– Világos, hogy a Krím sohasem lesz újra Ukrajna része. Ellenzem, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, ez csak meghosszabbítja a háborút. Mi a cél, Oroszország szétverése, a moszkvai kormányzat leváltása? Ez őrület – fakadt ki a napokban az egyre inkább Moszkva-baráttá váló horvát államfő, Zoran Milanović. Andrej Plenković kormányfő – aki egyébként támogatja Kijev megsegítését – nemsokkal korábban – egészen pontosan Davosban – arról beszélt, hogy amíg Ukrajna mögött komoly nemzetközi szolidaritás áll, 30 évvel ezelőtt, amikor Horvátország harcolt a szerb agresszió ellen, a világ nem segített, sőt fegyverszállítási embargóval sújtotta a térség államait. Úgy tűnik, Zágrábban is rövid a politikusok emlékezete, Horvátország ugyanis nagyon komoly támogatást kapott a kilencvenes években, és ennek köszönhetően alakult ki néhány év alatt a horvát haderő.

Kváziembargó

Amikor 1995 nyarán – néhány nappal a szerb kézen lévő horvátországi területek ellen 1995. augusztus 4-én indított Vihar (Oluja) hadművelet kezdete előtt – Zágrábban díszszemlét tartott a horvát hadsereg, sokan meglepődtek: a fehér tábornoki egyenruhában feszítő államfő, Franjo Tudjman előtt egy komoly tűzerővel rendelkező hadsereg sorakozott fel.

A horvátországi harcok 1991-es kezdetekor még legfeljebb csak kézifegyverekkel, illetve néhány ágyúval felszerelt haderő 1995-re már jónéhány T-55-ös és T-72-es szovjet harckocsit, valamint harci gépeket és helikoptereket is beszerzett, s a hadsereg több száz, vállról indítható tankelhárító, illetve légvédelmi rakétát is begyűjtött.

A Vihar elindítása előtt húsz darab MiG-21-es vadászból, valamint 15 darab Mi-24-es helikopterből állt a horvát légierő.

Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy hivatalosan az ENSZ fegyverszállítási embargót léptetett életbe a titói Jugoszláviát alkotó köztársaságok, így Horvátország ellen.

– nyilatkozta még 1995-ben Tim Ripley, a Jane’s Intelligence Review nevű katonai szaklap elemzője.

A külföldről – leginkább Magyarországon és Szlovénián keresztül – bejuttatott fegyverek mellett alkatrészek is tonnaszámra érkeztek, külföldi elemekből állították össze például Horvátországban a hadsereg 135 darab páncélozott harcjárművét.

Álvakság Nyugaton

S lehet, hogy Horvátország – ellentétben Ukrajnával- sokat fizetett a fegyverekért, de az egész ügylet nem jöhetett volna létre anélkül, hogy a szerbeket agresszornak tartó nyugati hatalmak ne hunyjanak szándékosan szemet a hatalmas mennyiségű katonai felszerelés Balkánra juttatása fölött.

A kézifegyverek jó részét – 36 ezer Kalasnyikov géppisztolyt – például Magyarország adta el a függetlenedő Horvátországnak.

Martin Špegelj, aki később védelmi miniszterként is szolgált, pár évvel ezelőtt elismerte, a több tízezer automata fegyver csak töredéke volt annak a fegyveráradatnak, amelyet egyes országok biztosítottak a horvátok számára.

A nagyobb katonai eszközöket – például a repülőket és a helikoptereket – szétszedve csempészték be Horvátországba, majd azokat ügyes kezek újra összeszerelték.

A fegyverek beszerzéséről is szól Martin Špegelj könyve

Elemzők szerint legalább 1,3 milliárd dollár értékű fegyver jutott be Horvátországba, s ez mai értéken legalább 3 milliárd dollárt jelentene.

Ez idő tájt látványosan megszaporodtak Horvátországban az amerikai szakértők, akiknek feladata minden bizonnyal az volt, hogy részt vegyyenek a fegyverembargó kijátszását jelentő ügyletek akadálymentes lebonyolításában.

A másik feladat pedig a horvát katonák kiképzése volt, Joseph Went tábornok, a városi hadviselésre, Robert Wood ezredes a harckocsik elleni védekezésre, James Lindsay tábornok pedig az alacsony intenzitású hadviselés elemeire oktatta hallgatóit.

A végeredmény az lett, hogy 1995-re Zágráb már egy 80-100 ezer fős, jól felszerelt hadsereggel láthatott neki a szerb megszállás alatt lévő területek visszafoglalásának.

A cél egyértelmű volt, a Nyugat mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy Szerbia „túlnyerje” magát: az 1991-1995-ös jugoszláviai polgárháború első szakaszában Slobodan Milošević szerb majd jugoszláv elnök hadserege ugyanis egyértelműen nyerésre állt, s jórészt a nyugati katonai segítségnek volt köszönhető, hogy “megfordult a hadiszerencse”.

Még jó, hogy akkortájt nem azok kerültek többségbe, akik úgy gondolták, a „fegyverszállítások csak meghosszabbítják a háborút, a szerb kézen lévő krajinai területek pedig sohasem kerülnek vissza Horvátországhoz”.

A Transparency International legújabb indexe alapján Szerbia az elérhető 100 pontból mindössze 36-ot kapott, és ezzel visszaesett a századik hely alá a korrupció ellenes listán. Korábban a szerb kormány legalább a deklarációk szintjén küzdött a korrupció ellen, ma már ez sem jellemző, miután az országnak “fontosabb” prioritásai vannak. Szerbiánál még a “rivális” Koszovónak is jobb eredményekkel dicsekedhet. A Transparency International 180 országot rangsorol a közszektorban tapasztalható korrupció alapján, Magyarország ezen a téren a 77. helyre csúszott vissza, egészen a nyugat-balkáni országok szintjére.

A megállíthatatlan korrupció

A Transparency International megállapítása szerint a 2022-es korrupciós index (CPI) azt mutatja, hogy a legtöbb ország nem képes megállítani a korrupciót.

A globális átlag több mint egy évtizede változatlan, mindössze 43 pont, az elérhető 100-ból.

A Transparency International szerint a három legjobban és a három legrosszabbul teljesítő nyugati és uniós ország (Forrás: Transparency International)

Az országok több mint kétharmada 50 alatti pontszámot szerzett 2022-ben, miközben 26 ország az eddigi legalacsonyabb pontszámot produkálta korábbi teljesítményéhez képest.

A kimutatás szerint minden eddigi erőfeszítés ellenére – ha egyáltalán volt ilyen – 155 ország nem ért el jelentős előrelépést a korrupció elleni küzdelemben 2012 óta, vagy éppenséggel visszaesett ezen a téren.

A jelentás felhívja a figyelmet arra, hogy a korrupció aláássa az emberek védelmére irányuló törekvéseket, rontja a közbizalmat, ami egyre nehezebben kezelhető biztonsági fenyegetéseket vált ki.

A Transparency International megállapítja, hogy az utóbbi 15 évben egyre több a háború, vagyis visszaszorulóban van a béke a világban, aminek egyik fő oka éppen a korrupció, amit csak fokoz a békétlenség terjedése.

Magyarország nyugat-balkáni szinten teljesített

A BALK szempontjából különösen érdekes, hogy miként fest a Nyugat-Balkán, és a balkáni térséghez képest viszonyítva milyen értékelést kapott Magyarország.

A Nyugat-Balkán legnagyobb országa Szerbia, amely az előző évhez képest két pontot veszített, és a maga 36 pontjával a 101. helyen vert sátrat az Albániát, Ecuadort, Kazahsztánt, Panamát, Perut, Sri Lankát, Thaiföldet és Törökországot magában foglaló táborban.

Két ponttal kevesebbet szerzett Bosznia-Hercegovina, amely ötödmagával a 110. helyre pozícionálta magát, megjegyzendő viszont, hogy Koszovó a maga 41 pontjával a 84. helyen áll, így megelőzte Szerbiát, nem is beszélve Bosznia-Hercegovináról.

Magyarország csak egy ponttal szerzett többet, ezzel további hat országgal holtversenyben a 77. helyre futott be, vagyis a Transparency International szerint Burkina Faso, Kuwait, a Salamon-szigetek, Timor-Leste, a feltörekvő Vietnám, valamint Trinidad és Tobago szintjén van.

Az itt felsorolt országoknál jobban teljesített Montenegró is, amely 45 pontot szerzett, ami a 65. hely megszerzésére volt elegendő, Észak-Macedónia ugyanakkor a 40 ponttal zárta a 2022-es éve, ezzel a 85. helyre küzdötte fel magát.

Az eredmények arra utalnak, hogy Magyarország a középmezőnyben van, ami viszont egyáltalán nem hízelgő, hogy 2010-hez képest több, mint húsz helyet csúszott vissza, és ezzel a leggyöngébb uniós országként a nyugat-balkáni országok szintjén van.

Az említett 2010-es esztendőben Magyarország az uniós országok közül megelőzte Csehországot, Szlovákiát, Lettországot, Olaszországot, a 2013-ban taggá váló Horvátországot, Romániát, Bulgáriát és Görögországot. Ezek az országok ma mind Magyarország előtt találhatók.

Teljesen irreleváns, hogy ki szereti, és ki nem szereti a Transparency Internationalt, ezek olyan számok, amelyek alapján a térség életét erősen befolyásoló politikai és gazdasági döntések születnek.

Szerbia most másra koncentrál

Szerbia sem dicsekedhet, miután az utóbbi 11 évben, vagyis a Szerb Haladó Párt kormányra kerülése óta, most teljesített a legrosszabbul, és ezzel a százas vonal alá csúszott.

A Transparency International szerbiai irodája szerint ez a visszaesés várható volt az évtizedes stagnálás után a korrupcióellenes törvények és szabályok nyílt megsértését követően.

Nemanja Nenadić, a Transparentnost Srbija (TS) programigazgatója belgrádi sajtótájékoztatóján megállapította, hogy Szerbia akkor is stagnált ennek a mutatónak a tekintetében, amikor a korrupció elleni küzdelmet az ország egyik legfontosabb prioritásának nyilvánították.

– jelentette ki Nenadić, aki szerint a mostani eredmények arra engednek következtetni, hogy Szerbia az elkövetkező időszakban még nehezebben találhat kifogásokat az igazságszolgáltatás reformjának halogatására és az ügyészség függetlenségének megteremtésének elodázására.

Nenadić a közpénzek kezelésével kapcsolatban is jogelleneségekre hívta fel a figyelmet, megállapította ugyanis, hogy Szerbiában a “legértékesebb”, államilag finanszírozott beruházásokat közvetlen szerződésekkel, nem pedig közbeszerzésekkel ítélik oda, és ez a gyakorlat “kétségtelenül hiteltelené teszi” a korrupcióellenes szabályok alkalmazására vonatkozó nyilatkozatokat.

A baráti sajtó számára ez a hír nem létezik

Itt jegyzendő meg, hogy a szerbiai baráti sajtó számára ez a hír nem létezik, legalábbis a cikk keletkezésig egyetlen egyetlen beszámolót sem találtunk ezzel kapcsolatban, még negatív összefüggésben sem, ami természetesen nem zárja ki, hogy esetleg eldugva valahol megjelent néhány tudósítás, vagy eset később lesajnálásra kerül a Transparency International.

Ugyanakkor viszont a szerbiai ellenzéki térfélén focizó sajtó egyre gyakran hasonlítja Magyarországot Szerbiához, vagy éppen fordítva, így nem meglepő, hogy a Danas napilap hírpostálján azzal a címmel jelent meg a Transparency International jelentését taglaló cikk, hogy “Magyarországot az EU legkorruptabb országának tartják”.

A Danas ehhez a boszniai Vijesti.ba hírportált hívta segítségül, amely viszont azt jegyezte meg, hogy Horvátország öt pontot javított a maga mutatóján, miközben Bosznia-Hercegovinánál az európai kontinensen a korrupció tekintetében már csak a 116. Ukrajna és a 137. Oroszország rosszabb.

A teljes lista

Az alábbiakban közöljük a Transparency International 2002-es évre vonatkozó teljes listáját, hogy “némileg” alátámasszuk a cikkben megfogalmazott állításokat.

Szerbiában leginkább olyankor találják a legtöbb aranyat, amikor válság van. A szerb elnök a nemzethez intézett hétfői szózatának végén jelentette be, hogy újabb nagy aranylelőhelyre bukkantak, azt viszont nem árulta el, hogy hol. Ez már a második ilyen bejelentés, Vučić körülbelül egy hónappal ezelőtt jelezte először, hogy aranyat találtak egy “szegény településen az ország délkeleti részén”, akkor azt jósolta, hogy a meg nem nevezett körzet felvirágzása várható.

Aranyos Szerbia

A Nedeljnik című hetilap mostanában azt írta, hogy a szerencsés nyertes Žagubica, amely az ország kevésbé déli, inkább keleti részén van, nem messze Majdanpektől, ahol a kínai székhelyű Zijin Mining multinacionális bányászati ​​vállalat turkál, furkál és robbantgat arany után kutatva, ami önmagában is megérne egy misét.

Körülbelül egy hónappal az első elnöki bejelentését követően a szintén a Szerbiában turkáló-furkáló kanadai Dundee Precious Metals Inc. (DPM) hivatalosan közölte, hogy egy Žagubica környéki lelőhelyen aranyat és rezet találtak az ott vett jóminőségű mintákban.

Az aranyat körülbelül ötszáz méteres mélységben találták, tehát odáig kellene leásni, hogy felszínre hozzák.

– jelentette be szerb beszámolók szerint David Rae, a DPM elnök-vezérigazgatója.

Miután a fúrásokat 2022 negyedik negyedévében végezték, ezért a lelőhely feltérképezése még folyamatban van, de a legnagyobb kanadai független befektetési bank, a Canaccord Genuity abban bízik, hogy a Dundee Precious Metalsnak sikerül befektetőket találni a szerbiai “aranymező” feltárásához.

Dubravka Đedović bányászati ​​és energiaügyi miniszter a múlt héten megerősítette a hírt, bár ő némileg visszafogottabban nyilatkozott.

– hűtötte le a kedélyeket a miniszter, aki arra emlékeztetett, hogy a mostani lelőhely növeli a közelben korábban végzett fúrások eredményét, amelyek kanadai források szerint eddig még nem keltették fel a befektetők érdeklődését.

Predrag Mijatović, a Szerbiai Földtani Intézet igazgatóhelyettese közben a belgrádi Politikának nyilatkozva kijelentette, hogy ő nem tudja, hogy mire gondolt Vučić elnök, merthogy Szerbián 30 helyszínen folyik a kutatás arany után, ami legalább harminc alkalmat kínálhat hasonló bejelentés megtételére.

Azt sem nagyon lehet tudni, hogy mennyi aranyat rejt a föld Szerbiában, mert már harminc éve nem mérték fel a tartalékok nagyságát, az akkori becslések szerint körülbelül 500 tonnára tehető a tartalék, ami cirka 30 milliárd dollárnak felel meg.

A második bejelentés

A szerb elnök a nyugati közvetítőkkel folytatott kalandjairól beszámolva a sok kellemetlen hírt követően azzal vigasztalta meg hétfőn az ország népét, hogy újabb lelőhelyről kapott értesítést, amiről rajta kívül egyelőre csak egyetlen személy tud.

A bejelentés nem csak azért furcsa, mert a szerb elnök ezzel igyekezett ellensúlyozni a nyugati fenyegetéseket, hanem azért is, mert nem ő az első, aki nehéz helyzetben “aranyos álmokat szövöget”.

Sonja Biserko, a szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottság alapítója és elnöke arra emlékeztetett, hogy Slobodan Milošević idejében, a NATO beavatkozása után, amikor a pénzügyi helyzet nagyon rossz volt, már egyszer előkerültek hasonló történetek, aztán felrobbantottak egy dombot, amely a legendák szerint kincset rejtett.

– jelentette ki Biserko, aki szerb és horvát lapbeszámolók szerint ezzel kapcsolatban megállapította, hogy ezek a történetek válságos időkben kerülnek elő, amikor külső nyomás nehezedik az országra, illetve annak vezetőjére, ezért az ilyen bejelentés – úgy tűnik – kezd bevett szokássá válni Szerbiában.

– jegyezte meg a szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottság vezetője, aki szerint a rossz gazdasági helyzet mellett azért került ismét elő ez a téma, mert a Nyugat szankciókkal fenyegeti Szerbiát, ha az nem fogadja el a Koszovóval kapcsolatos tervet.

Melléklet

Ennek a történetnek van magyar vonatkozása is, a második világháború során ugyanis Radnóti Miklós több verse is a cikk első felében említett Žagubica felett íródott, valahol a hegyekben.

A fenti kép a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kiállítási anyagából származik, és az alábbi is.