Bűnügy
BŰNÖZŐI SEGÍTSÉG: A legfőbb szerb bűnöző azt állítja, hogy az elnök különféle szolgáltatásokat kért tőle

A szerb Krik hírportál értesülései szerint Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) azt állítja, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök és környzete különféle szolgáltatásokat kért tőle. A legfőbb szerb bűnöző erről két héttel ezelőtti kihallgatása során beszélt, ám a tanúvallomás tartalma csak most szivárgott ki. A szerb elnök cáfolta, hogy valaha is találkozott a Bajkeverő Veljával.
Először csak vázlatosan
Veljko Belivuk, a több brutális gyilkosság elkövetésével vádolt szerbiai bűnözői csoport vezetője két hete az ügyészségen tagadta, hogy gyilkosságokat követett el, viszont beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökhöz és a Szerb Haladó Párt több vezető politikusához kötődő kapcsolatairól.
Bajkeverő Velja állításai szerint a szerb államfő és munkatársai több szolgáltatást is kértek tőle, például hogy akadályozza meg a Vučić elleni skandálásokat a stadionokban. Ez láthatóan nem járt sikerrel, vagy nem történt meg, miután a szerb elnök ellenes szurkolói skandálások nem szűntek meg, a hétvégén Újvidéken – ahol a Partizan a Proleterrel találkozott – a helyi stadion a „Vučiću, pederu!” , azaz a „Vučić, b*zi vagy” rigmustól volt hangos.
Ez csak egy kitérő volt annak illusztrálására, hogy mennyire valós problémáról van szó egy olyan narcisztikus vezető esetében, mint Aleksandar Vučić, aki naponta illegeti magát a televíziókban: az ilyen incidensek pedig ugyancsak rombolják azt az idilli képet, amelyet magáról kíván kialakítani.
Belivuk szerint a szerb elnök és munkatársai azt is kérték tőle, hogy csoportjával félemlítsék meg azokat, akik kormányellenes tüntetéseket szerveztek, biztosítsák a nyugalmat a Pride felvonulásokon, és akadályozzák meg a „CarGo” utasapplikáció ellenes taxismegmozdulásokat, miután annak kidolgozásában Ana Brnabić miniszterelnök testvére is érintett.
Menjünk bele a részletekbe!
Bajkeverő Velja a vallomása elején azt állította, hogy ő nem bűnöző, hanem egy „szurkolói csoport” vezetője, aki nem felős a gyilkosságokért, az emberrablásokért és a drogklereskedelemért. Ezzel ugyan elismerte, hogy ezek valós jelenségek, de ügyészi érdeklődésre sem mondott többet róluk.
Ugyanakkor önmagától kezdett beszélni arról, hogy milyen kapcsolatok fűzték a kormányzati körökhöz.
– Úgy döntöttem, hogy szép sorjában mindent elmondok az Aleksanadar Vučić államfőhöz, az Aleksandar Vulin belügyminiszterhez, valamint a Vučić testvéréhez, barátaihoz, rokonaihoz és minden politikushoz fűződő viszonyomról, vagyis mindazokról, akik sziveségeket kértek tőlünk, ma viszont úgy tesznek, mintha nem ismernénk egymást, és mossák kezeiket
– kezdte beszédét Bajkeverő Velja, aki fél órás meghallgatása során elmondta, hogy milyen szolgáltatást nyújtott a szerb elnöknek és környezetének, és név szerint felsorolta a Szerb Haladó Párt tagjait, akikkel találkozott.
Azt állította, hogy a szerb elnökkel Aleksandar Vidojević, közismertebb nevén Aca Rošavi (Ragyás Aco) által tartotta a kapcsolatot, aki Vučić fiának a barátja. Hozzátette azonban, hogy magával a szerb elnökkel is több alkalommal találkozott.

Aca Rošavi
Bajkeverő Velja azzal fenyegetődzött, hogy további részleteket is elmesél, ha az általa említett emberek „nem térnek észhez”.
A Belivuk által elmondottakból nehéz megítélni, hogy mi igaz és mi nem, néhány részlet azonban egybeesik a korábban feltételezett tevékenységekkel – például azzal, hogy csoportjának szerepe volt a tüntetések elfojtásában, és az is felemrült már, hogy voltak kapcsolatai a hatalmi struktúrákban. Nyilatkozatában azonban nem említette meg azokat a rendőri és a kormánypárti embereket, akiről az újságírók kiderítették, hogy közel álltak hozzá.
A főnök nagy bajban van
Veljko Belivuk, alias Bajkeverő Velja az ügyésségen elmondta azt is, hogy 2011 óta a Szerb Haladó Párt tagja, és hogy 2016-ban már úgy nézett ki, hogy a politikus elveszítik az uralmukat a Partizan stadionjának lelátói felett.
Belivukot akkortájt azzal vádolták, hogy részt vett egy gyilkossági ügyben, de a szakértő váratlanul módosította vallomását, és egyes bizonyítékokkal is hirtelen baj lett, ami után felmentették a vád alól.
– Vidojević azt mondta nekem, hogy a Főnök, így hívtuk Vučićot, nagy bajban van a Partizan stadionjával kapcsolatban, miután engem 2016-ban őrizetbe vettek. Andrej Vučić, az elnök testvére ellenőrzi ugyan az Alcatraz szurkolói csoportotot, de nem képesek ellenőrzésük alá vonni a lelátókat
– mondta Belivuk az ügyészségen, és hozzátette, hogy szabadulása után sikerült rendet tennie.
A legfőbb szerb bűnöző arról is beszélt hogy a szerb Biztonsági- Tájékoztatási Ügynökség (Bezbednosna- Informativna Agencija, BIA) szevezésében Belgrád Zvezdara városrészében találkozott a Főnökkel, akivel Marko Miljković Mesar (Mészáros) társaságában, hármasban beszélgettek.
– Különböző témák kerültek terítrékre, és volt még pár ilyen találkozó. De már első alkalommal (a Főnök, Vučić) azt mondta, hogy a legnagyobb mértékben, amennyire csak lehetséges, csökkentik a találkozók számát, hogy a politikai helyzetre való tekintettel ne veszélyeztessük sem őt, sem önmagunkat
– jelentette ki Veljko Belivuk, aki beszélt több szolgáltatásról is, beleértve ebbe a huligánok távoltartását a belgrádi Pride-tól, vagy a Szerb Haladó Párt nagygyűlésein való részvételt, hogy a tömegesség látszatát keltsék.
Terjedelmi korlátok miatt néhány kisebb ügyre, mint például Ana Brnabić miniszterelnök testvérének szerepére, az Aleksandar Vulin belügyminiszterrel történő kapcsolattartásra, és még néhány személy szerepére ezútal nem térünk ki, a lényeget azonban többé-kevésbé feltártuk: Belivuk azt állítja, hogy az utóbbi években kapcsoltban állt a legfelsőbb szerb állami vezetéssel, és személyesen Aleksandar Vučić szerb elnökkel.

Aleksandar Vučić szerb elnök
Vučić cáfol
Suzana Vasiljević, a szerb elnök médiatanácsadója azt mondta a Kriknek, hogy Vučić nem nyilatkozik az ügyről, amíg a nyomozás folyamatban van.
Ehhez képest a szerb elnök egy vidéki rendezvényen addig téblábolt, amíg nem szerveztek neki egy rögtönzött sajtótájékoztatót, amelyen „azonnali hatállyal” válaszolhatott a vádakra.
Vučić elmondta, hogy soha életében nem találkozott Veljko Belivukkal, a több ember likvidálásával gyanúsított bűnszövetkezet vezetőjével, és soha nem is beszélt vele.
– Az igazság kedvéért – soha életemben nem láttam ezt az embert, és egyiket sem közülük. Soha életemben nem beszéltem velük. Hajlandó vagyok felajánlani – hogy ha valaha is találkoztam velük, bárhol, bármikor, és hogy ha tényleg beszéltem velük bárhol és bármikor – akkor nem csak az elnöki tisztségről mondok le, hanem önként börtönbe vonulok, hogy a hátralévő életemet a rácsok mögött töltsem, saját költségen
– mondta a szerb elnök, aki közölte, hogy a nagy nyilvánosság előtt hajlandó a poligráfos vallomástételre, és egyúttal jelezte, hogy napokon belül a nyilvánosság elé tárja az üggyel kapcsolatos részletes elemzését.
Egy dolog már más most biztos, illetve kettő: egy – itt valaki nem mond igazat, kettő – itt valaki élete végéig a rácsok mögött fog csücsülni. Tippem ugyan van, de ne befolyásoljuk az eseményeket!

Szerbia
SZERB LELEMÉNY: A kutyára tette a lábbilincset, ő meg a városban flangált

Levette a lábára szerelt jeladó készüléket, vagyis az elektromos lábbilincset az a szerbiai férfi, akit a bíróság egyéves háziőrizetre ítélt, mert megverte Zoran Lilić volt kisjugoszláv bábelnök fiát. Zoran Lilić az 1994 és 1997 közötti időszakban volt a Kis- Jugoszlávia elnöke, de túl sok köze nem volt a saját munkájához, mert az országot a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Slobodan Milošević irányította.
Lábbilincs nélkül szabadon
A szerbiai rendőrség annak gyanújával vette őrizetbe Dejan Vuksanovićot (29), hogy akadályozta az ítélet végrehajtását, valamint megsemmisítése, illetve megrongálta mások tulajdonát, és ezáltal újabb bűncselekményeket követett el.
Az 12 hónapos háziőrizetre vonatkozó ítéletet október végén mondta ki egy belgrádi bíróság, miután vádalkut kötött Vuksanovićtyal, aki beismerte bűnösségét, és ennek értelmében a büntetésvégrehajtás elektromos jeladót szerelt a lábára.

Forrás: Privát archívum
A belgrádi Blic hírportál/napilap beszámolója szerint az elítélt férfi azonban eltávolította a lábáról az elektronikus bilincset, amelyet a lakásban tartott kutyájának nyakába tett, ő pedig a városban flangált.
A két újabb bűncselekmény elkövetése miatt Vuksanovićot a napokban hallgatja meg az illetékes ügyészség, az előzetes eljárási bíró és a büntetésvégrehajtási igazgatóság biztosa pedig arról dönt, hogy a házi őrizetet rendes börtönre változtatja-e.
Vuksanović egy másik férfival közösen októberben bántalmazta a volt kisjugoszláv államfő fiát, amit egy térfigyelő kamera rögzített.
A másik férfi, Aleksandar Relić ellen elfogatási parancs van érvényben, miután egy sokkal súlyosabb bűncselekmény miatt is keresik.
Relić 2019 első napján, egy újévi ünnepséget követően kialakult vita során közvetlen közelről fejbe lőtt egy férfit a Duna partján, a Paradicsom-sziget közelében, és ugyanazzal a golyóval a barátnőjét is megsebesítette.
A gyilkosság miatt első fokon 8 év és 10 hónap börtönt kapott, a fellebbviteli bíróság azonban megsemmisítette az ítéletet a büntetőeljárási rendelkezések jelentős megsértése miatt, az ítélet szövege állítólag ugyanis érthetetlen, és ellentétes az indoklásban foglaltakkal.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
English1 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union