Belpolitika
ELVISZLEK MAGAMMAL: Amikor a sofőr nem D. Tóth Kriszta, hanem a szerb elnök

A közösségi média sok mindent kihoz az emberekből, és itt nem a trollkodókra vagy a szimpla anyázókra gondolunk. Siniša Mali szerb pénzügyminiszter feltett az Instagramra egy videót, amely egy különleges kiruccanásról szól. Nem sokkal később ugyanez a videó megjelent Aleksandar Vučić Instagram-oldalán is.
Elviszlek magammal
A szerbiai televíziózás elég mélyen megragadt a „nagy testvér” jellegű műsoroknál, és az erre ráépülő szubkultúránál, vagy inkább szubmédia-kultúránál, bár imitt-amott akadnak egészen üdítő produkciók is.
Viszont továbbra is általános jelenség, hogy a TV nem a szórakoztatás, hanem a propaganda eszköze.
Ennek lehet tekinteni a következő videót is, amelynek egyetlen célja a szerb elnök népszerűségének növelése, a la D. Tóth Kriszta.
A szerb pénzügyminiszter szombaton arról számolt be, hogy beszállt Vučić elnök mellé az anyósülésre. Mögöttük potyautasok is voltak, ők azonban ezúttal csak díszletnek számítottak.
Kellemes hangulat
A szerbiai kormánypárti televíziók által népszerűsített videóban csak a pénzügyminiszter szólalt meg.
Siniša Mali elmondta, hogy kellemes hangulatban autóznak Szabács felé, illetve hogy az attól délkeletre lévő Dobrić faluba tartanak, a sofőr pedig nem más, mint Aleksandar Vučić.
– Itt van mögöttem (Tomislav) Momirović (építésügyi, közlekedési és infrastrukturális) miniszter, és Zoran Drobnjak, a Putevi Srbije (Szerbiai Utak) igazgatója. Van egy jó, komoly, de nem kvalifikált sofőrünk, aki a mi elnökünk. A legnehezebb helyzetben jelenleg Zoran Drobnjak van, aki az úton fellelhető összes lyukért felelős, miközben néha úgy kell tennem, mintha meg sem hallanám, hogy pénzre van szükség új utak építéséhez, és a régiek felújításához. De jó hangulatban utazunk, miközben a Karolina Rádiót hallgatjuk, kicsit énekelgetünk, és lessük az újabb fizetőkaput. Gyerünk hát, éljen Szerbia!
A videó nem kötődött különösebb eseményhez, egyszerűen csak arról szólt, hogy a szerb vezetők négyesben miként járják be a „gyönyörű hazát”. Avagy, hogyan lehet a semmiből is hírt csinálni, és a „jó kapcsolatok révén” bekerülni a híradóba.
A következő szint az lenne, ha a szerb elnök átvenné a szót, és mondjuk egy szerb „Elviszlek magammal” produkcióban Aleksandar Vučić kérdezgetné minisztereit, és esetleg másokat is, erről vagy arról, esetleg miegymásról.
Ha szabad továbbgondolni a témát, akkor felmerül a kérdés, hogy mi lenne akkor, ha a francia, a török, az orosz, az amerikai vagy netalán a magyar nagyfőnök hasonló kirándulásra vinné legkedvesebb minisztereit, és erről aztán az interneten számolna be a nagyérdeműnek.
Hiszen egyre gyakoribb jelenség, hogy a politizálás bizonyos elemei „átszúsznak” a közösségi médiába.

Belpolitika
EGY SZEKÉR LŐPOROSHORDÓ: Boszniában folytatódik a nemzeti alapú ármánykodás, ott aprítják egymást, ahol érik

Bosznia- Hercegovina nem lőporoshordó, hanem legalább egy szekér lőporoshordó. A korábbi napokban a hektikus hangulatú boszniai belpolitikai események egyik fontos mozzanata volt a Sifet Podžić védelmi miniszter ellen beadott bizalmatlansági indítvány, amit végül a törvényhozás alsóháza nem fogadott el. A boszniai parlamenti matematikában jártas személyek számára az indítvány beadásakor egyértelmű volt, hogy lavina helyett ez legfeljebb egy hógolyó, aminek célja a harsány nacionalista politikai kommunikáció fenntartása, és nem a miniszter tényleges elmozdítása.
Rossz szóhasználat
Sifet Podžić boszniai védelmi miniszter úgy döntött, hogy elhalasztja a boszniai fegyveres erők és a szerbiai hadsereg október 9-e és 16-a közötti időszakra tervezett hadgyakorlatot. A döntés a sajtóban komoly visszhangot váltott ki. A boszniai szerb média mindezt úgy aposztrofálta, hogy az esemény elmaradása a két ország közti távolságtartást hivatott erősíteni, és egyben a bosnyák politikai elit burkolt ellenállását juttatja kifejezésre.
A védelmi miniszter jelentős „retorikai hibát” vétett azzal, hogy ezt a döntését nem indokolta a nyilvánosság előtt, így a politikai ellenfeleinek lehetősége adódott a különböző alternatív indokok megfogalmazására. Podžić a gyakorlat kapcsán a „nem lesz megtartva”” kifejezést használta az „elhalasztásra kerül” fordulat helyett, így muníciót szolgáltatott a boszniai végrehajtó hatalom funkcióját betöltő Miniszterek Tanácsát vezető Zoran Tegeltijának, hogy bizalmatlansági indítványt adjon be kabinettársa ellen.
Az indítványban a szerb származású Tegeltija megkérdőjelezte a bosnyák Podžić pártatlanságát az államalkotó nemzetiségekkel, különösen a szerbekkel szemben. A szerb Független Szociáldemokraták szövetsége(SNSD) közleményében a védelmi miniszter döntése úgy jelent meg, mintha azzal gátolni próbálná a két haderő, és ezáltal a két nép békés együttműködését.
Azóta sem tisztázott, hogy Podžić a döntés meghozatalakor számolt-e annak lehetőségével, hogy arra Dodik a szerb nemzet elnyomottságának bizonyítékaként hivatkozhat, és erős érvként használhatja a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének újbóli megszervezését célzó elképzeléseihez.
Zoran Tegeltija október 6-án adta be indítványát a bosznia-hercegovinai parlament képviselőházának, amelytől kérte, hogy vonja meg a bizalmat a védelmi minisztertől. A képviselőház október 26-án elutasította a miniszter felmentésére vonatkozó kezdeményezést.
A szavazáson jelenlévő 27 képviselő közül mindössze a szerb Független Szociáldemokraták szövetségének hét tagja szavazott a miniszter felmentésére. Az indítvány ellen voksolt a bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA), a félig-meddig bosnyák (multietnikus) Demokrata Front (DF), valamint a liberális Naša stranka 20 képviselője. Több bosnyák párt és a horvát párt tagjai nem vettek részt a szavazáson.
Az elmozdítására tett kísérletet Podžić úgy kommentálta, hogy „ezzel túl messzire mentek” a kezdeményezők. A szerbiai hadsereggel való gyakorlat elhalasztását a miniszter utólag azzal indokolta, hogy „meg akarta védeni katonák egészségét,” utalva a koronavírus járvány intenzitásának növekedésére Bosznia- Hercegovinában.
A füstje és a lángja
A Tegeltija által beterjesztett indítványt a horvát pártok azzal a feltétellel lettek volna hajlandók támogatni, ha azt kiterjesztik másik két bosnyák – SDA-párttag – miniszter, Bisera Turković külügyminiszternek és Selmo Cikotić biztonsági miniszternek a felmentésére is. Mivel erre a szerb SNSD nem volt hajlandó, a horvát képviselők távol maradtak a szavazástól, és a Podžić elleni indítvány végül elbukott.
A bosnyák média a HDZ- BiH és az SNSD közti háttértárgyalásokra hivatkozva újfent a „Bosznia- Hercegovina egysége ellen szervezkedő szerb-horvát tengely” rémképével kezdte el riogatni a gyanútlan olvasókat.
Nem célunk, hogy az olvasót a boszniai parlamenti matematikával fárasszuk, de a védelmi miniszter leváltására tett indítvánnyal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az indítvány elfogadásához a jelenlévő képviselők többségének szavazata szükséges.
A plénum teljes létszáma 42 fő, amiből a szavazás iránti „elhivatottságot jelzi”, hogy a nem mindennapi eseményen 27-en vettek részt. Ebből a létszámból 14 képviselőnek kellett volna támogatni az indítványt. A kellő támogatottság hiányának fokát és egyben az indítvány „komolyságát” jelzi, hogy még a horvát klub valamennyi képviselőjének támogatása esetén is csak 12 szavazata (7 SNSD-s és 5 horvát) lett volna az előterjesztésnek, ami eleve elmarad a szükségestől.
Miért Podžić a „célpont”?
A védelmi miniszter személyével kapcsolatban több olyan tényező is fennáll, ami alkalmassá tette, hogy egy meglehetősen „zajos és a realitásokat mellőző” politikai támadás célpontjává váljon.
Ezeknek a körülményeknek a tisztázása végett indokolt röviden áttekinteni az érintett karrierjét.
Podžić nyugalmazott katonatiszt és a politikatudomány doktora, aki 1978. és 1992. között a Jugoszláv Néphadsereg tisztje volt. 1992-től 2009-ig a bosnyák hadseregben szolgált különböző vezető beosztásokban, 2009-e és 2012-e között Bosznia- Hercegovina Bulgáriába akkreditált nagyköveteként volt.
Podžić bosnyák nemzetiségű, és miniszteri munkája mellett a boszniai parlament felsőházának tagja bosnyák nemzetiségi színekben. A vele szembeni fellépést „megkönnyítette, hogy nem a bosnyák Demokratikus Akció Pártjának (SDA), hanem a bosnyákbarát Željko Komšić által vezetett Demokratikus Front (DF) tagja, vagyis a szerbek a miniszter elmozdítására tett kísérlettel nem a legnagyobb bosnyák pártnak, az SDA-nak ugrottak neki direktbe.
A szerbek azért is haragudtak a védelmi miniszterre, és ez logikussá tette a lépésüket, mert Podžić érdemi lépéseket tett Bosznia- Hercegovina NATO-csatlakozásának előmozdítására, ami miatt a korábbi években számos kritikát kapott, főként szerb oldalról, ahol máig is a katonai semlegesség megőrzésének gondolata népszerűbb, nyilván a szerbiai példát követve.
Áldozatok a másik oldalon
Sokak szerint a védelmi miniszter elleni indítványnak álcázott támadásnak az volt a közvetlen előzménye, hogy az elmúlt hónapokban több szerb vezető vesztette el pozícióját a boszniai igazságszolgáltatásban.
Gordana Tadić főügyészt 2021. október 20-án felmentette hivatalából a Legfelsőbb Bírósági és Ügyészségi Tanács (Visoko sudsko i tužilačko vijeće, VSTV). A főügyész leváltására egy majd hat hónapos fegyelmi eljárás végén került sor, amelyben Tadićot felelősnek találták a hivatala gyakorlásának pártatlanságát biztosító eljárási szabályok betartásának megszegése miatt. A döntés szerint a főügyész több esetben önkényesen döntött az ügyészek kijelöléséről, és arra is volt példa, hogy nem rendelte el egyes ügyészek ellenőrzését – leváltásának kapcsolatban azonban más okot nem említettek, pedig azokról beszélt a čaršija (utca) népe.
Gordana Tadić a bosnyákokat azzal haragította magára, hogy az irányítása alatt álló ügyészség jóváhagyta az úgynevezett Diploma-akciót, amely során őrizetbe vették a Biztonsági Hírszerző Ügynökség (Obavještajna sigurnosna agencija, OSA) igazgatóját, Osman Mehmedagićot, az említett személy pedig a legfelsőbb bosnyák pártvezér, Bakir Izetbegović egyik fő embere.
Tadić ezzel, és más bosnyák származású politikusoknak az előállításával többször a legnagyobb bosnyák párt, a Demokratikus Akciópárt tyúkszemére lépett, ami miatt az SDA azzal vádolta meg, hogy csak bosnyákok letartóztatásét rendeli el. Tadić nemzetiségi hovatartozása kapcsán általánosan elfogadott lett mostanra, hogy a „szerb oldalt” erősíti, a horvát felmenőire tekintet nélkül, és ő maga is így „határozza meg magát”.
A főügyész menesztésére a szerb SNSD és a Horvát Nemzeti Tanács (Hrvatski Narodni Savez, HNS) úgy reagált, hogy azt hat bosnyák szavazta meg politikai megrendelés alapján, mivelhogy szerintük a bosnyákok átvették az ellenőrzést az igazságszolgáltatási rendszer felett, amire válaszul a főügyészi posztra ismét szerb nemzetiségű politikust, Milanko Kajganićot jelölték ki, igaz ideiglenes jelleggel.
A szerb igazságszolgáltatási csúcsvezetők elmozdítását követően várható volt, hogy az SNSD valahol személyi cserére próbálja kényszeríteni a bosnyák politikai elitet, Podžić esetében ez azonban nem sikerült. Kérdés, ki lesz a következő a sorban?
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
English1 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union