Connect with us

Járvány

A TANÁROK FELÉT BEOLTOTTÁK: Romániában egy hónaposra bővül a tavaszi szünet

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása


Romániában a koronavírus-járvány megfékezését célzó erőfeszítések részeként a tavaszi vakáció a nyugati kereszténység húsvéti ünnepétől az ortodox húsvétig, vagyis április 2-ától május 4-éig tart idén a közoktatásban, kivéve a záróvizsgákra készülő osztályokat, amelyeknél a tanév szerkezete nem módosul. Ezt Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter jelentette be , miután a szülők és diákok képviselőivel, illetve a szakszervezetekkel egyeztetett.

Rövidebb félév

A nyolcadikosok és tizenkettedikesek tehát mind a katolikus, illetve protestáns, mind pedig az ortodox húsvét utáni héten egy-egy hét vakációra mennek, a közbeeső három héten azonban ők sem járhatnak be az iskolába, ebben az időszakban online folytatják a felkészülést.

Cîmpeanunak – aki két napja állt elő a meghosszabbított tavaszi szünetre vonatkozó javaslatával – úgy sikerült leszerelnie a diákok, szülők és tanárok ellenkezését, hogy az új, kompromisszumos megoldás szerint már nem kell megváltoztatni a záróvizsgák menetrendjét.

A nyolcadikosok országos felmérőjét (amelynek alapján felvételt nyernek a líceumi osztályokba) június 22-25 között, az érettségi írásbeli vizsgáit pedig június 28-július 1 között, az eredeti terveknek megfelelően rendezik meg.

A többi – a tervezettnél két héttel hosszabb, egy hónapos tavaszi szünetre küldött osztály számára a nyári vakáció a tervezettnél egy héttel később, június 25-én kezdődik.

A második félév tehát a legtöbb diák számára egy héttel rövidebb lesz, a kieső órákat nem pótolják be. Az oktatási tárca vezetője szerint ebben a rendkívüli tanévben, amelyben nem lesznek félévi dolgozatok, és kevesebb osztályzat szükséges a tantárgy lezárásához, a tanév hátralévő részébe is be lehet sűríteni a tananyag leadását és elsajátításának ellenőrzését.

Cîmpeanu elismerte: az egészségügyi minisztérium csak a tavaszi szünet meghosszabbításának feltételével járult hozzá ahhoz, hogy az iskolák legalább a kisdiákok és végzősök számára mindenütt nyitva maradjanak, a vesztegzár alá vont települések kivételével.

A tanárok felét oltották be

Romániában – három hónapos távoktatási időszak után – február 8-tól kezdődően, a helyi fertőzési arány függvényében térhettek vissza az osztályokba a diákok. Az eredeti szabályozás szerint viszont nem tarthattak volna nyitva az iskolák azokon a településeken, ahol meghaladta a lakosság 6 ezrelékét az utóbbi két hétben diagnosztizált fertőzések aránya. Mivel a héten Bukarestben is meghaladta ezt küszöböt a fertőzési ráta, a fővárosi iskolák nyitva tartása érdekében a karantén bevezetéséhez kötötték a tanintézmények bezárását.

– A hatóságok azt remélik, hogy a meghosszabbított tavaszi szünet idején sikerül megfékezni a járvány harmadik hullámát és tovább növelni a beoltott pedagógusok arányát. Eddig a tanári kar 50 százalékát sikerült immunizálni

– közölte Cîmpeanu.

Romániában az utóbbi 24 órában újabb 6651 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést: ez csaknem 30 százalékkal haladja meg az előző két hét átlagát. Az áldozatok száma 140-nel nőtt, ami több mint 35 százalékkal magasabb az átlagosnál. A súlyos esetek száma két napja nem emelkedett, de előtte csaknem egy héten keresztül naponta rekordot döntött: jelenleg 1348 beteget ápolnak a Covid-kórházak intenzív osztályain.
_____________
Fotó: Twitter

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava