Connect with us

Bűnügy

HORROR HÁZA 2.0: Ipari húsdaráló, fegyverek és robbanóanyagok Bajkeverő Velja rejtekhelyén

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

65213 ritopek velja 0702 2021 17 f
A cikk meghallgatása


A szerb rendőrség hónapok óta őrzi azt ripoteki házat, amelyben Bajkeverő Velja (Velja Nevolja) és társai végezték ki, és “dolgozták fel” ellenfeleiket. A szerb rendőrség pénteken ismét házkutatást tartott, mert a kihallgatások során kiderült, hogy az épületben titkos helyiség is van, amelyet korábban nem találtak meg. A ház újbóli átvizsgálása során feltárták a titkos helyiséget, amely valóságos fegyverraktárnak bizonyult, de meghökkentő bizonyítékokkal is szolgált.

Fegyverraktár és mészárszék

Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter közlése szerint a Belgrád külterületén lévő épületet azután vizsgálták át ismét, hogy “elbeszélgettek” a Bajkeverő Velja csoportjának tagjavaival. A tárcavezető elmondta, hogy a helyiség olyan jól el volt rejtve, hogy meg sem találták volna, ha nem akadnak, akik a létezéséről szóló információt megosztják a rendőrséggel.

– Félelmetesen nagy mennyiségű fegyvert találtunk a helyiségben, több mint tíz kilogramm különböző robbanóanyagot, ami használatra kész állapotban volt, és egy ipari húsdarálót, amely hús és csont darálására is alkalmas

– mondta a miniszter, aki a szörnyűségek házának nevezte az épületet. Szavai szerint oda azért vitték az embereket, hogy a legkegyetlenebb és legmonstruálisabb módon meggyilkolják őket.

– Beszélgetésünkkel egy időben a forenzikusok a biológia nyomokat vizsgálják, amelyekből igencsak sokat találtunk

– nyilatkozta a szerb belügyminiszter, aki szerint az ügyészség kimondottan elégedett a talált tárgyi bizonyítékokkal, amelyek minden kétséget kizáróan megmagyarázzák, hogy ezek az emberek mit is műveltek.

– A zimonyi klán óta ez a legkomolyabb szervezett bűnözői csoport, és olyan emberekkel történik most a leszámolás, akik a legszörnyűbb módon öltek meg más embereket

– tette hozzá Vulin, aki szerint a csoport ekkora mennyiségű robbanóanyaggal akár az állammal is szembeszállhatott volna.

A tárcavezető hangsúlyozta, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a ritopeki házban még vannak hasonló helyiségek, amelyekről a hatóságoknak nincs tudomásuk.

A szerb belügyminiszter sutba vágva az ártatlanság vélelmére vonatkozó elvet, már a bírósági eljárás előtt megelőlegezte, hogy “ezek a gonosztevők soha nem jönnek ki a börtönből”. Vulin biztos abban, hogy a szerb igazságszolgáltatás ennek megfelelő döntést hoz.

A megtalált fegyverek
_________________________
Forrás: Beta, internet

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava