Connect with us

Európai Unió

ELŐRE A JÖVŐBE! Az EU négy fejezetet nyitott meg Szerbiával, a szerb államfő közben új jelszót vezetett be

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Az Európai Unió Tanácsa újabb csatlakozási tárgyalási fejezetek megnyitását hagyta jóvá Szerbia számára, ezek az úgynevezett zöld menetrendre és a fenntartható összeköttetésekre vonatkoznak. A tanács tájékoztatása szerint ez két témakör (klaszter) négy fejezetét érinti, hamarosan megmagyarázzuk, hogy mit jelent ez. Ezek között a közlekedéspolitikáról szóló 14. fejezet, az energiáról szóló 15. fejezet, a transzeurópai hálózatokról szóló 21. fejezet és a környezetvédelemről és az éghajlatváltozásról szóló 27. fejezet szerepel.

Fokozott dinamizmus

A 2014 januárjában kezdődött csatlakozási tárgyalások keretében az új fejezetek megnyitását az tette lehetővé, hogy az uniós tagországok – a csatlakozási folyamat fellendítésének céljából – jóváhagyták az úgynevezett új bővítési módszertant.

Ennek értelmében a 35 csatlakozási fejezetet hat témakörbe (klaszterbe) sorolták, a most megnyitott négy fejezet két témakört érint, ez a legegyszerűbb és legérthetőbb megfogalmazás, viszont a kétszintű besorolás még biztosan okoz értelmezési problémákat.

A módszertan alapján az Európai Unió ezentúl nagyobb hangsúlyt fektet az alapvető reformokra, továbbá “fokozott dinamizmust és kiszámíthatóságot” szeretne biztosítani az “objektív kritériumokon és szigorú feltételrendszeren” alapuló csatlakozási folyamatnak. (Ez egy többismeretlenes egyenlet, de remélhetőleg mindenki érti, akit ez érint.)

Az uniós tanács a mostani négy fejezet megnyitásakor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jogállamisággal és az alapvető jogokkal kapcsolatos fejezetek, valamint Szerbia Koszovóval fenntartott kapcsolatainak normalizálása terén történő haladás továbbra is alapvető fontosságú, és meghatározza a csatlakozási tárgyalások ütemét.

A diplomáciai bikkfanyelven megfogalmazott mondat azt jelenti, hogy az Európai Unió továbbra sem, illetve még mindig (nézőpont kérdése) nem mond le arról, hogy Szerbia a csatlakozásáért cserében ismerje el Koszovó függetlenségét, amire a szerbek a jelenlegi állás szerint a “poklok kapuival” is dacolva azt válaszolják, hogy “nem, nem, soha”, bár több gondolatot valószínűleg nem tudnának idézni József Attila verséből!

Szijjártó Péter az EU kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülése, illetve a szerb kormányközi konferencia után tartott sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy ha Magyarországon múlott volna, akkor Szerbia már tegnap az Európai Unió tagjává vált volna.

– Most, amikor az EU számos történelmi jelentőségű kihívással néz szembe, a bővítés kifejezetten jó hír, sikertörténet lehetne

– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter, megjegyezve, hogy az unió a harmincöt tárgyalási fejezetből eddig huszonkettőt nyitott meg Szerbiával.

– Mi azt gondoltuk, hogy ma legalább dupla ennyit kellett volna megnyitni, mi azt gondoljuk, Szerbia erre készen áll, sajnáljuk, hogy ebben a kérdésben nem sikerült konszenzust elérni Brüsszelben

– fogalmazott Szijjártó Péter, megjegyezve: Magyarország arra törekszik, hogy Szerbia a jövőben minél több tárgyalási fejezetet nyisson meg az EU-val.

Deli Andor fideszes európai parlamenti képviselő pozitív fejleménynek nevezte a fejezetcsoport megnyitását, és annak a véleményének adott hangot, hogy “a Szerbia tárgyalási folyamatát eddig blokkoló tagállamok is felismerték”: hazája készen áll egy újabb nagy lépés megtételére.

A vajdasági képviselő hangsúlyozta: megtérülni látszik a Szerbia kormánya által befektetett munka.

Az új harci jelszó

Egy szerbiai (nem ellenzéki) szakértő ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy igazából nem az a fontos, hogy hány fejezetet nyitnak meg, hanem inkább az, hogy hányat zárnak le, és ezen a téren még van pótolni való, az említett 22 két megnyitott fejezetből eddig ugyanis mindössze csak kettőnek sikerült a végére járni.

A fenti állítás valószínűleg igaz, viszont az is igaz, hogy lezárni csakis azokat a fejezeteket lehet, amelyeket sikeresen megnyitottak, ezért mindenképpen örülni kell a mai napnak, főleg, hogy két évig gyakorlatilag nem történt semmi ezen a téren. A minden szerbek vezetőjének szerepét betöltő Aleksandar Vučić kifejezetten örült is a sikernek, amelyet az ő irányításával ért el az ország.

– Ez jelentős, nagy siker Szerbia számára, köszönet ezért Ursula von der Leyennek, és nagy köszönet ezért minden tagállamnak. Egyúttal gratulálok Szerbia összes polgárának, mert őket illeti a legnagyobb köszönet azokért a reformokért, amelyeket az utóbbi években hajtottunk végre. A kormánytól pedig azt kérem, hogy folytassa a reformokat a jogállamiság terén, és minden más területen, amiről beszéltem

– mondta a szerb államfő, aki ezúttal nem volt eléggé jól nevelt, mondhatnánk azt is, hogy hálátlan volt, mert Magyarországnak nem mondott köszönetet, pedig apait-anyait beletettek azok, akik magyar részről támogatták a szerb előrelépést. Viszont eléggé figyelmes volt ahhoz, hogy az uniós tanács által hangsúlyozott két fontos témakörből ne említse meg a másodikat, és ne juttassa senkinem sem az eszébe a “nem, nem, soha” effektust.

A szerb elnök viszont minden kétséget kizáróan megjegyezte, hogy az “egység mindennél fontosabb”, ami nemcsak fontos, hanem mondhatnánk, egyenesen fenséges lenne kormányzati szempontból, főleg így a választások előtt.

– Ez nagy bátorítás és biztatás, amikor egységesek vagyunk, amikor mindannyian együtt vagyunk, amikor harcolunk a hazánkért, akkor mindig, mindent el tudunk érni. Éljen Szerbia, és előre a jövőbe!

– adta ki a jelszót a szerbiai államfő az ország lakosságához intézett rövid szózatában. A második buzdítás ugyan kicsit “spielbergesre” sikeredett, különösebb magyarázatra azonban aligha van szükség hozzá, Szerbia uniós tagsága ugyanis egyelőre/még mindig a tudományos-fantasztikum szférájába tartozik, ami nem azt jelenti, hogy nem lehetséges, hanem csak azt, hogy esetleg majd valamikor a távoli jövőben következik be.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava