Connect with us

Horvátország

A TERMÉSZET RENDJE: Tito elvtárs és a kecskék, avagy az óvatosság sohasem árt 🐐🐐🐐🐐

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

 
A minap felbukkant a horvát portálokon a hír, hogy Zágrábban, a Száva folyóban medúzákat kaptak lencsevégre. Szerencsére, mint kiderült, teljesen ártalmatlan édesvízi medúzákról van szó, a “globális világrend” egyik ajándékáról. Ki tudja hogyan kerültek az említett medúzák a kínai Jangce folyóból Zágrábba, a tény azonban, hogy itt vannak. Édesvízi medúzákat Magyarországon is láttak már, de mivel az emberre nem veszélyesek, így senki sem pánikolt.

Nem eszik embert

Az édesvízi medúza lényegében moszatot eszik, és mivel nem nő nagyra, így a csalánsejtjei is aprók, ezért nem veszélyes a környezetre, vagyis a fürdőzőkre, kellemetlen tengeri rokonaival ellentétben.

Amikor a hírrel foglalkoztam, megfordult a fejemben, hogy az ember nem tudhatja, mi borítja fel az ökológiai egyensúlyt, és még kevésbé lehet tisztában azzal, hogy milyen következményekkel jár a beavatkozása az élővilágba.

A közismert rémtörténetek mellett – arról, hogy hogyan tették tönkre a szovjetek az Aral-tavat, vagy hogy Mao elvtárs miért üzent hadat a verebeknek – érdekesség a Balkánon is akad.

A volt Jugoszlávia határain kívül szinte teljesen ismeretlen a titói rendszer kecskék elleni irtóhadjárata.

Közvetlenül a második világháború után, 1948-ban, törvényen kívül helyezték a kecskéket, és le is mészárolták őket, a tulajdonosok ellenkezése ellenére. A dalmát karsztvidéken még ma is mesélnek az öregek a hajtóvadászatokról, amit a népi milícia indított a bozótosban megbúvó kecskenyájak ellen.

Tito nem szerette a kecskéket

A TERMÉSZET RENDJE: Tito elvtárs és a kecskék, avagy az óvatosság sohasem árt 🐐🐐🐐🐐
Valami “micsurini elmebaj” húzódhatott meg a dolog hátterében, mert az 1931-es adatok szerint, tehát a II. világháború előtt, a Jugoszláv Királyságban még mintegy három millió kecske volt, főleg a karszt- és hegyvidéken, 1948 után a kecskenyájak gyakorlatilag eltűntek, súlyos megélhetési gondokat okozva a lakosság legszegényebb rétegeinek.

Maga a Csalhatatlan Vezér 1954-ben Bosznia- Hercegovinában, Trebinjeben megtartott beszédében megdicsérte a helyi elvtársakat, amiért kiirtották a kecskéket. Egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy tíz év múlva már sűrű erdők szegélyezik majd a tájat, mert nincsenek kecskék, amelyek az erdők legnagyobb ellenségei.

– Minden szép és jó lesz, még a klíma is megváltozik az erdőségeknek köszönhetően, vagyis nyáron nem lesz tikkasztó hőség


– nyilatkoztatta ki Tito marsall, és ez ellen nem volt apelláta.

Aztán a kampány körülbelül egy évtized után kifújt, a törvényt az ötvenes évek végén hatályon kívül helyezték, bár a kecsketartást még a hetvenes években is szigorú rendszabályokhoz kötötték.

Persze, világos, hogy “politikai idiotizmusról” volt szó, de merte volna ezt bárki is akkortájt így megfogalmazni.

A szóban forgó vidékeken a kecskéket azért tenyésztették, mert más állat nem maradt meg a sziklák között.

A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején aztán kiderült, hogy a Földközi-tenger térségében akkor kezdtek elszaporodni az erdőtüzek, amikor a lakosság zöme a városokba vándorolt, és ennek következtében eltűntek a bozótot ritkító kecskenyájak is.

Ez Horvátországra, Dalmáciára nézve is igaz, olyannyira, hogy egyre többen gondolkodnak azon, hogy nem ártana valamiképpen serkenteni a kecsketenyésztést a tengerparton és a hátországban.

Szóval nem árt az óvatosság, ha az ember be akar avatkozni a természet rendjébe.

Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



HOZZÁSZÓLÁS A FACEBOOKON

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Négy nap legjava