Connect with us

Afganisztán

MIGRÁNSRAKTÁR: Erdoğan szerint Törökország erősen zárja a határait, nem akar “migránsraktár” lenni

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

erdogan turkey afghans acdc
A cikk meghallgatása

Recep Tayyip Erdoğan török elnök kijelentette, hogy Törökországnak nem feladata, nem felelőssége és nem kötelessége Európa “migránsraktárává” válni. A török elnök ezt csütörtök este mondta Ankarában az államfői kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján az Afganisztán felől fenyegető újabb migránshullámmal összefüggésben.

Európa és a migránsraktár

A török államfő leszögezte, hogy országa nem az a hely, “ahová és ahonnan aki csak akar, be- és kiléphet, ahol kénye kedve szerint mozoghat”, bár egy következő mondatban némileg tompította a kijelentés élét.

– A török társadalom nem csak magára gondol, és nem fordít hátat azoknak, akik az ajtajához érkeznek

– tette hozzá egyúttal.

Erdoğan megnyilvánulása során bírálta Európát azzal, szerinte ugyanis az EU, azzal hogy lezárja határait, nem helyezheti kívül magát a problémán.

– Európa ezzel nemcsak a nemzetközi jogot sérti meg, de az emberi értékeknek is hátat fordít

– fogalmazott a török államfő, aki az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban ismét kilátásba helyezte, hogy ha szükséges, találkoznak az újonnan létrejövő tálib kormánnyal, és átbeszélik “közös ügyeiket”.

A média most általában arra összpontosít, hogy Törökország miként válaszol az afgán menekültek esetleges beáramlására, viszont szinte senki sem foglalkozik Irán szerepével, pedig nem kizárt, hogy a teheráni vezetés megpróbálja előnyszerzésre kihasználni az afgán menekültekkel és általában az Afganisztánnal kapcsolatos helyzetet az Európai Unióhoz kötődő viszonyában.

Háromszázezer afgán

Erdoğan közölte, hogy jelenleg 180 ezer regisztrált, és mintegy 120 ezer regisztrálatlan afgán migráns él Törökország területén.

A török államfő jelezte, hogy országa erősen zárja majd a határait, és hazaküldi a jelenleg a területén tartózkodó illegális migránsokat.

– Hogy más útvonalon hova mennek, azt már az ő dolguk

– mutatott rá Erdoğan nem túl nagy empátiával.

A török elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy ez nem vonatkozik a a Törökországban élő szíriai menekültekre, a velük kapcsolatos elbánás eltér a fenti “stratégiától”. Erdoğan kiemelte, hogy – a szíriai helyzet javulásával párhuzamosan, a török állampolgárok iránti felelősségből – segíteni kell a szíriaiak hazatérését is.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava