Connect with us

Bosznia

ELSZAKÍTJÁK MAGUKAT: A boszniai szerb vezető árulónak nevezte az ellenzéket, ugyanakkor külföldi barátokkal hencegett

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

dodik parlamenti
A cikk meghallgatása

A boszniai szerb parlament pénteken késő este megszavazta a szövetségi intézmények egyes jogköreinek átvételét, ami az országrész kiválásához vezethet, legalábbis ennek jogi feltételeit teremti meg. Az entitás parlamentjének kormánypárti többsége arról szavazott, hogy az országrész intézményei “visszaveszik” a szövetségi igazságszolgáltatási, védelmi, biztonsági és adóügyi szervek jogköreit a “szarajevói központtól”. Milorad Dodik ugyanakkor árulónak nevezte a vele szembe szegülő boszniai szerb ellenzéket, miközben külföldi barátokra hivatkozott.

Az ellenzék és a barátok

A boszniai szerbek vezetője azóta indult el “gyorsított léptekkel” az elszakadás felé, hogy a nemzetközi közösség korábbi főképviselője, Valentin Inzko törvényerejű rendeletet hozott a srebrenicai népirtás, valamint más emberiesség elleni bűnök tagadásának szankcionálásáról.

Ezt a rendeletet a boszniai Szerb Köztársaság nem hajlandó végrehajtani, Milorad Dodik boszniai szerb politikus pedig, aki egy alkalommal Winston Churchillhez hasonlította magát, azóta egyre inkább távolodik a daytoni szerződés által “rálőcsölt” szövetségi államtól, amelyet már jóideje nyűgnek tekint baráti támogatással vagy anélkül.

A pénteki parlamenti ülést a boszniai szerb ellenzék bojkottálta. Egyik vezetőjük úgy fogalmazott, hogy az ellenzék nem támogatja a kormányzó pártok által terjesztett “paranoiát”, és ezért kivonultak az ülésteremből.

Milorad Dodik rá valló keresetlen egyszerűséggel “gyáváknak és árulóknak” nevezte az ellenzéki lépviselőket, akik megpróbálják demoralizálni a boszniai Szerb Köztársaság törekvéseit, és ezért “erős válaszintézkedéseket” helyezett kilátásba velük szemben, ezek jellegéről azonban nem beszélt.

A boszniai szerb vezető úgy fogalmazott, hogy az ellenzékkel szemben ugyanakkor “külföldi barátai” támogatják kezdeményezéseit, de azt nem árulta el, hogy kiről van szó, mert “ilyesmiről nyilvánosan nem szokás beszélni”.

A dolgok logikájából az következik, hogy barátokat emlegetve Dodik elsősorban nem az amerikaiakra vagy a nemzetközi közösség német származású főképviselőjére gondolt, mint kendőzetlen támogatókra, tehát ezt is “eposzi homály” fedi, akárcsak az ellenzék megdorgálásával kapcsolatos intézkedéseket.

Az így megfogyatkozott boszniai szerb parlament az egyes szövetségi jogkörök magához vonása mellett megbízta az entitás kormányát, hogy hat hónapon belül fogalmazza meg az országrész új törvényeit, amelyek világosan meghatározzák a boszniai Szerb Köztársaság jogosultságait azokban a kérdésekben, amelyekben az entitás nem köteles követni a szarajevói központi intézmények rendelkezéseit, mindenek előtt az adóügyek, a hadügy és az igazságügy területén.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava