Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

Afganisztán

MIGRÁNSRAKTÁR: Erdoğan szerint Törökország erősen zárja a határait, nem akar “migránsraktár” lenni

erdogan turkey afghans acdc

Olvasási idő: 1 perc

elnök kijelentette, hogy Törökországnak nem feladata, nem felelőssége és nem kötelessége “migránsraktárává” válni. A török elnök ezt csütörtök este mondta Ankarában az államfői kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján az Afganisztán felől fenyegető újabb migránshullámmal összefüggésben.

Európa és a migránsraktár

A török államfő leszögezte, hogy országa nem az a hely, “ahová és ahonnan aki csak akar, be- és kiléphet, ahol kénye kedve szerint mozoghat”, bár egy következő mondatban némileg tompította a kijelentés élét.

A török társadalom nem csak magára gondol, és nem fordít hátat azoknak, akik az ajtajához érkeznek



– tette hozzá egyúttal.

Erdoğan megnyilvánulása során bírálta Európát azzal, szerinte ugyanis az , azzal hogy lezárja határait, nem helyezheti kívül magát a problémán.

Európa ezzel nemcsak a nemzetközi jogot sérti meg, de az emberi értékeknek is hátat fordít

– fogalmazott a török államfő, aki az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban ismét kilátásba helyezte, hogy ha szükséges, találkoznak az újonnan létrejövő tálib kormánnyal, és átbeszélik “közös ügyeiket”.

A most általában arra összpontosít, hogy miként válaszol az menekültek esetleges beáramlására, viszont szinte senki sem foglalkozik szerepével, pedig nem kizárt, hogy a teheráni vezetés megpróbálja előnyszerzésre kihasználni az afgán menekültekkel és általában az Afganisztánnal kapcsolatos helyzetet az Európai Unióhoz kötődő viszonyában.

Háromszázezer afgán

Erdoğan közölte, hogy jelenleg 180 ezer regisztrált, és mintegy 120 ezer regisztrálatlan él Törökország területén.



A török államfő jelezte, hogy országa erősen zárja majd a határait, és hazaküldi a jelenleg a területén tartózkodó illegális migránsokat.

Hogy más útvonalon hova mennek, azt már az ő dolguk

– mutatott rá Erdoğan nem túl nagy empátiával.

A török elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy ez nem vonatkozik a a Törökországban élő menekültekre, a velük kapcsolatos elbánás eltér a fenti “stratégiától”. Erdoğan kiemelte, hogy – a szíriai helyzet javulásával párhuzamosan, a török állampolgárok iránti felelősségből – segíteni kell a szíriaiak hazatérését is.

Like
Love
Care
Haha
Wow
Sad
Angry





🚗 H-1089 Budapest, Delej utca 51

📬 contact@balk.hu

☎️ +36 30 631 3104

💁‍♂️ Rólunk - About us

📰 Impresszum

💰 Szponzorált tartalom

🏁SEO-partner

BALK Magazin © 2019-2022


Friss

Migráció

A szerb belügyminisztérium közölte, hogy a szervezett bűnözés elleni ügyészséggel együttműködve őrizetbe vették egy szervezett bűnözői csoport nyolc tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy februártól...

Szerbia

Aleksandar Vučić nem utazik el a tiranai EU-csúcsra, amelyet a december 6-án tartanak. Az információt maga a szerb elnök is megerősítette, aki azt sem...

Szerbia

A szerb kormány mai ülésén Aleksandar Vulin volt belügyminisztert nevezték a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA igazgatójává. A kinevezés nem hat a meglepetés erejével,...

Szerbia

Spanyolország kitoloncolta a zimonyi klán vezetőjét, aki tegnap este tért vissza Szerbiába, miután letöltötte 18 éves büntetésének nagyobbik részét. Luka Bojović a mellette ülő...

Horvátország

A NATO-külügyminiszterek bukaresti találkozójának második napján a hangsúly a Nyugat-Balkánon, különösen Bosznia-Hercegovinán, valamint a két volt szovjet tagköztársaságon, Moldován és Grúzián volt. Urmas Reinsalu...

Szerbia

Olvasási idő: 1 perc Horgoson letartóztattak két marokkói férfit, akiknél csaknem 10 ezer eurót és 202 hamis személyi igazolványt találtak. Hivatalos adatok szerint idén...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc A horvát államfő kedden (november 29-én) Zágrábban a horvát-szlovén gazdasági fórumon úgy fogalmazott, hogy Magyarország érzelmi, nem pedig racionális okokból...

Magyarország

Olvasási idő: 1 perc A szerb rendőrök hétfőn a preševói határátkelőnél 268 ezer eurót találtak, amelyet két férfi akart átcsempészni Észak-Macedóniába. A szerb belügyminisztérium...

Szerbia

Olvasási idő: 3 perc A szerbiai menekültügyi biztos a csütörtöki, horgosi lövöldözést követően azt ígérte, hogy ezentúl “nulla tolerancia” lesz azokkal a migránsokkal szemben,...

Horvátország

Olvasási idő: 3 perc Az elmúlt napokban Horvátországban elképesztő békevilág volt. Elmaradt a szokásos anyázás, jobbára senki sem mondott semmi jelentőset, nem jelentettek be...

Magyarország

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc A belgrádi liberális Danas napilapban a Vajdasági Szociáldemokrata Párt szóvivője azon méltatlankodik, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök „Nagy-Magyarország” térképével díszített...

Szerbia

Olvasási idő: 5 perc Vajdasági származású magyarként mindig féltem attól, hogy közeleg az év vége, mert alig múlt el esztendő, hogy ez idő tájt...

Magyarország

Olvasási idő: 1 perc Nemcsak az alkalmassági vizsgákon esnek ki sokan a határvadásznak jelentkezők közül Magyarországon, van ugyanis, akit a bűnmegelőzési célú átvilágítást végző...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc Adománygyűjtésbe kezdtek a migránsbarát szervezetek az Észak-Szerbiában, vagyis a magyar határ mentén tartózkodó migránsok megsegítésére a kettőskereszt Égesd az erdőt,...

Magyarország

Olvasási idő: 4 perc Az illegális bevándorlás elleni védvonalat a magyar-szerb határról előbb a szerb-észak-macedón határra, majd Szkopjéval együtt még délebbre szeretnénk tolni, és...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc Úgy tetszik – legalábbis a zágrábi Jutarnji list értesülései szerint -, hogy a magyar MOL újabb nemzetközi pert indított Horvátország...

Friss
Bezár

Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: