alakításába, ahelyett hogy az egyetlen valós és eredményre vezető lehetőséget választanák.

Nem kívánunk itt túlzottan elmélyedni az uniós parlamenti elvárások elemzésében, mert soha meg nem valósuló kritériumokról van szó, amelyek inkább távolabb, és nem közelebb viszik az érintett országokat az Európa Uniótól, miközben már most látható jelei vannak annak, hogy Bosznia- Hercegovina esetében megismétlődhet Ukrajna, miközben az Európai Unió teszetoszága jelenti a legnagyobb veszélyt a térség, és azon keresztül az egész Európa biztonságára.

E sorok írója korábban maga sem értette, hogy miért kellene a balkáni országokat feltételek nélkül befogadni, míg nem erre a kérdésére egy brüsszeli panelbeszélgetésen azt a választ kapta körülbelül 10-15 évvel ezelőtt, hogy nagyobb befolyással lehet lenni az ottani népekre, ha belülről próbálják meg őket észhez téríteni, mint ha hagyják őket a falak előtt dulakodni, akkor legfeljebb kötszert lehet ledobni nekik. Azóta persze, az Európai Unió is gyengült, és jelenlegi formájában kevésbé vonzó, de ennek megítélése nemzetenként változik, attól is függően, hogy máshonan milyen ígéreteket kapnak.

Az európai parlamenti állásfoglalásából igyekezünk kihagyni a politikai paneleket, és megpróbálunk csak a lényegre koncentrálni. Az EP azt kérte, hogy Bosznia- Hercegovina valamennyi állami intézménye folytassa az uniós csatlakozással összefüggő reformokat egyebek között a jogállamiság terén. Itt jegyezzük meg, hogy a „jogállamiság” mára már olyan kiüresedett és elhasználódott politikai floszkula a Balkánon, főleg pedig Boszniában, amelynek a jelentése a nulla felé konvergál, mert mindenki azt ért rajta, amit éppen akar, és mert mindenki azt tartja magára kötelezőnek, amit éppen kedve tart, beleértve ebbe a belső és külső erőket egyaránt.

Ez egy olyan politikai bújócskához vezet Bosznia- Hercegovinában, amely során akkor van ipiapacs, amikor a játékben résztvevő legerősebb szereplő éppen azt akarja. Többször felvetettem már a BALK hasábjain, hogy végre el kellene felejteni a daytoni szerződést, amely előbb vagy utóbb ugyanarra a sorsra jut, mint bármely más békeszerződés: megeszi az idő, kicsúsznak alóla a realitások és a politikai visszaélések táptalajává válik, aminek már ma is szemtanúi vagyunk.

A daytoni szerződéssel nem csak az a baj, hogy egy működésképtelen államalakulatot hozott létre, hanem az is, hogy lehetőséget teremt a nemzetek, népek és egyének esetében egymás és a világ kijátszására, például a jelenleg érvényben lévő választási törvény esetében, ezért már most borítékolható, hogy az őszi választások eredménye tovább mélyíti az antagonizmusokat, ahelyett hogy beteremtené a politikai lövész- és egyéb árkokat.

Bosznia- Hercegovinával kapcsolatban az Európai Parlament aggodalmasnak találta Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos egyes, a szerb entitással kapcsolatos állításait, ezért felkérte az Európai Bizottságot, hogy a tagjaira vonatkozó magatartási kódex alapján értékelje a magyar biztos közelmúltbeli intézkedéseit.

Ennek behatóbb vizsgálatára itt nem térnénk ki, miután Várhelyi általában nem az Európai Bizottság vagy az általam sokat szidott daytoni szerződés „elvei és elvtelenségei” alapján cselkeszik, hanem a küldő állam politikájának szellemében, Magyarország pedig másféle, uniós körökben és szélesebb tekintetben is sokat bírált politikát folytat nem csak Bosznia- Hercegovina, hanem a többi balkáni ország esetében is, így már az is csoda, hogy Várhelyi Olivér megintése valójában csak most következett be. Az más kérdés, hogy miért Magyarország, vagy miért csak Magyarország foglalkozik ennyire behatóan Boszniával?

Boszniai folyamatok

Látnunk kell, hogy Bosznia- Hercegovinában két fontos folyamat játszódik le, az egyik az ország kiürülése és etnikai összetételének módosulása, ami összefügg egymással, a másik folyamatról néhány bekezdéssel lejjebb lesz szó, az etnikai összetétel módosulása pedig egy másik elemzés tárgya lehet, itt abba nem megyünk bele.

A lényeg az, hogy Bosznia- Hercegovina az utóbbi évtizedekben elveszítette lakosságának körülbelül egynegyedét, mivel négyszer-ötször annyian hagyták el az országot, mint amennyien a háborúban meghaltak, de a nagyméretű elvándorlás az egész térségre igaz. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ha az Európai Unió nem veszi fel a balkáni országokat a soraiba, akkor Bosznia- Hercegovina illetve a térség lakossága a bevándorlás által csatlakozik az Európai Unióhoz, így végül tárgytalanná válik az egész bővítési hacacáré, mert az EU felszippantja a bosznia-hercegovinai & balkáni munkaerő jó részét, és csak az öregek térnek haza meghalni, ha hazatérnek egyáltalán.

Ellenkező irányú és sokkal veszélyesebb folyamat zajlik a NATO esetében, és mindez történik ukrajnai mintára, miután a szerbek nem akarnak a nyugati katonai szövetséghez tartozni. Ez nemcsak a „hagyományos oroszbarátságról” szól, ami nagyfokú általánosítás, és azt szolgálja, hogy a tömegek számára érthetővé & emészthetővé váljon a helyzet, eközben azonban lényeges árnyalatok és nem csak árnyalatok vesznek el.

Például az, hogy a NATO-tagság vagy bármilyen más katonai társulásba történő belépés esetén a szerb hadiipar elveszítené önállóságát, ami vonatkozik a szerb fegyverkereskedelemre is, így az ország és egyes politikai struktúrák olyan bevételektől esnének el, ami jócskán befolyásolná a mozgásterüket, de ennek a boncolgatása messzire vezetne. Az biztos, hogy Bosznia- Hercegovina esetében a boszniai szerbek megakadályoznak minden kísérletet, ami a NATO-tagság megszerzésére irányul, ennek következtében az lesz a felállás, hogy nem Bosznia- Hercegovina megy a NATO-ba, hanem a NATO megy Bosznia- Hercegovinába (fegyverzet, katonák és instruktorok helyszínre küldésével), mint Ukrajna esetében.

Radnóti András, a londoni székhelyű Millennium Emerging Europe tanácsadó cég ügyvezető igazgatója januárban úgy nyilatkozott a BALK-nak, hogy az oroszok leginkább azzal a céllal kezdték meg az Ukrajna elleni hadműveleteket, hogy megakadályozzák Ukrajna NATO-integrációjának folytatódását, „ami alatt nem a NATO-csatlakozást kell csak érteni, hanem azt is, ahogy az oroszok szokták mondani, hogy nem Ukrajna megy a NATO-ba, hanem a NATO megy Ukrajnába”.

Bosznia- Hercegovina az egyik, illetve Ukrajnát követően a másik komoly erőpróba lesz a nagyhatalmak, vagy a nagyhatalmi státusra törekvő országok számára, miután az Egyesült Államok mellett Németország és Nagy- Britannia is bele akar szólni a balkáni viszonyok alakításába, vagyis meg akarja vetni a lábát a Nyugat- Balkánon, aminek már számos jele van.

Egyik korábbi cikkünkben megjegyeztük, hogy az Olaf Scholz kancellár által vezetett német baloldali koalíciós kormány szakítani kíván a Merkel-éra külpolitikai törekvéseivel, amelyek súlypontja a gazdasági erőfölény növelése és a nemzetközi konfliktusokba történő beavatkozás kerülése volt. Németország már nem elégszik meg azzal, hogy most éppen ő adja a bosznia-hercegovinai főképviselőt, hanem a brit példát követve saját megbízottat nevezett ki, amivel nyilván a Bosznia- Hercegovina iránt megnövekedett érdeklődését kívánta jelezni, amit „csak tetéz” az a szándék, hogy Németország vissza szeretne térni az EUFOR Altheába, ezzel kapcsolatban június közepe óta hivatalosan kinyilvánított szándék is létezik.

– Németország 2012 óta nem vesz részt személyi állománnyal a bosznia-hercegovinai EUFOR- ALTHEA stabilizációs erőkben. A kabinetnek a hadművelethez való újbóli csatlakozásáról szóló döntése, amelyet röviddel Baerbock külügyminiszter nyugat-balkáni útja után hozott, kulcsfontosságú jele Németország erős elkötelezettségének a térség iránt

– fogalmazta meg a német külügyminisztérium közleménye, amely ezt a „törékeny boszniai helyzettel” és az ukrajnai háború miatt kialakuló oroszveszély boszniai növekedésével indokolta meg. Az elképzelést ugyan a Bundestangnak még jóvá kell hagynia, de ebből is látható, hogy Németország katonailag kíván jelen lenni a Bosznia- Hercegovinában, illetve a Balkánon.

Ugyanez a szándéka Nagy- Britanniának is, ezt a legutóbbi NATO-csúcson meg is fogalmazta a mára már „csúnya politikai véget ért” brit miniszterelnök, aki a madridi találkozón jelezte, hogy Nagy- Britannia a jövőben katonai szakértőket küld Bosznia- Hercegovinába, akiknek fő feladata az orosz befolyás mérséklése lesz. Boris Johnson – aki körül azóta elfogyott a levegő – ennek kapcsán kijelentette: London nem engedheti meg, hogy a Nyugat- Balkán Putyin játékterévé váljon.”

Radnóti András a már említett interjúban úgy fogalmazott, hogy „Nagy- Britannia most abban látja a lehetőséget nemzetközi befolyásának felépítésére a BREXIT-referendumnál beígért Globális Nagy- Britannia keretében, hogy felturbózza katonai szerepvállalását szerte a világban – látjuk, hogy a Dél-kínai-tengerre is küldenek brit hajókat – különösen azonban Európában. Kijevben Nagy- Britanniára tekintenek a legmegbízhatóbb szövetségesként, hiszen Nagy- Britannia az elmúlt hetekben – januárról van szó – nagyon jelentős mennyiségű fegyvert küldött Ukrajnának az elmúlt évek összes nyugati szállításához képest”.

Ezért nem véletlen, hogy az oroszok éppen Londongradot, vagyis Londont tekintik az első európai célpontnak, és miután Nagy- Britannia katonailag igyekszik megjelenni Bosznia- Hercegovinában is, és megpróbál „visszamászni” az EUFOR Althea misszióba, amelyet a BREXIT miatt kellett elhagynia – nos, ez az angol szándék nyilván nem fogja jobb kedvre deríteni az oroszokat, akik Nagy- Britanniát szinte ősellenségnek tekintik.

Az EU parlament szóban forgó döntésében felhívta a NATO-t, hogy tegyen lépéseket a boszniai nemzetközi katonai jelenlét biztosítására arra az esetre, ha november 3-át követően egy esetleges orosz vétó miatt az ENSZ BT-ben elmaradna az EUFOR mandátumának meghosszabbítása. Milorad Dodik boszniai szerb vezető a Vlagyimir Putyinnal folytatott legutóbbi szentpétervári tárgyalások alkalmával azt kérte, hogy az oroszok akkor szavazzák meg a békeerő mandátumának meghosszabbítását, ha annak összetételében nem történnek változások. Ha Németország és Nagy- Britannia mégis befurakodna, akkor az változásokat jelente, ami vétót vonna maga után, az EP-kérés tehát erre az esetre vonatkozna, meg amire éppen akarják.

A boszniai szerb tiltakozás miatt ugyanis biztosra vehető, hogy Bosznia- Hercegovina nem megy a NATO-ba, vagyis az ország formálisan nem lesz a NATO tagja, viszont ha Bosznia nem megy a NATO-ba, majd a NATO megy Boszniába, ami most éppen a szemünk előtt zajlik, és amire a bosnyák származású bosznia-hercegovinai védelmi miniszter ígéretet kapott Madridban.

Ezért kockáztattuk meg a feltételezést, miszerint látható jelei vannak annak, hogy az ukrajnai forgatókönyv megismétlődésének Bosznia- Hercegovina esetében, főleg ha tekintettbe vesszük Igor Kalabuhov szarajevói orosz nagykövet nyilatkozatait, amely szerint Oroszország Ukrajnában már megmutatta, hogy miként reagál arra, ha valaki a NATO-ba igyekszik. Az ezzel kapcsolatos interjú itt olvasható, az okfejtés tömény őrületnek számít, de van benne rendszer.

Ezek után felvetődik a kérdés, hogy miként kezeljük az Európai Parlament kritériumait, amelyekkel a brüsszeli & strasbourgi parkolópályáról próbálnak beavatkozni olyan folyamtokba, amely a fejük & fejünk felett dőlnek el, a mostani állásfoglalás egyébként is szembe megy azokkal a 10-15 évvel ezelőtti uniós koncepciókról, amelyek szerint a Balkánt belülről kellene pacifikálni, még mielőtt az ottani népek miszlikbe vágják egymást.

Mellékesen vagy éppen nem mellékesen szólva a balkáni országok felvétele által az is megakadályozható, vagy legalább kordában tartható lenne, hogy Oroszország, Kína, Törökország az Arab Emírségek, Szaúd- Arábia, az Egyesült & akárki még nagyobb befolyást szerezzen a Balkánon, ezért lehet a későbbiekben kellemetlen, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök gondolkodás nélkül Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök karjaiba vetette magát, miközben a lábaival (lábacskáival) egyre messzebbre rugdosta/rugdossa magától a Balkánt.

Szerbia & Magyarország, dva druga dobra (DDD)

Az Európai Parlament megvitatta a szerbiai országjelentést is, amelyet Vladimír Bilčík tárt a testület elé, miután a szlovén külügyminiszterré avanzsált Tanja Fajon kibukott mellőle.

Hírügynökségi jelentések szerint az EP-képviselők arra szólították fel Szerbiát, hogy forduljon vissza az uniós integráció felé, miközben „sajnálattal állapították meg” az Európai Unió irányába tartó haladás hiányát. Egyúttal azt írták, hogy visszalépés tapasztalható az uniós csatlakozás szempontjából kiemelten fontos területek egy részén. Továbbra is haladást várnak a jogállamiság, az alapvető jogok, a szólásszabadság, a média sokszínűségének erősítése és a Koszovóval fennálló kapcsolatok normalizálása terén.

Az Európai Parlament a közlemény szerint aggasztónak találta az unióhoz közeledő nyugat-balkáni országokban erősödő orosz és kínai beavatkozást és dezinformációt, valamint azt hogy – mint írták – Oroszországot és Kínát Szerbia és Magyarország segíti geopolitikai céljaik elérésében a Nyugat- Balkánon.

Erre a megállapításra szinte kórusban reagáltak a fideszes képviselők a Brüsszelből érkező jelentések szerint, a lényeget azonban ugyanúgy nem érintették, mint ahogy a magyar külügyminiszter sem érinti a szinte mindennapossá vált, Brüsszelt szapuló kijelentéseiben, amelyeket a brüsszeli bizottság vagy az Európai Parlament előbb vagy utóbb megtorol, és annak ellenére nem hagy válasz nélkül, hogy egyik oldalnak sincs igaza, a sértődöttség ugyanis ritkán szokott gondolkodásra serkenteni.

A heves reagálás szerint a budapesti vezetés és a kormánypárti EP-képviselők kiállnak Szerbia EU-csatlakozása mellett, meggyőződésük ugyanis, hogy Szerbia több támogatást és megértést érdemel. Ezzel körülbelül ugyanazt mondták, mint Edi Rama albán miniszterelnök, aki szintén megértést kért a nehéz helyzetben lévő Szerbia számára, amelyet a kritériumok szigorításával nem kellene eleve odadobni az oroszoknak.

Helyszűke miatt már csak annyit jegyezzünk meg, hogy az Európai Parlament döntésére rezignáltan reagáló Aleksandar Vučić mintha „elengedte volna” az uniós csatlakozást, bár úgy nyilatkozott, hogy örül egy felmerülő kezdeményezés elutasításának, amely szerint meg kellene szakítani a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával. A szerb elnök szerint nagyon fontos, hogy Szerbia az európai úton haladjon – ez lesz csak a nagy utazás – de az is fontos, hogy megmaradjon a szabadsága és joga, hogy gondolkodhasson és maga dönthessen mind arról, ami a saját érdekének számít.

Az Európai Parlamenti képviselők többnyire egyet értettek abban, hogy Szerbiát csak akkor lehet felvenni az Európai Unióba, ha elismeri Koszovó függetlenségét, ami az újabb jégkorszakot követő felmelegedés után várható, remélhetőleg addig az Európai Unió is tisztázza a szabadságjogokkal kapcsolatos álláspontját a koszovói vízumkényszert illetően, és az az öt uniós tagország is pozitívan foglal állást a koszovói függetlenség kérdésében, amely eddig elutasító magatartást tanúsított.

Végezetül zárjuk rövidre a kérdést a balkáni csatlakozás ügyében, amelyben mind mondtuk, senkinek sincs igaza, sem az Európi Bizottságnak, amely készen állna egy negyvenegynéhány milliós Ukrajna befogadására, miközben ódzkodik a körülbelül 20 milliós Balkán integrálásától, sem Magyarországnak, amely szerint a balkáni országok teljesítették az uniós elvárásokat és készen állnak a csatlakozásra.

Nem teljesítették az egyébként szégyenletes módon egyre bővülő elvárásokat, és nem állnak készen a csatlakozásra. És tíz év múlva sem fognak készen állni. Nem kell őket „politikai zsarolás” tárgyáva tenni, de arra sincs szükség, hogy baráti vállveregetés közepette hitegessük őket.

Azért kell felvenni a nyugat-balkáni országokat & népeket, hogy ne verjék be egymás fejét, és hogy ne öljék halomra egymást „saját indíttatásból”, vagy esetleg idegen érdekek szolgálatában. És azért kell felvenni őket, mert uniós csatlakoztatásukkal megakadályozhatjuk, hogy az oroszok, a kínaiak, az arabok és az amerikaiak megvessék a lábukat az Európai Unió szomszédságában, egy olyan területen, ahol az Európai Uniónak kellene lennie. Elvben. Az Európai Parlament állásfoglalása pedig mehet a kukába.