Connect with us

Csatlakozás

BEPÓTOLJÁK A TAVALYIT IS: Az EU idén két csatlakozási fejezetet nyitna meg Szerbia számára

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

 
Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős európai biztos jelezte, hogy a bővítési politikája továbbra is a bizottság prioritásai közé tartozik, ami Szerbia számára két fejezet megnyitását jelenti még ebben az évben. Ezzel a bővítési folyamat elmozdulhat a holtpontról, miután tavaly egyetlen fejezetet sem sikerült megnyitni.

A szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős európai biztos a  “Szerbia és az EU: a fejlesztés és a tagsági tárgyalások támogatása” elnevezésű belgrádi konferencián felolvasott levelében azt üzente, hogy Szerbia kulcsszerepet játszik a régióban és Európában.

Megfogalmazása szerint az EU számára a Nyugat- Balkán az egyik “legfőbb prioritás” , ami egyértelműen megmutatkozott a koronavírus-járvány idején, amikor az Unió 3,3 milliárd eurós támogatási csomagot biztosított a régió számára.

Várhelyi  bejelentette, hogy az Európai Unió támogatást nyújt a hosszú távú fellendüléshez is, és ebben az értelemben emlékeztetett arra, hogy a nyugat-balkáni gazdasági beruházási terv 30 milliárd euró értékű támogatást tartalmaz.

– Ez a terv megmutatja, hogyan tudjuk együtt átalakítani a régiót, és hogyan lehet elérni, hogy a Nyugat- Balkán megerősödve lábaljon ki ebből a válságból


– üzente Várhelyi,  aki megemlítettem, hogy Szerbia lesz a fő kedvezményezettje ennek a tervnek, amivel megfejelik azt az ötmilliárd euró vissza nem térítendő támogatást, amelyet az elmúlt években kapott az ország.

– A felülvizsgált bővítési politikai keret, valamint a gazdasági és beruházási terv által diktált új lendület jelentős lehetőségeket nyit meg Szerbia számára. Ki kell használnia ezeket a lehetőségeket, és számíthatnak arra, hogy a Bizottság támogatni fogja Önöket ebben a folyamatban – írta üzenetében Várhelyi.

A “Szerbia és az EU: A fejlesztés és a tagsági tárgyalások támogatása” elnevezésű konferenciát a szerbiai európai integrációs minisztérium szervezte, a résztvevőknek videóüzenetet küldött Aleksandar Vučić szerb elnök.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava