Connect with us

Bűnügy

MAFFIACSEVAP: Államcsínyre készültek, avagy emberhúsból készített maffiacsevap és egyéb történetek 🔞🔞🔞

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

1zvicer
Kontaktlencse akció »
Olvasási idő: 4 perc

 
A hétfői szerbiai napilapok címlapon számoltak be arról, hogy Velja és bűnözőtársai merényletet terveztek Aleksandar Vučić ellen. A szerb elnök közben életre-halálra szóló harcot hirdetett Radoje Zvicer, a kavači bűnözői csoport vezetője ellen, aki állítólag Latin-Amerikában bujkál, és akinek a csevap készült a meggyilkolt emberek húsából. Mindez rosszabb, mint egy dél-amerikai szappanopera!

Államcsínyre készültek

A szerb sajtó címoldalon számol be arról, hogy a Bajkeverő Velja (Velja Nevolja, Veljko Belivuk) és bűnözői csoportja merényletet készített elő Aleksandar Vučić szerb elnök ellen, akit február 5-én vagy 6-án akartak megölni.

Dragan J. Vučićević, a kormánypárti Informer főszerkesztője, és a legfőbb udvari tollnok, a baráti Pink TV híres/hírhedt “Hit Tvit” című műsorában erről ejtett is néhány szót.

A letartóztatásuk előtt február 5-re vagy 6-ra merényletet terveztek Aleksandar Vučić ellen. Erre kellett nekik a távcsöves puska. Mit gondol miért volt szükségük ekkora fegyverarzenálra?
MAFFIACSEVAP: Államcsínyre készültek, avagy emberhúsból készített maffiacsevap és egyéb történetek

– kérdezte az Informer főszerkesztője a lefoglalt fegyverekre utalva. Vučićević arról is beszélt, hogy Bajkeverő Velja csoportjának voltak kapcsolatai az állami és rendőri vezetésben.

Egyes emberek a legfelsőbb állami vezetésből ott fejezik, ahol Belivuk, mert együttműködtek vele. Ahol Belivuk, és a mészáros Miljković van, és mindazok, akik a csevapokat készítették, és ahova Zvicer is kerül
– mondta Vučićević, aki az igazi bennfentes pózában tetszelegve sejtette, már nem először, hogy ő sok mindent tud.

Valami okból kifolyólag azt is tudja, hogy a rendőröknek hányingerük támadt, miután egy külföldi, baráti titkosszolgálat segítségével feltörték a bűnözői csoport által használt műholdas telefonok kódjait, és meglátták az ott tárolt képeket.

A Srpski telegraf című napilap még inkább elvetette a sulykot, amikor arról számolt be, hogy a maffia Vučić megölését követően Szerbia irányításának átvételére készült.

A belgrádi lap azt is tudni vélte, hogy a maffiának kész terve volt arra, hogy saját kormányt hozzon létre, és sok állami tisztségre jelölteket is talált már.

Az “igencsak bizarrnak” tűnő történet szerint a rendőrség élére Dijana Hrkalović volt belügyi államtitkárt nevezték volna ki, aki állítólag jó kapcsolatokat ápolt az alvilági körökkel.

A Srpski telegraf úgy tudja, hogy a bűnözőknek arra is lett volna megoldásuk, hogy ki vezesse a Szerb Haladó Pártot Vučić meggyilkolása után.

Vučićot mindenki meg akarja ölni

Ebből következik, hogy nem ez az első történet, mondhatnánk úgy is, hogy nem ez az első “tollnoki túlzás” a tervekről és gyilkossági kísérletekről, amelyeket eddig már lenyomtak a szerb közvélemény torkán.

A legutóbbi állítólagos merénylet akkor készült a szerb elnök ellen, amikor január 27-i ünnepélyesen átadta az államalapító, Nemanja István (Stefan Nemanja) szobrát a Száva téren. Egy hatalmas térről van szó, ahova a rendőrség különleges egységeinek több mint 850 tagját kellett kivezényelni a szerb elnök biztonságának megőrzésére.

Erről a magyar sajtóban is jelentek meg hírek egy ottani rendőrségi vezetőre hivatkozva, aki azt mondta, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a merényletet azok a bűnözői körök tervelték ki, amelyek tagjait azidőtájt tartóztattak le. Akkor a Belivuk-féle társaság még szabadlábon volt.

Az állítólagos merényleti kísérletről azóta sem tudni, hogy létezett-e, vagy sem. Egy szerbiai ellenzéki napilap úgy értesült, hogy még ügyészségi vizsgálat sem indult az ügyben. Itt fontos megjegyezni, hogy Szerbiában – a térség sok országához hasonlóan – lehet hinni, vagy nem hinni az ellenzéki vagy a kormánypárti sajtónak, de mérget venni egyetlen információra sem tanácsos. atentat

Mit mond a sajtó?

Ha az utóbbi évek szerbiai sajtójelentéseit nézzük, akkor felsorolni is nehéz, hogy ki akarta, vagy ki nem akarta megölni Aleksandar Vučićot.

A szerb lapok szerint Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnök, Sulejman Ugljanin szandzsáki vezető, Dragan Đilas szerb ellenzéki vezető, de el akarták tenni láb alól a Szerbiában “siptároknak” nevezett albánok, az usztasák, az oroszok, az amerikaiak, a CIA az MI6 és ki tudja, hogy még ki nem. És persze, a maffiózók.

Ennek a “maskaranciának” két célja van.

Az egyik cél  a “Dávid-kép” megteremtése  a szerb elnök estében, ami alapján Aleksandar Vučić ugyan gyengébb minden ellenfelénél, de olyan bátor, hogy minden ellene összeesküvőt és minden sötét erőt legyőz.

A másik cél  a feszültség és az erőszak légkörének folyamatos fenntartása , amellyel indokolhatóvá tehető szinte bármi, és szükség esetén könnyeben fel lehet csavarni a gázt.

Ezért kell újabb és újabb merényletekkel sokkolni a közvéleményt, de miután az érdeklődés fenntartása egy spirál mentén halad, mint ahogy Mario Vargas Llosa erre egyik regényében rámutatott, mindig szörnyűségesebb és szörnyűségesebb részletekkel kell szolgálni.

A maffiacsevap

A maffiacsevap esetében mindkét elem megvan. De még mielőtt ennek részletezésébe belefognánk, szögezzük le, hogy a Bajkeverő Velja, vagyis a Belivuk-féle társaság letartóztatás a szerb rendőrség egyik legnagyobb fogása. Erre az is utal, hogy az elmúlt három hónapban – vagyis amióta ez a társaság rendőrkézen van – nem történt egyetlen “bűnözői gyilkosság” sem Belgrádban, sem Szerbiában.

Ugyanakkor ez az esemény politikailag kitűnően kiaknázható akár a párton és kormányon belüli ellenfelek eltávolításra, akár a Góliát-kép további erősítésére.

Sok bizonyítékot találtunk, DNS-nyomokat. Kínozták és lemészárolták az embereket, majd ledaralták őket az ipari húsdarálókban. Ezt Zvicerről állítom, aki szabadlábon van, aki nagy gonosztevő és gyilkos
– mondta a szerb elnök, aki szerint aztán az emberhúsból csevapokat készítettek.

A Balkánon az erőszak számtalan formája fellelhető, ennek okán az sem kizárt, hogy valóban ez történt. Ami azonban kifogásolható – és itt merül fel a politikusi felelősség kérdése – hogy ezt az információt miért kellett emberek millióinak a tudatába beültetni, ha létezett “maffiacsevap”, ha nem. És ha a kutyák ették meg, ha nem.

Ennek a szörnyűségnek a közvélemény elé tárására nyilvánvalóan azért volt szükség, hogy fenntartható legyen az erőszak légköre, amire a fentiekben már utaltunk. És akkor most jön a “Dávid-effektus”. Az alábbi szavakhoz aligha szükséges további magyarázat.

Felszólítom Zvicert, hogy jöjjön, és öljön meg, mert addig nem mozoghat szabadon, amíg én élek. Miért teszem ezt? Mert harcos vagyok, és mert szeretem a hazámat. Azért mert nem tudom elviselni, hogy bárkiből is csevapot készítsenek. Mert én kész vagyok bármit kockáztatni.
Mindezek után már csak arra érdemes kitérni, hogy ennek a beteg bűnözői magatartásnak az ország-világ elé tárása, akármennyire is szereti valaki a hazáját, mennyi kárt okoz a szerb nemzeti öntudat alakulásában, és mennyi kárt okoz a szerbek más nemzetek által történő megítéléseben?

Bizonyára többet, mint amennyit egy újabb elnöki mandátum ér.

?c=28513&m=1380644&a=438898&r=&t=html

Szerbia

SZERB LELEMÉNY: A kutyára tette a lábbilincset, ő meg a városban flangált

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

lábbilincs nélkül szabadlábon
HATÁRTALAN LELEMÉNYESSÉG: A háziőrizetben lévő kutyuska (Forrás: Blic)
tolnai otto szemeremekszerek 3 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=TolnaiOtt%C3%B3%3ASzem%C3%A9rem%C3%A9kszerek3
Olvasási idő: 1 perc

Levette a lábára szerelt jeladó készüléket, vagyis az elektromos lábbilincset az a szerbiai férfi, akit a bíróság egyéves háziőrizetre ítélt, mert megverte Zoran Lilić volt kisjugoszláv bábelnök fiát. Zoran Lilić az 1994 és 1997 közötti időszakban volt a Kis- elnöke, de túl sok köze nem volt a saját munkájához, mert az országot a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Slobodan Milošević irányította.

Lábbilincs nélkül szabadon

A szerbiai rendőrség annak gyanújával vette őrizetbe Dejan Vuksanovićot (29), hogy akadályozta az ítélet végrehajtását, valamint megsemmisítése, illetve megrongálta mások tulajdonát, és ezáltal újabb bűncselekményeket követett el.

Az 12 hónapos háziőrizetre vonatkozó ítéletet október végén mondta ki egy belgrádi bíróság, miután vádalkut kötött Vuksanovićtyal, aki beismerte bűnösségét, és ennek értelmében a büntetésvégrehajtás elektromos jeladót szerelt a lábára.

kutya labbilincs

Forrás: Privát archívum

A belgrádi Blic hírportál/napilap beszámolója szerint az elítélt férfi azonban eltávolította a lábáról az elektronikus bilincset, amelyet a lakásban tartott kutyájának nyakába tett, ő pedig a városban flangált.

A két újabb bűncselekmény elkövetése miatt Vuksanovićot a napokban hallgatja meg az illetékes ügyészség, az előzetes eljárási bíró és a büntetésvégrehajtási igazgatóság biztosa pedig arról dönt, hogy a házi őrizetet rendes börtönre változtatja-e.

Vuksanović egy másik férfival közösen októberben bántalmazta a volt kisjugoszláv államfő fiát, amit egy térfigyelő kamera rögzített.

A másik férfi, Aleksandar Relić ellen elfogatási parancs van érvényben, miután egy sokkal súlyosabb bűncselekmény miatt is keresik.

Relić 2019 első napján, egy újévi ünnepséget követően kialakult vita során közvetlen közelről fejbe lőtt egy férfit a Duna partján, a Paradicsom-sziget közelében, és ugyanazzal a golyóval a barátnőjét is megsebesítette.

A gyilkosság miatt első fokon 8 év és 10 hónap börtönt kapott, a fellebbviteli bíróság azonban megsemmisítette az ítéletet a büntetőeljárási rendelkezések jelentős megsértése miatt, az ítélet szövege állítólag ugyanis érthetetlen, és ellentétes az indoklásban foglaltakkal.

Kontaktlencse akció »
Az olvasás folytatása

Szerbia

OSTROMÁLLAPOT A BELGRÁDI REPTÉREN: Spanyolország kitoloncolta a zimonyi klán vezetőjét, akit Szerbiában az alvilág fejének tartanak

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

2bojovic 2ndard scale
?c=5941&m=425288&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 2 perc

Spanyolország kitoloncolta a zimonyi klán vezetőjét, aki tegnap este tért vissza Szerbiába, miután letöltötte 18 éves büntetésének nagyobbik részét. Luka Bojović a mellette ülő rendőrrel sorozatokat nézett egy tableten a és Belgrád közötti háromórás repülőút során. A maffiózó a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Željko Ražnatović Arkan követője és barátja volt. A zimonyi klán ölte meg Zoran Đinđić volt szerbiai miniszterelnököt, a csoport tagjait Bojović is bújtatta.

Ostromállapot a belgrádi reptéren

Bojovićot a spanyol kommandósok kísérték a madridi repülőtérre, és adták át annak a két szerb rendőrnek, aki érte ment. A belgrádi Nikola Tesla repülőtéren erős rendőri biztosítás közepette fogadták a Spanyoloroszágból kitoloncolt bűnözőt, aki a Pék (Pekar) ragadványnéven ismert a szerb alvilágban.

Bojović ellen Szerbiában nem folyik bírósági eljárás, és elfogatóparancsot sem adtak ki ellene. Érkezése után az igazságügyi hatóságok szerint “szabad ember”.

Az “egykori” maffiafőnök 20 óra 30 perc körül érkezett meg a Nikola Tesla belgrádi repülőtérre. A leszállást követően a reptéri rendőri kirendeltségre kísérték, ahol “elbeszélgettek” vele. A rendőrök nyilván arra voltak kíváncsiak, hogy milyen tervekkel érkezett haza, erről kérdezték az újságírók is.

Egyelőre nyilvánosan nem mondhatok semmit, de hamarosan lesz rá alkalom. Köszönöm a megértésüket

– jelentette ki Bojović, aki egy újságírói kérdésre válaszolta úgy fogalmazott, hogy örül a hazatérésnek, habár korábban azt mondta, hogy sohasem akar visszatérni Szerbiába, oda csakis koporsóban vihetik vissza. Erről még a spanyolországi fogságban beszélt, miután Szerbiában felmentették az összes vád alól.

Örülök a felmentő ítéletnek, mert bebizonyítottam, hogy nem vagyok bűnöző, és végre szabad ember vagyok a hazámban. De soha nem térek vissza Szerbiába

– közölte egy barátjával folytatott telefonbeszélgetés során Luka Bojović, aki Spanyolországban szerette volna folytatni az életét a szabadulása után, mert úgy gondolta, hogy Szerbiában sem ő, sem a családja nem érezheti magát biztonságban. Ebben van némi tapasztalata, mert a maffiaharcok során ellenfelei 2013-ban húsz golyóval megölték a testvérét, Nikola Bojovićot, hogy így okozzanak neki fájdalmat.

Csalódtam néhány barátomban és általában abban, ami a hazámban uralkodik

– üzente akkortájt Bojović, akit Szerbiában a zimonyi klán vezetőjének, Spanyolországban pedig az Arkan-féle “Tigrisek” nevet viselő félkatonai alakulat parancsnokának tartanak. Ez a félkatonai formáció Kelet-Szlavóniában gyilkolt és hajtott végre rablásokat a kilencvenes években.

A fentieknek ellentmond, hogy Bojović ügyvédjei négy évvel ezelőtt kérelmezték a bandavezér hazaszállítását, miután az kifejezte szándékát, hogy maradék büntetését egy szerbiai börtönben töltse le, amint annak a feltételei teljesülnek.

A belgrádi repülőtéren egykori védőügyvédje Borivoje Borović és egy ismeretlen férfi várta. Borović a Tanjug szerb állami hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Bojović átesett a reptéri azonosítási eljáráson, és miután a dokumentumai körül minden rendben volt, “elment haza”, amiről azonban nemigen tudni, hogy pontosan mit is kell alatta érteni.

Miután a volt maffiafőnököt a szerbiai sajtó a montenegró škaljari klánnal hozza összefüggésbe, aligha zárható ki, hogy hallunk még róla, sokan ugyanis attól tartanak, hogy Bojović hazatérése újabb lendületet ad a szerbiai, illetve a belgrádi bandaháborúnak, amely egyre inkább elfajultóban van, és amelyben eddig a kavači klán volt előnyben.

Kontaktlencse akció »
Az olvasás folytatása

Balkán

SZUPERKARTELL: Világszerte 49 bűnözőt kaptak el, sokan közülük a Balkánról származnak

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

Europol e1669721700687
?c=5941&m=425288&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

A belgrádi Blic úgy tudja, hogy 115 kilogramm kokain csempészésével összefüggésben tartóztattak le két szerb férfit Amsterdamban. Mindketten “ismert” szülőktől származnak, illetve maguk is ismeretségre tettek szert, egyikük válogatott focista volt, a másik pedig neves alvilági szereplő. Sok szálat próbálunk itt felgöngyölíteni, és a cikk végére az derül ki, hogy a napokban Európa-, illetve világszerte 49 bűnöző került rendőrkézre, akik állítólag Titónak dolgoztak, és az Európába érkező kokain egyharmadát mozgatták. A “Sivatagi fény” műveleti nevet viselő akcióban 30 tonna kokaint foglaltak le a rendőrök.

Hogyan működött?

Nyolc embert kaptak el a szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség, a szerb titkosszolgálat, a BIA és a szerb rendőrség, valamint Belgium, Hollandia, az Europol és az Eurojust együttműködése révén, ennek során 115 kilogramm kokaint foglaltak le.

A gyanú szerint a bűnözői csoport tagjai nagy mennyiségű, dél-amerikai eredetű kokain szállítását szervezték meg Rotterdam kikötőjébe, ahonnan a belgiumi Arlon városába vitték tovább a drogot.

A bűnözők fedőtevékenységet is folytattak egy bejegyzett betonlap viszonteladó cégen keresztül, amely Luxemburgban vásárolta a lapokat. Ezeket egy arloni raktárban cseréltek le olyan lapokra, amelyekbe a kábítószert rejtették.

A belga rendőrők összesen 22 betonlapot találtak, amelyek mindegyike három, egyenként 1120 gramm súlyú kokaint tartalmazott, a hangárban összesen 103 ilyen csomag volt.

A szerbiai ügyészség közlése szerint az Arlonban talált kábítószer következő állomása a németországi Trier lett volna, majd a betonlapokat árusító cég londoni raktára, ahonnan a kábítószer piacra dobását szervezték.

A montenegrói kapcsolat

A nyolc letartóztatott személy közül kettő a belgrádi Vračarci csoport tagja, a többiek közvetlenül a kavači klánnak “dolgoztak”.

A bűnözői csoport valójában a montenegrói kavači klán nyugati nyúlványa, a nyolc őrizetbe vett személy közül kettőnek felmenői is ismertek voltak, így vagy úgy.

Az egyik Dušan Petković, aki a Kis-Jugoszlávia focicsapatában vett részt a 2006-os világbajnokságon, a csapat szövetségi kapitánya édesapja, Ilija Petković volt.

A másik őrizetbe vett személy Damjan Roganović, akinek az apja, Milan Roganović az alvilágból “emelkedett ki”, és Rogo néven tevékenykedett az Amerika nevet viselő bűnözői csoportban, amíg 1997-ben nem ölték meg Belgrádban.

Ez a gyilkosság része volt a 1997-ben dúló bandaháborúnak, a most őrizetbe vett Damjan Roganović mindössze három éves volt, amikor a két támadó több tucat golyót röpített az apjába.

Petković – aki évek óta Roganović anyjával élt együtt – korábban az OFK Beograd labdarúgó csapat vezetésével működött együtt, de már régen nincs a klubban.

és Dubaj

Szombaton Belgrádban kapták el a szerb sajtóban Vuk V. néven emlegetett férfit, aki a fent említett nyolc személy egyike.

Vuk V. szerb állampolgár, de életvitelszerűen régóta Luxemburgban tartózkodott, Belgrádban bérelt lakása volt, amelyben elfogták. A lakásban több laptopot és telefont találtak, amelyek titkos kódokat használtak, ezek megfejtése folyamatban van.

A holland rendőrség és az Europol együttműködésének köszönhetően közben őrizetbe vettek egy boszniai számazású férfit, aki a volt jugoszláv diktátor, Tito nevét használta fedőnévként.

Az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug Enforcement Administration, DEA) már tavaly azt állította, hogy egy titokzatos balkáni férfi, aki a Tito nevet viselte, szervezi Közép-Európa kábítószerrel történő ellátását. Egy nagy nemzetközi akció során tavaly szeptemberben 2,6 tonna kokaint zsákmányoltak a rendőrök, és 61 embert vettek őrizetbe, állítólag ennek a kábítószernek a beszerzése is Tito nevéhez köthető.

Balkáni sajtóértesülések szerint a Tito név mögött a boszniai származású Edin Gačanin bújik meg, aki ugyan holland állampolgár, de Dubajban élt mindezidáig, és onnan szervezte a nagy szállítmányok célba juttatását, alakját a mexikói El Chapóhoz, vagyis a Köpcöshöz hasonlították.

Állítólag ő áll annak a piramisnak a csúcsán is, amely a kavači klánt és Vračarci bűnözői csoportot is magában foglalja, és “Tito és Dino”, vagy egyszerűen csak “Szuperkartell” néven vált ismertté.

Kontaktlencse akció »
Az olvasás folytatása

Időjárás és szennyezettség

RSS

BALK Magazin Szerbia Horvátország Bosznia-Hercegovina Szlovénia Koszovó
Montenegró Észak-Macedónia Románia Bulgária Görögország Törökország
Albánia Ukrajna Oroszország Egyesült Államok Európai Unió NATO

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac


Letöltések

Kultúra

Utazás

Egészség

KONTAKTLENCSÉK a legnagyobb gyártóktól 30-60 százalék kedvezménnyel, akár ingyenes szállítással, azonnal saját raktárról, 30 napos visszavételi garanciával az eOptika.hu kontaktlencse webboltból. Vásároljon most!

Hirdetés

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: