Connect with us

A Háború

EZ NEM PLAY STATION: Ukrán zászlók a horvát parlamentben

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

ukran zaszlo
?c=4784&m=1603755&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

Az ukrajnai helyzetet vitatta meg a horvát parlament, az ülésen részt vett Vaszil Kirilics, Ukrajna horvátországi nagykövete is, aki felelős lehet azért, hogy az általa vezetett képviselet a Facebook segítségével toborozza az önkénteseket az oroszok elleni háborúhoz. Egyelőre azonban nem felelősként vonták kérdőre, hanem hősként ünnepelték a száborban (nemzetgyűlés), ahol a képviselők állva tapsolták meg több ukrán zászló kibontását.

Ukrán zászlók a parlametben

Az orosz agressziót követően Horvátország határozottan és látványosan kiáll Ukrajna mellett, a horvát miniszterelnök pedig a korábban oroszbarát allűröket meglebegtető Zoran Milanović ellenében mintha némileg túlteljesítene.

Andrej Plenković parlamenti beszédében azt hangsúlyozta, hogy 77 éve nem volt ilyen háború, mint amilyen most Ukrajnában dúl, és ezúttal sem feledkezett meg arról, hogy párhuzamot vonjon Horvátország és Ukrajna között.

Negyedszázaddal a horvát honvédő háború után ismét dühöng a háború egy brutális agresszió nyomán, amelyet Ukrajna semmivel sem provokált ki. Ez a háború tektonikus változásokat hoz az általunk jelenleg ismert Európában, miután éppen azokat az alapokat tapossa sárba, amelyeken a mai Európa nyugszik – a béke, a demokrácia, a szabadság és a jog talaján

– mondta a horvát miniszterelnök, egyúttal szörnyűnek nevezve a vérontást, amely ártatlan civilek, nők, gyermekek és idősek szenvedésének okozója.

A horvát miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Horvátország határozottan elítéli ezt a háborút, és teljes támogatásáról biztosítja az európai értékekért áldozatokat hozó ukrán népet, valamint Zelenszkij elnököt és Smihal miniszterelnököt, akik bátran ellenállnak ennek az őrült agressziónak.

A horvát parlament tagjai ekkor már párthovatartozástól függetlenül állva tapsoltak, miközben az első sorban ukrán zászlót bontottak ki, amire az ukrán nagykövet is elővette a maga zászlaját, hogy kiterítse a karzaton.

zaszlok horvat ukran

Az ukrán nagykövet is elővette a maga zászlaját (Forrás: Screenshot)

Plenković a taps elültét követve folytatta beszédét, és felhívta a figyelmet arra, hogy már több mint hétszázezer ukrán menekült érkezett az szomszédos országokba, majd visszatért a horvát-ukrán hasonlathoz.

Az ukrán hadsereg és az ukrán nép hősies ellenállást tanúsít a minden irányból támadó és sokkal erősebb agresszorral szemben. Mindez bennünk fájó érzéseket keltenek a Milošević-rezsim által végrehajtott nagyszerb agresszió és az átélt háborús szörnyűségekkel kapcsolatban [/su_quote]

– jegyezte meg a horvát miniszterelnök, aki szerint azonban a horvátok példája éppen azt bizonyítja, hogy legyőzhető a túlerőben lévő agresszor, amihez hozzátette, hogy sorsának alakulásától függ Európa jövője.

Az önkéntesek kérdése

Plenković parlamenti beszédében azt hangoztatta, hogy az összes horvát párt egységes véleményt képvisel az ukrajnai válsággal kapcsolatban, amely az orosz agressziót elítélő nyilatkozat elfogadásakor is megmutatkozott.

A horvát miniszterelnök beszédében nem tért ki arra, hogy Horvátországból önkéntesek indulnak Ukrajnába, a témát azonban nem lehetett megkerülni.

Krešo Beljak, a Horvát Parasztpárt (HSS) képviselője arra figyelmeztette a kormányzatot, hogy határozott üzenetet kell küldeni a fiataloknak, hogy ne menjenek Ukrajnába harcolni.

A részvételükre történő felszólítás fegyvercsörtetésnek számít. Ez a háború egyáltalán nem hasonlít, arra a háborúra, amely Horvátországban, Bosziában, Koszovóban és Szíriában volt. A fiatalok most Önökre és ránk hallgatva mennek a háborúba. Le kell nyugtatnunk, és meg kell győzzük őket, hogy nem lehet párhuzamot vonni Horvátország és Ukrajna között

– mondta Beljak, aminek Ukrajna horvátországi nagykövete, aki ezeket az utakat szervezi, nyilván nem tapsolt, vagy legalábbis a kamera ezt nem rögzítette.

Ne engedjük, hogy a horvát fiatalok az ismeretlenbe induljanak. Ennek a hadakozásnak nem lehet egyetlen horvát áldozata sem

– szögezte le a parlamenti szószékről Beljak.

Ez nem PlayStation

A BALK-ban éppen tegnap írtunk arról, hogy „a horvát fiatalok azért jelentkeznek az “ukrán idegenlégióba”, ahol még fizetést sem kapnak, mert politikailag motiváltak, ugyanazt hajtogatják, amit a televízióban a politikusoktól hallanak.

Predrag Fred Matić, az Európai Parlament horvát tagja, a honvédő háború résztvevője a napokban az egyik horvát televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy csak azokat az önkénteseket támogatja, akik őszinte szándékkal indulnak Ukrajnába.

Bátrak azok a fiúk, akik Ukrajnába mennek. Támogatom azokat, akik úgy tekintenek erre a cselekdetre, hogy azzal segítséget nyújtanak az ukrán népnek, viszont kevésbé támogatom azokat, akik úgy gondolják, hogy jópofa dolog a lövöldözés

– mondta Matić, aki ezt a véleményt azzal toldotta meg, hogy a PlayStation-játékokban történő lövöldözés közel sem olyan, mint ahogy az a valóságban kinéz.

Kontaktlencse akció »

Bulgária

CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

elobujt a bokorbol
?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 1 perc

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár kormány biztonsági tanácsának ülésén.

A bolgár állami televízió (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.

Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Kijev milyen nehézfegyverekre gondolt.

Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.

Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik

– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.

A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az orosz hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.

Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.

Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.

orosz zsoldosok 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=&t=pi
Az olvasás folytatása

A Háború

KETTES SZÁMÚ VESZÉLY: A nyugati fegyvertranszferek az ukrajnai korrupciót táplálhatják

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

tacsanka
?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 2 perc

Dobozi István, a Világbank volt vezető ügyi szakértője a napokban arra figyelmeztetett a Financial Times hasábjain, hogy az ukrajnai fegyverszállítmányok jó táptalajt jelenthetnek az ukrajnai korrupciónak. Ukrajna a háború előtt Oroszország után Európa második legkorruptabb országa volt, ezért komoly a veszélye annak, hogy megfelelő kontroll nélkül az Egyesült Államok úgy járhat, mint Afganisztánban, ahol a segélyek egy része a korrupciós csatornákon keresztül veszett el.

Hatalmas mennyiségű nyugati pénz ömlik Ukrajnába (a G7-ek 20 milliárd dollárt ígértek, hogy pótolják a finanszírozási hiányt az inváziót követően). Az utóbbi két hónapban egyedül Washington 53,6 milliárd dolláros gazdasági és katonai segélycsomagot hagyott jóvá.

Felelőtlenség ilyen kolosszális pénzösszeget és ennyi katonai eszközt a megtépázott Ukrajnának küldeni az Egyesült Államok kellő, vagy bármilyen felügyelete nélkül, ez az összeg ugyanis Ukrajna 2021-es bruttó hazai össztermékének egyharmada

– jegyezte meg Dobozi a Financial Timesban megjelent levelében, amelyben hasonlóságot vont Ukrajna és Afganisztán között.

Ez arra utal, hogy Washington mennyire keveset tanult az afganisztáni kudarcból, amely során az amerikai adófizetők dollárjai „szeptember 11-i milliomosokat ” hoztak létre. A jelek szerint az Egyesült Államok most kötelességének érzi, hogy eleget tegyen Volodimir Zelenszkij elnök szinte minden sürgős kérésének, hogy nehézfegyvereket biztosítson neki anélkül, hogy nyomon követhetné azok mozgását Ukrajnán belül

– írta Dobozi, aki itt a Transparency International 2021-es korrupciós indexére hivatkozott, amely szerint Ukrajna a második legkorruptabb ország Európában, természetesen Oroszország mögött.

Mint egykori világbanki alkalmazott, aki az ukrajnai energiaszektorban dolgozott, személyesen is szemtanúja voltam annak a nagyszabású kárnak, amelyet a burjánzó korrupció okozott ebben a fontos iparágban. A korrupció felszámolását célzó magasztos választási ígéretei ellenére Zelenszkij alatt az ukrán állam nagyrészt kleptokrácia maradt, beleértve a hadsereget is (az orosz agresszióval szembeni bámulatra méltó ellenállása ellenére)

– fejtette ki az Egyesült Államokban élő nyugdíjas szakértő, aki szerint Oroszország 2014-es első inváziója óta nagyméretű tiltott fegyverpiac alakult ki Ukrajnában.

Az amerikai pénzek és katonai felszerelések hatalmas megugrása új utakat nyitott az ukrán hadseregben a vesztegetés és a saját célokat szolgáló üzletelés előtt. Erős felügyelet nélkül a sebtében odaküldött amerikai és nyugati fegyverek egy része könnyen az Egyesült Államok ellenségeinek a kezébe kerülhet

– írta a Dobozi, aki szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök megszálló csapatai után a korrupció Ukrajna második legveszélyesebb ellensége.

A levél szerzője ezzel kapcsolatban Lev Trockij, “legendás” ukrán származású szovjet kommunista vezető egykori figyelmeztetését idézte, amely szerint “a hadsereg a társadalom mása, és annak minden betegségétől szenved, általában nagyobb lázzal”.

Kézzel festett farmerek
Az olvasás folytatása

A Háború

PUTYIN ROSSZ SZELLEME: Dugin most a Balkánt fenyegeti a szláv újjászületés jegyében

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

dugin ujjaszuletes
?c=30395&m=1559903&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

A nyugati elemzőknek több orosz könyvet kellene olvasniuk. Ha például elolvasták és komolyan vették volna a Vlagyimir Putyin államfő fő ideológusának tartott Alekszandr Dugin 1997-ben írt könyvét, alighanem más politikát folytattak volna az utóbbi 25 évben, és nem lepődtek volna meg az Ukrajna elleni invázión sem. A Geopolitika alapjai: Oroszország geopolitikai jövője című kötet ugyanis pontosan elárulja a Kreml céljait: a „dekadens Nyugat” visszaszorítását és az orosz világ kiterjesztését. Figyelem: a múlt héten „Putyin Raszputyinja” bejelentette, Moszkvának hamarosan a Balkánra is ki kell terjesztenie a szláv újjászületést.

Őrült beszéd, de van benne rendszer

Hősies tett volt Szerbia részéről, hogy nem volt hajlandó csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz. Ez nagyon sokba fog kerülni Belgrádnak, ugyanúgy meg fogják büntetni az országot, mint 35 évvel ezelőtt tették. De hiszek abban, hogy Szerbia és Oroszország geopolitikai programja a szláv újjászültés lesz. Látni fogják, amint megfogalmazzuk a Balkánnal kapcsolatos programunkat. De előbb be kell fejeznünk azt, amit (Ukrajnában) elkezdtünk

– mondta egy moszkvai sajtókonferencián Alekszandr Dugin orosz filozófus politológus.

Dugint több szempontból is komolyan kell venni. Főleg azért, mert évtizedek óta hangoztatott nézetei egyre inkább visszaköszönnek a Kreml politikájában. A nacionalista, sokak által antiszemitának tartott filozófus szerint a világ két részre szakadt: a liberális, dekadens és hanyatló Nyugatra és a keresztény értékekért harcoló Oroszországra, illetve az Oroszországhoz csatolandó szláv térségégre.

A közelmúltban Dugin már arról beszélt, hogy attól függ a “lélek sorsa”, hogy jó kezekbe kerül-e Ukrajna: ha a Sátán ellenőrzi a térséget és nem a „Tiszta Szűzanya”, akkor még tovább erősödnek azok, akik el akarják pusztítani az orosz nemzetet, államiságot és kultúrát.

Ukrajna nem nekünk, oroszoknak kell, hanem Krisztusnak. Ezért vagyunk ott, és ezért nem megyünk el onnan

– írta egy közösségi oldalon megjelent posztban. Gyakorlatilag ugyanerről beszél Putyin is, aki ostromlott várként állítja be az Ukrajnában éppen klasszikus rabló- és területfoglaló háborút folytató Oroszországot, és azt hangsúlyozza, hogy a Nyugat azért akarja meggyengíteni és legyőzni hazáját, mert a liberális USA és (alárendelt) szövetségesei világuralomra törnek.

Azért is érdemes Dugint komolyan venni, mert évek óta tartó érdeklődés fűzi őt a Balkánhoz. Számtalanszor járt a térségben, és minden látogatása során azt hangsúlyozta, örök és mély barátság köti össze a szerbeket, a montenegróiakat, a macedónokat és az ugyancsak ortodox vallású oroszokat.

Még arra is hajlandó volt, hogy ostorozza a Kreml politikáját – persze, nem Putyinét, hanem elődjéét, Borisz Jelcinét, aki Dugin szerint többször is elárulta Szerbiát. Dugin szerint Szerbia egyelőre tartja magát, mert akármennyire is Nyugat-párti egy szerb politikus, Koszovó függetlenségét egyetlen szerb sem hajlandó elismerni.

Ha Szerbia elismeri Koszovó, akkor az ország megszűnik létezni, ezzel a lépéssel Belgrád lelki és erkölcsi öngyilkosságot követne el

– mondta Dugin, akit még hozzátette:

A Szerbia elleni NATO-támadás felébresztette a szerbeket, a szerbek pedig felébresztették Oroszországot, végül pedig Kína ébredt fel.

Délszláv turnék

Dugin mindig ott van, ahol éppen a legnagyobb az orosz érdekeket érintő veszély: mielőtt 2017-ben Montenegró hivatalosan is a NATO tagjává vált a szakállas és ezért valamelyest a XX. század elején élt és meggyilkolt Raszputyinra is hasonlító filozófus a 600 ezer lakosú volt jugoszláv tagköztársaság körül tüsténkedett.

2018-ban, amikor Macedónia megkezdte Görögországhoz fűződő kapcsolatainak a normalizálását – ennek a folyamatnak lett a vége az, hogy Athén véget vetett a macedón euróatlanti törekvések bojkottjának, a volt jugoszláv tagköztásaság pedig átnevezte magát Észak-Macedóniává – Putyin embere több alkalommal is ellátogatott Szkopjéba, ahol nagy sikerű előadásai során azt bizonygatta, hogy a nyugati liberalizmus megbukott és eljött az ideije annak, hogy Macedónia is rátérje a szláv testvériség elmélyítéséhez vezető útra.

A liberális eszme a valóságban totalitárius. El akarja pusztítani a hagyományokat. Egyre több ország akad, amely elveti ezt az eszmét, és lépéseket tesz nyelve, kultúrája és vallása megvédésére. Örülök annak, hogy ennek a folyamatnak Oroszország vált a jelképévé

– fogalmazta meg filozófiájának lényegét Macedóniában Dugin, majd a példamutató országok között Görögországot és Magyarországot is megemlítette.

Bár a nézőtéren sokan „Oroszország, Oroszország” kiáltozásban törtek ki, Dugin Macedóniában is kudarcot vallott: megteremtődött a -macedón alku, és a volt jugoszláv tagköztársaságot azóta már felvettél a NATO-ba. Dugin most Szerbia mellett Boszniában, pontosabban a boszniai szerb entitásban, a Szerb Köztársaságban aktív, és egyike azoknak, akik a Boszniából való kiválásra próbálják rávenni a helyi szerbeket.

Visszatérő befolyás

Dugin annak ellenére befolyásos és veszélyes, hogy nincs igazi rangja: kapcsolatban áll ugyan a konzervatív orosz oligarchákkal, közülük is leginkább Konsztantyin Malofejevvel, de hivatalos tanácsadói posztot sohasem kapott.

Befolyásának első fénypontja az ezredforduló környékére esett – akkor Putyin a kedvenc filozófusának nevezte őt – s most úgy tűnik, hogy eszméi ismét visszatérnek és meghatározzák a Kreml kül- és belpolitikáját.

Dugint az orosz ortodox egyház is erősíti: Kirill pátriárka, az egyház feje szintén a jó és a gonosz küzdelmének tekinti az ukrajnai háborút, s azt ismételgeti, azért próbálja Ukrajna külföldi segítséggel megsemmisíteni a kelet-ukrajnai Moszkva-párti „népköztársaságokat” mert azok nem fogadják el a liberális értékeket.

i.trackmytarget
Az olvasás folytatása

Időjárás és szennyezettség

RSS

BALK Magazin Szerbia Horvátország Bosznia-Hercegovina Szlovénia Koszovó
Montenegró Észak-Macedónia Románia Bulgária Görögország Törökország
Albánia Ukrajna Oroszország Egyesült Államok Európai Unió NATO

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac


Letöltések

Kultúra

Utazás

Egészség

KONTAKTLENCSÉK a legnagyobb gyártóktól 30-60 százalék kedvezménnyel, akár ingyenes szállítással, azonnal saját raktárról, 30 napos visszavételi garanciával az eOptika.hu kontaktlencse webboltból. Vásároljon most!

Hirdetés

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: