Connect with us

Afganisztán

EVAKUÁCIÓ: A horvát állampolgárok többségét sikeresen kimenekítették Afganisztánból

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A nyugati országok igyekeznek kimenekíteni állampolgáraikat Afganisztánból, miután a tálibok szinte zavartalanul vonultak be Kabulba. A horvát hatóságok tudomása szerint a hatalomváltást megelőzően 26 horvát állampolgár tartózkodott Afganisztánban, közülük 22-nek sikerült elhagynia az országot.

Gyors evakuálás és egy politikai lózung

A horvát külügyminiszter azt mondta, hogy állandó kapcsolatban állnak a horvát állampolgárokkal, a partnerországokkal együttműködve pedig figyelemmel kísérik és koordinálják távozásukat Afganisztánból.

Zágrábi közlés szerint a horvát hatóságok információkat cserélnek más uniós tagállamokkal annak érdekében, hogy biztosítsák a “koordinált megközelítést a konzuli segítségnyújtásban” a horvát és más uniós polgárok számára.

Hétfőn nyolc horvát állampolgárt telepítettek haza Afganisztánból. Ebből az alkalomból Gordan Grlić Radman horvát külügy- és Európa-ügyi miniszter nyilatkozott a médiának.

Radman elmondta, hogy a minisztérium nem csak az érintett horvát állampolgárokkal tart kapcsolatot, hanem azokkal a munkáltatókkal is, akik horvátokat alkalmaznak abban a térségben.

– A munkáltatók elkötelezték magukat az evakuálás mellett. Mi angazsáltuk magunkat, hogy a lehető leggyorsabban végrehajtsuk az evakuálást, és hogy meghatározzuk az ott dolgozó horvátok pontos számát

– mondta a horvát külügyminiszter, aki ezt a kijelentést megspékelte egy mostanában gyakran elhangzó, de mára már kiüresedett politikai lózunggal:

– Az emberi jogokat tiszteletben kell tartani

– nyilatkozta Grlić Radman, hozzátéve, hogy Afganisztánban meg kell állítani az erőszakot, és “meg kell védeni a legsebezhetőbb csoportokat, a nőket és a ányokat”.

Időbeli összecsúszások

Az Afganisztánban tartózkodó horvátok többségét tehát sikerült kihozni az országból, vagy legalábbis dolgoznak rajta. Grlić Radman úgy tudja, hogy 26 horvát állampolgár volt Afganisztánban, ebből 22-et már evakuáltak, vagy az evakuálásuk folyamatban van. Amikor ilyen “gyorsan zajlanak az események”, az információk terén előfordulnak “időbeli összecsúszások”.

– Közülük 13 vannak még ott, ma és holnap kellene őket evakuálni Kabulból. Van négy horvát állampolgár, akinek a tartózkodási helye biztonságos. Arra kértek bennünket, hogy biztonságuk érdekében ne nevezzük meg őket

– jegyezte meg Grlić Radman.

– Egy személy elhagyta Kabult, és a repatriálásra vár egy másik országban, egy pedig visszatért az ukrán kormánynak, az ő repülőgépüknek köszönhetően. Hét állampolgárunk érkezett, Dohába, vagyis Katarba, ahol a horvát nagykövetség fogadta őket

– sorolta a horvát külügyminiszter, hozzátéve, hogy felajánlották nekik a hazatelepítésüket.

– Azt várjuk, hogy a partnerországok segítségével, és erre ígéretünk van, állampolgáraink biztonságba helyezhetők az éjszaka folyamán

– mondta Grlić Radman, aki arról is beszélt, hogy egy személy egy kereskedelmi járattal Indiába indult, de Horvátország mindent megtesz azért, hogy hazavigye.

A horvát külügyminiszter véleménye szerint a horvát állampolgároknak hamarosan Horvátországban kell lenniük.

A tálibok sportolnak


A tálibok az afgán elnöki palota tornatermében sportolnak.

C-17-esekkel távoznak

A zágrábi Nova televízió napok óta kapcsolatban van több horvát állampolgárral, akiknek sikerült távozniuk Afganisztánból, és jelenleg Katarban tartózkodnak.

Az egyikük arról számolt be, hogy a kabuli repülőtérről szinte óránként szállnak fel a C-17 Globmaster típusú repülőgépek, amelyek a nyugati országok alkalmazottjait és katonáit szállítják el – de egy ilyen gépre csak hosszas procedúra után lehet feljutni.

Katarban PCR-tesztet kell csináltatniuk az oda érkezett horvátoknak, mivel onnan már csak polgári járattal térhetnek haza, amelyet a horvát külügyminisztérium biztosít számukra.

Kabulból nem csak a külföldiek menekültnek, hanem a helyi lakosság egy része is.

EVAKUÁCIÓ: A horvát állampolgárok többségét sikeresen kimenekítették Afganisztánból

Az amerikai légierő Katarba induló gépe, forrás Twitter

Kristijan Iličić – közismert horvát világutazó és videós – megpróbálja kimenekíteni ottani barátját és annak családját, vagyis feleségét és két kis gyermekét, akik jelenleg egy “titkos címen” tartózkodnak az afgán fővárosban.

– Az embereknek ahhoz a kategóriájához tartozom, akik biztosan nem tetszenek a táliboknak. Ha megtalálnak, akkor valószínűleg megölnek.

– mondta a Nova tévéhez eljuttatott videóban az afgán férfi, amit megerősített a világutazó is, aki legutóbb tavaly decemberben posztolt Afganisztánról.

– Ő a kormány tanácsadója volt, mégpedig biztonsági kérdésekben, és idegenvezető, aki a YouTube csatornán keresztül vált ismertté, ezért minden bizonnyal megölik a tálibok, ha megtalálják

– nyilatkozta Iličić, aki már 28 ezer dollárt gyűjtött össze arra, hogy kimenekítse a barátját és annak családját Kabulból, ami mostanság igencsak sokba kerül, főleg hogy sem Törökországtól, sem Tádzsikisztántól nem kaptak belépési engedélyt.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava