Connect with us

Belpolitika

ŠEFIK NÉPE: A bosnyák vezetők hagyják, hogy a migránsok terrorizálják a lakosságot, a belügyminiszter szerint a migrásnválság “szexi”

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

sefik nepe
A cikk meghallgatása

 
Fahrudin Radončić 2020. június 2-án lemondott a biztonsági miniszteri tisztségről, mert vitába keveredett a Demokratikus Akciópárttal (SDA), amely a bosnyák “mainstream politikai szervezet”. Radončić abba bukott bele, hogy deportálni szerette volna a személyi okmányokkal nem rendelkező majdnem kilencezer migránst. A másik bűne az volt, hogy összetűzésbe került Pakisztán szarajevói nagykövetével, aki Radončić állítása szerint akkortájt bűncselekményeket elkövető személyeket védelmezett. Radončić egyúttal felfedte, hogy Bosznia- Hercegovina iszlámábádi nagykövete hamis vízumokat adott ki, és ennek köszönhetően pakisztáni állampolgárok repülővel érkeztek Szarajevóba, majd egy metamorfózis után migráns lett belőlük. Radončić lemondása óta többször is bírálta a bosnyák vezetőket a migráció miatt.

Az Avaz, mint szócső

Radončićnak nincs szüksége médiatámogatásra, mert ő maga a média. Az erőteljes újságírói múlttal rendelkező politikus radoncic a legbefolyásosabb bosnyák napilap és hírportál, a Dnevni avaz (Napi Hang) alapítója. Radončić formálisan ma már nem az Avaz tulajdonosa, mert amikor belevetette magát a politikai életbe, a médiaházat átengedte volt feleségének, Azra Radončićnak.

Ennek a lépésnek köszönhetően elkerülte a összeférhetetlenséggel kapcsolatos vádakat, de a gyanú továbbra is fennáll, hogy Radončić komoly befolyással rendelkezik a szerkesztőség felett.

Tehát olyan eszköz van a kezében, mint senki másnak a bosnyák térfélen, amit a legjobban az bizonyít, hogy az Avaz a Google és a YouTube mögött a harmadik leglátogatottabb honlap Bosznia- Hercegovinában.

Ilyen hosszú felvezetésre azért volt szükség, hogy megértsük az Avaz által kedden este közzétett cikk súlyát.

Šefik népe

Ezzel a felütéssel indul a cikk, ezt követi a címben megfogalmazott vastagbetűs vád, amely szerint a Demokratikus Akciópárt trojkája szemet huny a terror felett, amelyet a migránsok hajtanak végre Bosznia- Hercegovina lakosságával szemben.

Az alcím szerint Šefik Džaferović, az államelnökség bosnyák tagja, Bisera Turković külügyminiszter, volt budapesti nagykövet és Selmo Cikotić biztonsági miniszter nem tesz semmit a migránsválság visszaszorításáért.

Egy képaláírás pedig azt üzeni, hogy az említett trojka számára a migránsok fontosabbak, mint a bosznia-hercegovinai állampolgárok.

Az Avaz cikke szerint a bosznia-hercegovinai migránsok tavaly több mint 325 bűncselekményt követtek el, ebből 309-et a bosnyák-horvát Föderációban, a 119 szabálysértés és az 1507 incidens mellett.

Az utóbbi néhány hónapban a migránsok egyre gyakrabban szerepelnek a bűnügyi hírekben, egyre több a “visszaeső elkövető” Szarajevóban, a Krajinában (Una- Sana Kanton), Tuzlában, Goraždéban, ahol a rendőrök gyakran találnak a migránsoknál fegyvereket, drogot és jelentős összegű készpénzt.

Az Avaz emlékeztet rá, hogy idén május 27-én a bosznia-hercegovinai parlament, a Népek Háza, elfogadta a külföldiekről szóló törvény módosítását, amelynek elő kellene segítenie azoknak a migránsoknak a deportálását, akik bűncselekményeket követnek el.

A migránsválság “szexi”

Az Avaz megjegyezte, hogy Šefik Džaferović államelnökségi tag korábban sem támogatta a migránsok “legális deportálására” vonatkozó belügyminiszteri kezdeményezést, és inkább a pakisztániak oldalára állt, nem törődve a bosznia-hercegovinai állampolgárok biztonságával.

– Nem sokkal Bosznia- Hercegovina érdekeinek elárulása után Džaferović hivatalos látogatásra indult Pakisztánba, ahol megállapodást írt alá arról, hogy a Bosznia- Hercegovinában tartózkodó pakisztáni állampolgárok visszatérnek hazájukba, de a megállapodás a mai napig csak “holt betű”, mert az illegális gazdasági migránsok bejelentett tömeges visszatéréséből nem lett semmi


– jegyzi meg az Avaz kedd esti cikkében, amely szerint más SDA-káderek, mint például Bisera Turković külügyminiszter és Selmo Cikotić biztonsági miniszter, továbbra is figyelmen kívül hagyják a Bosznia- Hercegovinában uralkodó, súlyos biztonsági problémának minősülő migránsválságot.

– Ezeknek az SDA-kádereknek egyike sem hallatta hangját a migránsválság leküzdésével kapcsolatban. Turković miniszter, mint a bosznia-hercegovinai külügyek vezetője, gyakorlatilag nem is foglalkozott ezzel a kérdéssel, az SDA által delegált biztonsági miniszter pedig ezt a biztonsági problémát a “szexi” szóval kommentálta


– írta a szarajevói hírportál.

Baráti szakértő

Nedžad Ahatović biztonsági szakértő az Avaznak azt mondta, hogy a migránsokkal kapcsolatos biztonsági problémákat a határon kell megoldani.

– Korszerűsíteni kell, és megfelelően fel kell szerelni a bosznia-hercegovinai határrendészetet és a fegyveres erőket. Mindehhez anyagi forrásokra van szükség, amelyeket állami, vagyis kormányzati szinten kell biztosítania


– emelte ki Ahatović, aki szerint a migránsokat félig zárt intézményekben kell elhelyezni, de azoknak, akik ismételt szabály- vagy törvénysértést követnek el, zárt intézményekben a helyük.

– Biztosítanunk kell a határt, nem szabad befogadnunk a migránsokat. Bosznia- Hercegovina területén a bűncselekmények számának csökkentése elérhető az említett zárt és félig zárt típusú létesítmények kialakításával, de a bűncselekmények elkövetőinek kitoloncolásával is. Bosznia- Hercegovinában a kormányzás minden szintjén koordinációra van szükség

– hangsúlyozta Ahatović, aki szerint fejleszteni kell az együttműködést a régió országaival is, mivel ennek hiánya általános probléma.

Fahrudin Radončić üzenetét a bosnyák biztonsági szakértővel mondatta ki, de könnyen üzenget az a portál- és laptulajdonos, akit hazájában csak a Google és YouTube tudott megelőzni.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava