Connect with us

Szerbia

HERKÓCA RÉME: Visszavonul az ultranacionalista Šešelj, Putyin sem segítette be a parlamentbe

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

orosz nyakkendos seselj
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Visszavonul a politikától az emberiesség elleni bűnökért elítélt, ultranacionalista politikus, Vojislav Šešelj az előrehozott parlamenti választásokon elszenvedett kudarcot követően. Közlése szerint a szerb nép immár másodszor utasította el őt – vagyis az általa vezetett Szerb Radikális Párt már másodszor nem került be a parlamentbe -, ezért eljött az ideje annak, hogy visszavonuljon. Bejelentette, lemond pártelnöki funkciójáról, és a közéletből is kivonul.

Már a szerb nép is 2x elutasította

A Szerb Radikális Párt az április 3-i előrehozott parlamenti választáson az előzetes eredmények szerint a voksok 2,16 százalékát szerezte meg. A parlamentbe jutási küszöb 3 százalék.

A visszavonuláshoz az is hozzájárulhat, hogy a politikus egészségi állapota jelentősen megromlott az utóbbi időben, a múlt vasárnapi választáson mozgóurnát kért, hogy leadhassa szavazatát.

– Nem érzem jól magam, és a szerb nép már kétszer is elutasított, és én ezt úgy értelmezem, hogy éppen itt az ideje annak, hogy visszavonuljak

– hangoztatta az Alo című belgrádi bulvárnapnak nyilatkozva.

Herkóca réme

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 2016 márciusában bizonyíték hiányában a vádpontok mindegyike alól felmentette, majd szabadlábra helyezte a szerb ultranacionalista politikust.

Az ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen. Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) – amely megbízatásának lejárta után átvette a Nemzetközi Törvényszék fennmaradt ügyeit – 2018-ban a korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt a szerb politikust.

Vojislav Šešeljnek azonban nem kellett börtönbe vonulnia, mert korábban már több mint 11 évet töltött a Nemzetközi Törvényszék börtönében.

A most 67 éves politikust bűnösnek találták egyebek mellett a szerbiai horvát népcsoport tagjainak „deportálására és üldöztetésére való felbujtás” miatt, a többi vádpont alól azonban felmentették.

A Vajdaságban „Herkóca rémeként tartották számon”, 1992. május 6-án a radikálisok ugyanis felolvasták azoknak a helyi horvát nemzetiségű polgároknak a neveit, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat.

Egyes adatok szerint a Szerb Radikális Párt tagjai 1992-ben Šešelj vezetésével 350 horvát és magyar családot, több mint 770 embert kényszerítettek Herkóca (Hrtkovci) elhagyására, egy embert megöltek, a falut pedig Srbislavcinak keresztelték át.

Ezzel kapcsolatban a YouTube-n több kisfilm is található, az egyikben megszólal az ifjú Aleksandar Vučić is, aki sokáig fontos pozíciót töltött be a Szerb Radikális Pártban, ő 2001-ben nyilatkozott az eseményekről, mint parlamenti képviselő.

– Emlékszem, hogy szívélyesen fogadtak ott egyesek, amikor felkerestem Herkócát, de ez 1993-ban, 1994-ben történt. Vagyis Srbislavcit, ami a település szebb neve

– mondta Vučić, akinek még 2001-ben sem fordult meg a fejében, hogy elítélje a Herkócán történteket.

A szerb sajtó 2018-ban azt írta, hogy Šešelj mindenáron a faluban akar lenni, ezért házat vásárolt Herkóca központjában, 300 méterre a katolikus templomtól. Az ingatlan egyik fia, Mihailo nevén van.

Vojislav Šešeljt (is) sokan felelősnek tartják a nemcsak a Vajdaságban, hanem a Bosznia- Hercegovinában és Horvátországban 1991 és 1994 között elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért.

Putyin nem hozott neki szerencsét

Miután rossz egészségi állapota miatt 2014-ben ideiglenesen szabadlábra helyezték, Šešelj visszatért Szerbiába, és belevetette magát a politikába: a 2016-os parlamenti választáson pártja a harmadik helyen végzett. 2020-ban és 2022-ben azonban nem jutott be a parlamentbe.

A radikális politikusnak tehát nem jött be a számítása, hogy idén majd Putyin besegíti a parlamentbe: hiába kampányolt a „Nagy Vlagyimirral” és egy hatalmas Szent György-szalaggal (a videó itt látható).

– Elég rossz állapotban vagyok most. Az új választásokon a pártot valószínűleg új elnök fogja vezetni. Nem érzem jól magam, és a szerbek már kétszer elutasítottak a választásokon, amit úgy értelmezek, hogy itt az ideje a visszavonulásnak

– mondta Vojislav Šešelj, aki távozóban azonban még egy utolsót rúgott a külföldi nagykövetségekbe, amin Szerbiában a nyugati diplomáciai képviseleteket, vagy magát Amerikát szokás érteni.

– Lehetséges, hogy volt nyomás a külföldi nagykövetségek részéről, de ha kellő mértékben rám szavaztak volna az emberek, ez nem ért volna könnyen véget

– nyilatkozta az Alo! hírportálnak Vojislav Šešelj, aki távozásáért félig-meddig átterhelte a felelősséget a szerb népre. Egyelőre nem derült ki, hogy a Szerbiát korábban gyakran „megradikalizáló” politikus öreg napjait esetleg Herkócában kívánja-e leélni.

Szerbia

Ha a buszvezető eltéved, akkor az utasok igazítják útba Belgrádban

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Belgrádban mindig élmény a buszozás, a kép nem most készült, viszont jól látható rajta a Kentkart jegykezelő automatája (Forrás: Twitter)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal is, amely felmondta az együttműködést a városi közlekedésben használt szoftvereket gyártó török Kentkart céggel. Ezt követően elég kalandossá vált a buszozás Belgrádban, ahol több, mint húsz külföldi sofőrt is alkalmaznak.

Ki a sofőr a buszon?

A szerződés felmondását követően a Kentkart leszerelte a jegykezelő készülékeket, így az utasok jó része – akik korábban nem váltottak bérletet – akár ingyen is utazhatnak a belgrádi buszokon.

344727360 784922182859731 7484021065860411039 n transformed

A bajt még tetézi, hogy a török cég működtette a buszvezetők számára készített szoftvereket is, amelynek segítségével a sofőr kritikus és kevésbé kritikus szituációkban tájékozódott, miután azok speciális, GPS jellegű navigációs programot is tartalmaztak, amely az útlezárások esetén alternatív útvonalat kínált fel a buszvezetőnek.

Olyan készülékekről van szó, mint amilyen a mellékelt képen is látható. Ezeknek a készülékeknek a leszerelését követően könnyen bajba kerülhettek azok a sofőrök, akik nem ismerik a várost, ilyenekből pedig egyre több.

buszvezető

Az utasokat a helyi virágárus így tájékoztatja az 52-es, 53-as és 56-os busz útvonalának módosulásáról (Forrás: Twitter)

Belgrádban a városi közlekedési vállalat (GSP) külső szolgáltatóknak szervezte ki a buszvezetői tevékenység egy részét, ezek a vállalkozások pedig Srí Lankából vagy Indiából érkező munkaerőt alkalmaznak, mert olcsóbb, és mert a szerbek is külföldön keresik a boldogulást, nem pedig a „tejjel-mézzel folydogáló szerbiai Kánaánban.

A mindinkább szaporodó tüntetések – kormánypártiak vagy ellenzékiek, ebben az esetben teljesen mindegy – csak tetézik a problémákat, mert módosítani kell egyes járatok útvonalát.

A külföldről érkezett sofőrök a saját járatuk vonalát ugyan ismerik, de ha kerülőútra kényszerülnek, akkor gyakran eltévednek.

Eddig segítették őket Kentkart által üzemeltetetett készüléket, de miután azokat leszerelték, így támasz nélkül maradtak.

Csak nemrég jöttek

A világháló által lakott részén terjedni kezdett egy videó, amelyen jól látható, hogy az egyik utas igazítja útba a sofőrt, és mondja meg neki, hogy hol álljon meg, vagy hogy hol forduljon jobbra.

A belgrádi stadionoknál (Crvena Zvezda, Partizan), vagyis az Autokomandánál közlekedő 48-as járatnak valami okból kifolyólag módosult az útvonala, és az egyik utas Instagram-bejegyzése szerint még mindig a városban kerengenének, ha egy másik utas nem igazítja útba a külföldi sofőrt.

Miután a magánvállalkozók tavaly ősszel hoztak be buszvezetőket Srí Lankából, így a sofőrtől aligha várható el, hogy az egész város a fejében legyen, így egy útvonalmódosítás esetén – szó szerint – el van veszve.

Ivan Banković, a belgrádi buszvezetők szakszervezetének egyik illetékese ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az N1 televíziónak, hogy ez nem az első ilyen eset, és nem is az utolsó.

Banković szerint a közlekedési vállalatnál nincsenek külföldi buszvezetők, viszont a magánvállalkozók legalább huszonötöt alkalmaznak.

A káoszgyáros Aleksandar Šapić, belgrádi polgármester azt ígérte, hogy május 30-ára elkészül az új jegykezelő applikáció, a járatellenőrző szoftvert pedig június végéig üzembe helyezik.

A szakszervezeti vezető ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet elkészíteni egy komoly szoftvert, szerinte arra még több hónapig kell várni.

Addig pedig maradnak az autóbuszos kalandozások Belgrádban.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava