Connect with us

Szerbia

A SZERB DE GAULLE: Már megint meg akarják ölni a szerb elnököt, egyébként meg besz*rás van

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

bandahaboru
A cikk meghallgatása

Szerbiában lassan sportot űznek abból, hogy az államfő meggyilkolásával riogatnak. Miután a szerb elnök köre, vagy éppen maga az államfő ezt a témát félévente előveszi, ma már jóformán senki sem hiszi el, hogy ismételten merénylet készül Aleksandar Vučić ellen. És mi lesz akkor, amikor, ne adja Isten, komoly lesz a baj. Akkor már hiába kiált farkast! Egyébként meg besz*rás van, és az is kiderül, hogy miért.

Merénylet remixelve

Már kezdett hiányozni, hogy senki sem akarja megölni a “Szerbelnököt”!

Tavalyelőtt novemberben, tavaly pedig januárban, februárban és májusban tele volt a szerbiai kormánypárti sajtó azzal, hogy merénylet készül Aleksandar Vučić ellen, aki lassan olyan lesz, mint De Gaulle tábornok, Le Général. A felsorolás a teljesség igénye nélkül történt, ezzel csak jelezni szerettem volna a “merényleti intenzitást”.

A szerb államfő elleni újabbnál újabb gyilkossági kísérletről szóló információkat mindig nagyon komolyan veszik Belgrádban, három napig. Ennyi ideig ezerrel nyomják a “rettenetes hírt” a környezetéhez tartozó emberek a baráti médiában, tavaly májusban pedig maga Vučić is ilyesmiről beszélt, és életre-halálra szóló harcot hirdetett Radoje Zvicer montenegrói maffiafőnök ellen.

Két nappal ezelőtt a szerb elnök korábbi főnöke, Vojislav Šešelj csetnikvajda hozakodott elő ismét a maga szokásos, és egyáltalán nem eredeti gyilkosságelméletével, amely szerint Milo Đukanović montenegrói elnök és Radoje Zvicer, a kavači klán vezetője akarja eltenni láb alól Vučićot. Ehhez a bűnbandához tartozik/tartozott a szerbiai csevapgyártó maffiózó Bajkeverő Velja, vagyis polgári nevén Veljko Belivuk, akinek éppen most hosszabbították meg újabb két hónappal az előzetes letartóztatását.

– Milo Đukanović és Radoje Zvicer Aleksandar Vučić meggyilkolását készíti elő, és ezt február első felében tervezik megtenni. Ez csak egy információ, amellyel szeretném nyilatkozatra bírni a titkosszolgálatainkat: mondják el, hogy ez igaz-e, vagy sem

– jelentette ki a radikálisok életfogytiglani vezetője, aki szerint Đukanović elnök azért szeretné folyton-folyvást eltenni láb alól szerbiai kollégáját, mert az segíti a montenegrói szerbeket, vagyis szimplán politikai gyilkosságról van szó.

Az összes titkosszolgálat beindult

A csetnikvajda kérdése/kérése nem maradt válasz nélkül, bár nem a megszólított titkosszolgálatok reagáltak, hanem Legkedvesebb Sándorunk, azaz Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter, aki megerősítette a šešelji vádakat, belekeverve ebbe a nemzetközi rendőri szerveket is.

– A Szerb Köztársaság Belügyminisztériuma január 14-én az Europolon keresztül hivatalosan is tájékoztatást kapott arról, hogy egy különböző országok állampolgáraiból álló csoport Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök meggyilkolására készül

– mondta Vulin, aki szerint erről egy uniós tagállam rendőrsége értesítette a szerb kollégákat, akik a jelek szerint maguktól nem voltak olyan éberek, hogy ezt önerőből észrevegyék, országnév azonban nem hangzott el.

– Ennek a bűnszervezetnek az élén Radoje Zvicer montenegrói állampolgár áll, aki ellen Szerbia már elfogatóparancsot adott ki. Ő a kavači klán vezetője és szervezője, aki csempészéssel és illegális kábítószerkereskedelemmel vádolható, de több gyilkosság megszervezéséért és elrendeléséért is felelős, amelyeket Szerbiában, Montenegróban és más országokban hajtottak végre

– mondta Vulin Sándor miniszter, aki szerint azt még vizsgálják, hogy a csevapfaló maffiózónak milyen kapcsolatai vannak a montenegrói elnökkel, és hogy nem Đukanovićtól kapta-e az utasítást a szerb államfő likvidálására.

Esetleg annak is utánanézhetnének, hogy Zvicer egy tálból csevapozott-e az olaszok által anno dacumal cigaretta-csempészettel meggyanúsított montenegrói államfővel, bár erről nem történt említés, de a “balkáni abszurdba” akár ez is beleférne.

– Mindaddig, amíg ez nem kerül megállapításra, a belügyminisztérium és a Biztonsági Információs Ügynökség tájékoztatja a szervezett bűnözés elleni ügyészséget az operatív munka során szerzett információkról, a katonai biztonsági struktúrák képviselőivel együttműködve pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze az alkotmányos rendet, a mindennapi élet zavartalan menetét, a békét és a stabilitást, valamint Aleksandar Vučić elnök biztonságát és életét

– jelentette ki Vulin miniszter, aki egy teátrális Éljen Szerbia! felkiáltással zárta mondandóját.

Magyarán ez azt jelenti, hogy az összes szerbiai titkosszolgálatot ráállították az adatgyűjtésre, netalán adatgyártásra, amivel buzgóságukat tudják bizonyítani, ha már a készülő újabb merényletről mástól kellett értesülni.

A kérdésben megszólalt az egy ideig félretett, de a Vučić társaságában mostanában egyre gyakrabban mutatkozó Nebojša Stefanović szerb védelmi miniszter is, aki szerint a szerb elnök meggyilkolásának újabb tervével kapcsolatos információk nagyon komolyak.

– Miniszterelnök-helyettesként és védelmi miniszterként biztosíthatom a közvéleményt arról, hogy a katonai biztonsági szolgálatok és a “Kobra” különleges egységünk a hatáskörükön belül minden intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy elhárítsák a Vučić elnököt fenyegető veszélyeket

– tette hozzá Stefanović, akinek a nyilatkozata azért különösen figyelemre méltó, mert a “Szerbelnök” biztonságáról a hadsereg gondoskodik.

Miért éppen most?

Ez jogos kérdés azzal kapcsolatban, hogy erre a “hiánypótló bejelentésre” miért éppen most került sor, a kérdésre pedig több helyes válasz is adható.

A legkézenfekvőbb válasz természetesen az, hogy olyan régén ijesztettek már rá az országra, éppen ideje lenne, hogy ezt ismét megtegyék, mert lakossági szempontból mindenféle bizonytalanságnál jobb egy jó vagy rossz elnök, a minősítés pártállás vagy megítélés kérdése.

A második helyes válasz, hogy lassan már egy éve lesz annak, hogy megtörtént Bajkeverő Veljának és a társainak a letartóztatása, és azóta nincs vádemelés, bár a vádirat már tavaly nyáron elkészült.

A maffiózók előzetes letartóztatását éppen a napokban hosszabbították meg az illetékes szerbiai hatóságok, és képzeljük csak el, hogy milyen jótékony hatással lenne az április 3-i választásokra, ha a szóban forgó vádiratba belekerülne egy merénylet, netalán egy összeesküvés, még inkább netalán egy államcsíny terve a hazáját hősiesen védelmező “Szerbelnök” ellen.

Mert hogy a szerb elnök pártja igencsak rosszul áll a városokban, el kellene terelni valamivel a figyelmet erről a kellemetlen tényről. A török elnökkel folytatott minapi megbeszélésről nyilatkozva Vučić jelezte, hogy néhány napra visszavonul az igencsak kudarcos népszavazás után előállt helyzet kielemzése érdekében.

Ezt követően jelent meg az ellene tervezett merénylettel kapcsolatos újabb hír, de ha néhány nap alatt csak ennyit sikerült kiizzadni, az elég gyönge fantáziára/képzelőerőre vall. Azért is, mert ez a téma a gyakori emlegetés miatt az utóbbi években eléggé elhasználódott.

Az utolsó helyes válasz az, hogy “besz*rás van”, miután január 17-én a montenegrói fővárosban levegőbe röpítették Jasmin Šahovićot, aki a kavači klánnal szembeni škaljari klán tagja.

Szerb kriminológusok szerint a podgoricai gyilkos merénylettel egy éves szünet után újraindult a két montenegrói maffiaszervezet közötti bandaháború, ami azt is feltételezi, hogy előkerültek a kilövési listák, és ez semmi jót nem jelent Szerbia számára, még akkor sem, ha nem azonnal a szerb elnökre gondolunk, de hát az fél, akinek van félnivalója.

A kriminológusok úgy vélik, hogy a mostani podgoricai gyilkosság előjátéka lehet egy újabb véres leszámolássorozatnak, vagyis ismét folyni fog a “bandavér” a Balkánon.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava