SZOLIDARITÁSI ALAP: Miért esik el Horvátország az újjáépítésre szánt európai pénzek jelentős részétől?

Horvátországnak júliusig 680 millió euró (5,1 milliárd kuna) uniós támogatást kellene elköltenie, erre azonban aligha képes. A pénzt Brüsszel a zágrábi földrengés által okozott károk enyhítésére ítélte oda, a horvát kormánynak azonban eddig az összeg 1 (betűkkel: egy), más források szerint 2 (betűkkel: kettő) százalékát sikerült felhasználnia, miközben az országban egyre nagyobb az elégedetlenség az “újjá nem építés” miatt. Némi rosszmájúsággal akár azt is mondhatnánk, hogy milyen bénák, még a pénzt sem tudják elkölteni!

Az élet szép, de néha ráz

A világ meg furcsa hely – mondja egy sokat tapasztalt újságíró azon elmélkedve, hogy miként folytassa ezt a cikket. A nagyközönség zöme most úgyis is azon töri a fejét, hogy mi lesz egy sportoló további sorsa miután kiutasították Ausztráliából, vagy hogy a botox akár halálos is lehet, mert megakadályozza az acetilkolin neurotranszmitter exocitózisát a végbunkónál, de ki az a végbunkó? A többit ugye érted?

Mindeközben a fizikusok azzal vannak elfoglalva, hogy a b (beauty – gyönyörű) quarkok megfigyelése esetleg megingathatja a fizika ún. standard modelljét, a zágrábi tudósító pedig azon töpreng, hogyan lett a Blade Runnerből Szárnyas Fejvadász, ami szintén kardinális kérdés.

Ezzel mindössze azt akarom mondani, hogy vannak érdekesebb dolgok is, mint a fránya politika, de mit lehet tenni, amikor a nyugdíjat még nem hozzák a postás chipek, így körmölni kell a betévő falatért, de siránkozás helyett veselkedjünk inkább neki a témának, amelyet már kissé megpedzettünk, és amely okoz még fejfájást vagy hasmenést Horvátországnak, súlyos esetben mindkettőt felváltva vagy egyszerre.

Az ábrándozást megelőző felvezetőből már többé-kevésbé sejteni lehetett, hogy Horvátország a jelek szerint elesik az EU szolidaritási alapjából folyósított eszközök jelentős részétől.

A szóban forgó 5,1 milliárd kunát (kb. 680 millió euró) a zágrábi földrengés okozta károk helyreállítása címén ítélte oda Horvátországnak az Európai Unió, de mint ezt a múlt héten az építésügyi minisztérium megerősítette a Večernji listnek, ebből idáig csupán 231 milliót hívtak le, és kevesebb mint 43 millió kuna (5,7 millió euró) euró érkezett meg, vagyis a rendelkezésre álló összeg kevesebb mint egy százaléka.

A problémát az okozza, hogy a jóváhagyott összeget még idén, azaz júliussal bezárólag fel kell használni, a maradékot, vagyis az el nem költött pénzt pedig vissza kell csöpögtetni a közös szolidaritási alapba.

A felhördülés, ami e bejelentés követte, azonnali volt, és általános, lévén, hogy más országoktól eltérően Horvátországban a horvát állami televízión (HTV) kívül nem létezik klasszikus értelemben vett kormánypárti média.

Az elégedetlenség csak fokozódott, miután kiderült, hogy a kormány haladékot kért az uniós szolidaritási alaptól, de a kérést elutasították, miután az alap szabályzata nem tartalmaz függeléket a bénák számára, akik nem plusz pénzt, hanem plusz időt kérnek a jóváhagyott eurók elköltésére.

A kumulatív tologatás

De ki a hibás? Természetesen a kormány, bárhogy is szépítenénk a dolgot.

A már megszokott módon, Andrej Plenković miniszterelnök bölcselkedett volna “a maga okos módján”, de mivel “kormánypárti médiazsoldosok” nemigen vannak, így a “közvélemény felkenetlen papjai” fáradhatatlanul támadták jobbról is meg balról is, amitől levegőt is alig kapott, meg hát ezt a dolgot szépíteni sem nagyon lehet.

A demokratikus játékszabályok értelmében az rendjén is van, hogy a kormány felelős bármiért, ami egy országban történik, bár a disznóságok vagy a bénázások általában a következő kabinet idején szoktak kiderülni, főleg azokon a helyeken, ahol nem működik a kormányzati exocitózis, értelmezzük ezt bárhogy is.

Viszont szakmailag még sincs rendben, mert ahol nincs ilyen, és nincs olyan sajtó, ott az újságírók elkényelmesednek, mint ahogy ez most is történt, és senki sem volt hajlandó utána járni, hogy a jelenlegi helyzet miért is alakult ki, mi áll a kormány bénázásának hátterében?

Magyarán szólva, senki sem vett annyi fáradtságot, hogy megértse, miről is van szó tulajdonképpen. Bevallom őszintén, én sem értettem eleinte, hogy miért hangsúlyozza annyira Plenković miniszterelnök, hogy a kormány a kumulatív károsodásokra hivatkozva kérte a határidő meghosszabbítását, és csak Nina Obuljen Koržinek kulturális és médiaügyekért felelős miniszter televíziós interjúja után kezdtem felfogni, hogy mi is történt.

Mielőtt még továbblépnénk, nyerjen itt megállapítást, hogy a horvát kormány, illetve a felelős miniszterek és minisztériumok ezt igencsak elbaltázták, ami a most már ugyancsak időszerű kormány-rekonstrukció folyamán várhatóan megerősítést is nyer. A történtek után a horvát kollégák biztosra veszik, hogy a miniszterelnök meneszti Darko Horvat építésügyi minisztert, Mario Banožić védelmi miniszter és Ivan Malenica igazságügyi miniszter társaságában.

Szóval nem kétséges, hogy ezt jobban lehetett/kellett volna kezelni, mert két évvel a földrengés után Zágrábban gyakorlatilag semmi sem történt, semmilyen lényeges előrelépés nincs a helyreállítás terén, pedig Horvátország kapott rá pénzt.

Viszont az továbbra is kérdés, hogy miért nem történt, mert azt talán nem kellene feltételezni, hogy a kormányhivatalnokok agyilag annyira degradáltak, hogy nem akarták újjáépíteni a fővárost. A minisztériumokban a hivatalnokok hada bizonyára szorgalmasan tologatta a tengernyi papirost, viszont az újjáépítésbe ezúttal a természet is beleszólt, és lehetett előrről kezdeni a tologatást, vagyis a kumulatív tologatást a kumulatív károsodás okozta. A horvát kormánynak pechje volt.

A kumulatív károsodás

Mint ezt az egyetlen kormánypárti TV-híradóban Koržinek miniszter asszony szépen és tagoltan elmagyarázta, hogy azt az ellenzék is megértse: az újjáépítés azért halad minden emberi képzeletet meghaladó csigatempóban, mert a károsult épületek legnagyobb része műemlékvédelem alatt áll. Ahhoz hogy egy barokk, vagy szecessziós építményt kellő alapossággal felújítsanak x számú, különféle szakintézmény tanulmányára van szükség, csak ezután jöhetnek a melósok a betonkeverővel.

A tanulmányok megszerkesztésére természetesen idő kell, nem is kevés. A pech pedig az egészben az, hogy a zágrábi földrengést körülbelül rá egy évre követte a petrinjai, ami további károsodásokat okozott a megrongálódott zágrábi épületekben is – többek között ezért maradt el a karácsonyi mise/mese a zágrábi székesegyházban.

Szóval ez volt az a kumulatív károsodás, ami miatt az esetek többségében a már elkészült tanulmányokat újra kellett írni – magyarán kezdhettek előröl tologatni.

Erre hivatkozott a horvát kormány Brüsszel, illetve a szolidaritási alap felé, ahonnan visszaüzenték, amit már visszaüzentek, lásd fentebb a szabályzattal kapcsolatos részt.

Persze, horvát részről ezután már csipkedik magukat, ám ettől függetlenül elkerülhetetlennek tűnik, hogy a segély jókora része végül visszakerül a szolidaritási alapba, mert a szabály az szabály.

Ami most Horvátország esetében történik egyáltalán nem meglepő, gondoljunk a csak a horvát igazságügy “szélsebes” működésére, ugyanakkor Brüsszellel kapcsolatban is felhívjhatnánk a figyelmet arra, hogy az Európai Uniót ma nem kormányozzák, hanem adminisztrálják, főleg azóta hogy Jean- Cognac Juncker (Jean- Claude Juncker) ráhagyta a tákolmányt Ursulára.