Connect with us

Bulgária

006: Bulgáriában hat embert tartóztattak le, mert Moszkvának kémkedett

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

t u6hIVD
A cikk meghallgatása


A bolgár hatóságok magas beosztású tisztségviselőket lepleztek le, akik titkokat továbbítottak Moszkvába. A bolgár főügyész pénteken közölte, hogy kémkedéssel vádoltak meg hat bolgár állampolgárt, köztük a védelmi minisztérium és a katonai hírszerzés több magas rangú tagját. A BALK nemrég írt arról, hogy Bulgária egyre inkább távolodik Moszkvától.

Kit tartóztattak le?

– A bolgár hadsereg legalább öt egykori vagy jelenlegi tagját tartóztatták le

– jelentette ki Szijka Mileva, a bolgár főügyészség szóvivője, de az ügyben megszólalt a bolgár főügyész is.

– A nyomozás különleges jelentőségű volt Bulgária nemzetbiztonsága, az EU, a NATO és az Egyesült Államok szempontjából

– nyilatkozta Ivan Gesev főügyész a sajtónak.

A letartóztatottak között van egy volt katonai attasé, aki eddig a titkosított információkért felelt a bolgár parlamentben.

– Továbbá egy volt magas rangú katonai hírszerzési tiszt a védelmi minisztériumból, akit azzal vádolnak, hogy a kémhálózat vezetője volt

– tette hozzá Mileva.

A szóban forgó tisztet állítólag az orosz katonai hírszerzés képezte ki, és az volt a feladata, hogy “illegális ügynökhálózat” toborozzon, amely olyan emberekből áll, akik hozzáférhettek a Bulgáriával, a NATO-val és az Európai Unióval kapcsolatos titkos információkhoz.

– Felesége, aki orosz-bolgár kettős állampolgár, közvetítő szerepet töltött be a volt tiszt és az Orosz Föderáció nagykövetsége között

– mondta sajtótájékoztatóján Szijka Mileva ügyészségi szóvivő. 006: Bulgáriában hat embert tartóztattak le, mert Moszkvának kémkedett

A szóban forgó férfit azzal vádolják, hogy bizalmas információkat adott át Bulgáriáról, valamint az EU-ról és a NATO-ról az orosz nagykövetség egyik alkalmazottjának, akitől cserében pénzt kapott, hogy kifizesse a hálózatot.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a hálózat vezetője és tagjai nyilvános helyeken találkoztak, például teniszmérkőzéseken futottak össze.

A bolgár főügyészség bizonyítékként lehallgatott telefonos beszélgetéseket és az orosz nagykövetség látogatásokról készült videófelvételeket mutatott be a sajtónak.

Mi volt az orosz válasz?

A szófiai orosz nagykövetség követelte a spekulációk leállítását “Oroszország állítólagos részvételéről a Bulgária elleni hírszerzési műveletekben”, egyúttal elítélte a Moszkva “démonizálására” tett kísérleteket.

– Elvárjuk, hogy a bírósági ítélet meghozásáig állítsák le az Oroszország állítólagos részvételéről szóló spekulációkat a Bulgária érdekeit sértő hírszerzői tevékenységben

– áll a közleményben.

Nem ez az első kémbotrány a két nemzet között az elmúlt években. 2019 októbere és 2020 vége között Oroszország öt diplomatáját és az orosz nagykövetség technikai asszisztensét utasították ki Bulgáriából.

Nem kizárt, hogy a mostani bejelentést hasonló lépés követi.

A mostani kémügy kirobbantása közvetlenül a bulgáriai parlamenti választások előtt, április 4-én történt.

A britek is belepiszkáltak

Az orosz emigránsoknak otthont adó Nagy- Britannia késztetést érzett arra, hogy a szófiai bejelentést követően szinte azonnal állást foglaljon az ügyben.

Londonban közölték, hogy Bulgária mellett állnak ki az oroszok “rosszindulatú tevékenységének” leleplezését követően, amellyel Moszkva megpróbálta aláásni a NATO-szövetséges ország szuverenitását.


– Teljes mértékben támogatjuk Bulgária erőfeszítéseit az állítólagos kémszervezet tevékenységének megzavarásában és a Bulgária területén folytatott ellenséges orosz akciók ellen tett lépések terén

– írta Dominic Raab brit külügyminiszter szombaton a Twitteren.

Mint már fent vázoltuk, a bolgár főügyészség pénteken közölte, hogy vádat emelt hat bolgár állampolgár, köztük a védelmi minisztérium és a katonai hírszerzés magas rangú tisztségviselői ellen, mert Oroszországnak kémkedtek.
________________
Forrás: internet

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava