Komoly riadalom söpört végig a görög sajtón – s persze, ez a diplomáciai apparátust is mozgásba hozta, és már megindult a szövetségesek tájékoztatása a fokozódó helyzetről – miután Recep Tayyip Erdoğan a görög szigetek felfegyverzése kapcsán kijelentette, hogy Athén tartózkodjon az olyan álmoktól és kijelentésektől, amelyeket később meg fog bánni, ahogy az száz évvel ezelőtt is történt. Ezzel az elnök pikírten utalt az 1919-1922-es háborúra, amely a két nép élethalálharcát jelentette, s voltaképp a törökök úgy élték meg, mint napjainkban az ukránok az oroszok elleni háborút.

Persze, az erőviszonyok száz évvel ezelőtt mások voltak Anatóliában, mint a Fekete-tenger északi partján; de akkor egy belső válságba került, a világháborúban kimerült Oszmán Birodalom találta magát szemben egy kis ország jól szervezett hadseregével, amelyet ráadásul többnyire a kor nyugati hatalmai is támogattak. A görögök gyorsan el is foglalták Izmirt, mélyen benyomultak Anatóliába, s Atatürknek és az őt követő későbbi államfőnek, İsmet İnönünek Ankara előteréből kellett visszavernie őket.

A többi már történelem: végül a görög csapatokat az Égei-tengerbe szorították vissza, majd pedig a görög-török lakosságcserének eredményeképp kb. két millió ortodoxot küldenek a tenger túloldalára, miközben pár százezer muszlim kerül Anatóliába.

Persze, a két ország közötti vitás kérdések sora számtalan, de a könnyebb láthatóság kedvéért öt nagy csoportba lehet szedni:

1) Komoly történelmi tehertételek és egymás ellen irányuló nemzetépítés

Ugyan ez a tétel nem újdonság a Balkánon, elég csak a horvát-szerb, albán-szerb vagy épp magyar-román viszonyra gondolni, amelyek tekintetében nem kell történészprofesszori magasságokba emelkednie egyik politikusnak sem, hogy oda tudjon szúrni a másiknak, lásd a száz évvel ezelőtt vívott háborút.

A görög-török viszony a balkáni sorstársakhoz képest annyiban más, hogy az első komoly kapcsolatfelvétel egy görög (bizánci) vereséggel kezdődött a mai Kelet-Törökországban 1071-ben, Manzikertnél, ami az utóbbi években állandó emlékünnep helyszíne és fricska Athénnak. De ott van Konstantinápoly 1453-as elfoglalása is, ami 1953 óta egyfajta isztambuli ünnep, s az utóbbi években Erdogannak különösen kedves dolog.

Ne felejtsük! A Török Köztársaság 2023-ban ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját, azonban Isztambul elfoglalásának 570. évfordulóját is, kerek évszám esetén nagy ünnepség várható. S ott van a Hagia Sophia (azaz Ayasofya), amit két éve alakítottak múzeumból újra dzsámivá, amire a görögök külön harangzúgással reagáltak. Egyik birodalmat végül lenyomta egy másik, s noha a görögöknek a 19. században sikerült kiharcolniuk egy független államot, amely a göröglakta területek jelentős részét megszerezte (Megali Idea), de végül az 1919-22-es háborúban vereséget szenvedett végérvényesen.

2) Az Égei-tenger

A mostani hangzatos szóvihart is az égei-tengeri problémák váltották ki. Itt viszont nem egy kérdés, de rögtön három van. Úgymint a tengeri határok delimitációja – a görög fél szeretné jóval 12 tengeri mérföldre növelni a jelenlegi hatról a felségvizeit, ami gyakorlatilag meggátolná a török flottát, hogy például Isztambultól Antalyáig lehajózzon a görögök engedélye nélkül, ami erősen bosszantja őket.

Ugyanígy vita van a légtér kapcsán, ami rendszeres berepüléseket eredményez; az Anatólia előterében lévő görög szigetek demilitarizálása kapcsán és néhány nagyobb zátony, szigetecske hovatartozása kapcsán. Ezek pedig nem játékok: 1996-ban az egyik ilyen kapcsán majdnem fegyveres konflikuts alakult ki a két NATO-tagállam között, csak Bill Clinton akkori amerikai elnök beavatkozása intette nyugalomra őket. Ez annak fényében volt különösen pikáns, hogy 1995-ben a török parlament megszavazta, hogy fegyveresen felléphet a görögök ellen, amennyiben azok érvényesíteni akarnák a 12 mérföldet.

3) Kisebbségi kérdés

Ez inkább a törököknek érdekes, mivel Nyugat-Thrákiában még él egy pár tízezres török kisebbség, akiket az államfő előszeretettel látogat meg – ezzel szemben az isztambuli görögök döntő többsége viszont még 1955-ben, egy akkori pogrom után elmenekült.

4) Ciprus

A görög többségű sziget státusza, esetleges egyesülése (enosis) már az 1950-es évek eleje óta vitát generált Törökország és Görögország között. Az 1974-es török katonai intervenció pedig a sziget megosztásához vezetett, s tovább fokozta a két ország közötti kiélezett viszonyt. Athén Nicosia mellett áll, támogatta annak 2004-es uniós csatlakozását, s a ciprusi görög-török vitában folyamatosan támogatja azóta is.

5) Kelet-Mediterráneum

A ciprusi kérdést leszámítva ugyan nem volt különösebb konfliktus, egészen 2019-ig, amíg a törökök nem írtak alá egy megegyezést a Tripoliban lévő líbiai egységkormánnyal, amellyel a görög és ciprusi felségvizeket és kizárólagos gazdasági övezetet „törökösítettek”, hatalmas felháborodást kiváltva Nicosiában és Athénban. A fegyveres konfliktust éppen ugyan sikerült elkerülni 2020-ban, s azóta ez a kérdés nyugvóponton van, bár inkább a hamu alatt izzik a parázs.

A paprikás hangulat tehát adott, s a közeljövő is újabb pengeváltásokat fog hozni a törökök és a görögök között.