Connect with us

Járvány

A LEGFIATALABB ÁLDOZAT: Meghalt egy kilenc napos kislány a Covid következtében

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A koronavírussal fertőzött kragujevaci csecsemőnek felnőttre jellemző tünetei voltak, és egy “citokin-vihar” következtében elhunyt. A kilenc napos kislányt először szülővárosában ápolták, majd tegnap délután átvitték a belgrádi gyermekklinikára, az orvosok azonban minden erőfeszítésük ellenére sem tudtak segíteni rajta.

A kislánynál már születésekor diagnosztizálták a koronavírus jelenlétét, és napokig volt lélegeztetőgépen.

A kezelés során többszervi elégtelenség alakult ki nála, ami magában foglalta a vesefunkciók leállását, valamint a légzési distressz és a másodlagos pulmonális hipertónia kialakulását.

– A kezelés során nem történt javulás az alkalmazott terápia ellenére sem, ezért a többszervi elégtelenség a baba halálához vezetett

– tudta meg a belgrádi Telegraf hírportál a helyi gyermekklinikán.

A kragujevaci klinikai központ szerint a csecsemő már nagyon súlyos állapotban volt, amikor tegnap Belgrádba szállították.

A legfrissebb szerbiai jelentések szerint az országban némileg alábbhagyott a koronavírus terjedése, de elővigyázatosságból még egyetlen kórházat sem vontak ki a Covid-rendszerből.

Az utóbbi nap során tesztelt 12 482 ember közül 2604-nek lett pozitív az eredménye, 217 személy van lélegeztetőgépen, 35 páciens pedig elvesztette a csatát a koronavírussal szemben.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava