Connect with us

Ausztria

GYERMEKGYILKOSSÁG: Megölte három gyermekét egy osztrák férfi Horvátországban ???

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

kopitz
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

Megmérgezte három gyermekét egy Zágrábban dolgozó 56 éves osztrák férfi. A holttesteken azonban fojtogatás nyomai is láthatók, ezért a nyomozók egyelőre nem tudják eldönteni, hogy mi okozta a gyermekek halálát. Az első verzió az volt, hogy a két fiú és a kislány fulladás, vagyis fojtogatás következtében halt meg. Lapértesülések szerint a férfi kettős életet élt, gyakran látogatta a bécsi vöröslámpás-negyedet, miközben állítólag szabadkőműves is volt.

A gyilkosság körülményei

A bécsi illetőségű Harald Kopitz, aki Zágrábban élt és dolgozott, szombatra virradóra megölte három gyermekét a Mlinovi városrészben. A meggyilkolt ikerpár hét éves volt, egy fiú pedig négy éves.

A gyilkosságot követően Kopitz üzenetet tett közzé a Facebookon, majd megpróbálta megmérgezni saját magát is.

bucsu

Barátja, aki a Facebookon látta a búcsúüzenetet, tájékoztatta a rendőrséget az öngyilkossági kísérletről. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a három gyermeket már halva találtak, de a férfi még élt.

Kopitzot azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok az életéért küzdöttek, állapotát azonban sikerült stabilizálni.

A zágrábi Index hírportál arról ír, hogy a nyomozáshoz közeli források szerint a gyermekek halála nem fulladás miatt következett be, és egyre valószínűbb az a változat, amely szerint mérgezés következtében haltak meg.

GYERMEKGYILKOSSÁG: Megölte három gyermekét egy osztrák férfi Horvátországban

Ám a meggyilkolt gyermek testén fulladással kapcsolatos sérüléseket is találtak, így a nyomozók azt gyanítják, hogy az apa előbb megmérgezte, majd megfojtotta a gyerekeket.

Hogy pontosan mi okozta a gyerekek halálát, az a boncolás, valamint a toxikológiai vizsgálat során derül ki. Az is lehetséges, hogy egyik gyerek mérgezésben, másik pedig fulladás következtében halt meg.

Kopitz – aki szombaton már jól volt – a rendőrségnek elmondta, hogy gyorsan és fájdalommentesen akart végezni a gyerekekkel, ezért orvosságokból összeállított koktélt itatott meg velük, arra azonban nem számított, hogy a gyerekek ébredezni kezdenek. Amikor az egyik fia felébredt, fojtogatni kezdte, és ezt még kétszer megismételte.

Egybehangzó horvát és osztrák sajtójelentések szerint Kopitz nem szerette a gyermekeket, és megszállottja annak a gondolatnak, hogy nem ő a hétéves ikrek (fiú és lány) és a négyéves fiú biológiai apja.

Kettős életet élt

A Jutarnji list beszámolója szerint a férfi “padlót fogott”, mert elfogyott a pénze, és emiatt bajba került.

Kopitz – aki Facebook-profilja szerint elvált – az említett közösségi hálón arra panaszkodott, hogy “testvérei a szabadkőműves páholyból” nem akartak neki segíteni a munkájában, és emiatt anyagi gondokkal küzdött.

A Szabadkőműves Világszervezet szóvivője ezzel kapcsolatban közölte, hogy nem ismeri személyesen Kopitzot, és “nem tudja őt azonosítani” a testvérek között.

– Nem tudom, mire számított, és miért csatlakozott a szabadkőművesekhez, ha egyáltalán csatlakozott. A szabadkőművesek csak törvényesen segítik egymást. Másrészt semmi sem indokolja a gyilkosságot, ez nem illik a szabadkőműves filozófiába. A szabadkőművesek elhatárolódnak az elkövetőtől

– idézte a Jutarnji a meg nem nevezett szóvivőt.

Kopitz állítólag mozgalmas életet élt Zágrábon kívül. Az ausztriai Heute hírportál egyik forrása szerint az 56 éves férfi gyakran látogatta a bécsi “vöröslámpás-negyedet”, és kábítószert is fogyasztott. Sajtóbeszámolók szerint az utóbbi két évben gyakran ócsárolta a családját.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Románia

KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

Románia Neptun
Egy környezetvédő csoport szerint abszurdum, hogy az éghajlati viszonyok összeomlásának ebben a kritikus szakaszában egyáltalán szóba jöhet egy új fosszilis tüzelőanyag-projekt - különösen egy olyan, mint a romániai Neptun Deep, amely csak az évtized végén, a tervek szerint 2027-ben kezdené meg a működését (Forrás: X-platform, Gastivists Network)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Minden egyes év vége felé visszatérő téma, hogy Bulgária és Románia mikor csatlakozhat a schengeni térséghez, illetve hogy egyes országok – ebben az esetben Ausztria és Hollandia – ezt meddig blokkolják még. Idén úgy tűnik, Románia eltökélt szándéka, hogy a “gazdasági diplomácia” segítségével megszüntesse az osztrák vétót, a román G4Media beszámolója szerint ugyanis Marcel Ciolacu román miniszterelnök elutasította az offshore törvény tisztázására vonatkozó osztrák kérést, amíg az osztrákok vétóznak a schengeni csatlakozást illetően.

Románia visszavág

A románok a jelek szerint már nem várnak az osztrákok jóindulatára, és felveszik a harcot az osztrákokkal, akik akadályozzák Románia csatlakozását a schengeni övezethez.

A hétfői kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök elutasította az OMV vezetőjének, Alfred Sternnek a kérését, hogy Románia tisztázza a fekete-tengeri gázról szóló offshore törvény egyik cikkelyét.

Ciolacu állítólag azt mondta az osztrák vállalat képviselőinek, hogy “ez egy legitim téma”, de most nem tud tárgyalni az offshore törvény módosításáról a Románia schengeni csatlakozásával szemben emelt osztrák vétót követően kialakult légkör miatt.

A kormányülés egyik résztvevője név nélkül úgy nyilatkozott a G4Mediának, hogy Marcel Ciolacu személyes közbenjárásra kérte az OMV vezetőit, akiknek a “gazdasági diplomácia eszközeivel” kellene elérniük Karl Nehammer osztrák kancellárnál, hogy változtassa meg álláspontját Románia schengeni csatlakozásával kapcsolatban.

A román hírportál forrása szerint Ciolacu a Horvátországgal szembeni pozitív diszkriminációra hivatkozott, aminek eredményeként Nehammer beleegyezett a horvátok schengeni csatlakozásba.

– Nem lehetünk álszentek. Nem mondhatjuk, hogy nincs semmi bajunk Romániával, és hogy a schengeni térség elavult. Ebben az esetben miért szavazta meg Ausztria tavaly Horvátország csatlakozását?

– kérdezte Marcel Ciolacu, aki azt javasolta az osztrák kancellárnak, hogy léptesse ki Ausztriát a schengeni övezetből, ha azt annyira elavultnak tartja.

Az osztrák kifogások

Az OMV már két évvel ezelőtt kilátásba helyezte, hogy kilép a Fekete-tengeri Neptun Deep projektből, ha a román kormány nem kezdeményezi az offshore-törvény módosítását, és ezáltal nem biztosít kedvezőbb feltételeket a befektetők számára.

– Románia földgáztermelésének növelése érdekében elengedhetetlen a Neptun mélységi peremvidék gázkészleteinek fejlesztése. Üdvözöljük a tengeri törvény módosításait, de számos pontosításra van szükség a hatóságok részéről. Ha minden előfeltétel teljesül, a végleges beruházási döntés várhatóan 2023 közepén születik meg

– jelentette ki Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója két évvel ezelőtt, aki akkor azt is elmondta, hogy a PSD-PNL-UDMR koalíció által annak idején támogatott törvény javulást hozott ugyan, de a szabad piaci elvek érvényesítésének terén további tisztázásra van szükség.

roma onv

Marcel Ciolacu román miniszterelnök hétfőn megbeszélést folytatott az OMV vezérigazgatója, Alfred Stern által vezetett küldöttséggel a Neptun Deep projektről (Forrás: román kormány)

Az osztrákok a román offshore törvénynek azt a pontját szeretnék módosítani, amely kimondja, hogy a kormány “átmeneti ár- és értékesítési korlátozásokat vezethet be a Fekete-tengerből kitermelt gáz bizonyos mennyiségeire, de nem részletezi, hogy pontosan milyen feltételek mellett vezethetők be ezek a korlátozások.

Rossz az OMV megítélése Romániában

A román kormány a fekete-tengeri gázkitermeléssel kapcsolatos törvényi akadályokat most politikai nyomásgyakorlásként használja Ausztriával szemben a schengeni holtpontról történő elmozdulás érdekében.

A követeléssel a román miniszterelnök könnyen “populista vizekre tévedhet”, amikor zöld utat kér Bécstől Schengenre, és amikor ennek fejében zöld utat ígér a fekete-tengeri gázra, mindezt pedig azért teheti meg, mert Nehammer vétója miatt az osztrák cégnek rossz a megítélése Romániában.

Ráadásul az OMV panaszt nyújtott be a román állam ellen a párizsi Nemzetközi Választottbírósághoz a Fekete-tengerből származó gáz értékesítésére vonatkozó szabályozás miatt. Ezzel kapcsolatban Ciolacu arra kérte az osztrák cég vezetőit, hogy vonják vissza a panaszukat.

A párizsi Nemzetközi Választottbírósághoz benyújtott panasz a Romgaz Black Sea Limited ellen is irányul, amely az ExxonMobiltól megvásárolt Romgaz leányvállalat, és az OMV Petrommal együtt üzemelteti a fekete-tengeri gázmezőt.

Ha Bécs decemberben ismét Románia schengeni övezethez való csatlakozása ellen szavaz, akkor Bukarest az ügyet az Európai Unió Bírósága (EUB) elé viszi, azt remélve, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság is követi a példáját Ausztria megregulázása érdekében.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava