Connect with us

Járvány

DÉL-AFRIKAI MUTÁNS: Az oltás ellenére megbetegedett egy szlovén orvos

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása


Szlovénia megerősítette a koronavírus Dél- Afrikában felfedezett mutánsának megjelenését. Janez Poklukar egészségügyi miniszter közölte, hogy egy maribori orvos betegedett meg, aki nemrég tért haza Afrikából.

Be volt oltva

A szlovén sajtó arról ír, hogy a fertőzött orvos a maribori kórház alkalmazottja, és Afrikába utazása előtt megkapta a koronavírus elleni oltást.

A múlt hétvégén érkezett haza egy namíbiai nyaralásról, és nem kellett karanténba vonulnia, mivel rendelkezett oltási igazolással.

Emiatt hétfőn be is ment dolgozni, mert nem tudta, hogy az oltás ellenére megfertőződött.

– Az epidemiológusok felkutatták azokat a kontaktszemélyeket, akik szorosabb kapcsolatba kerültek vele, közülük négyet tesztelésre irányítottak, tízet pedig karanténba helyeztek. Két személy, aki vele együtt tért vissza Afrikából, már megbetegedett

– jelentette ki a szlovén egészségügyi miniszter.

Még nincs vége

Janez Poklukar mindenkit felszólított, hogy ne utazzon külföldre, mert számos országban rosszabb a járványhelyzet, mint Szlovéniában, beleértve ebbe az új, fertőzőbb koronavírus-változatok magasabb arányát is.

– A mai eset azt mutatja, hogy a járványnak még nincs vége

– mondta a miniszter, aki az alapvető egészségügyi intézkedések betartására szólította fel az embereket.

Szlovénia pénteken 912 új C19 esetet jelentett, az Országos Közegészségügyi Intézet összesítése szerint ezzel 188 676-ra emelkedett a megbetegedések száma.

Szlovénia megerősítette, hogy 35 olyan fertőzést észleltek, amelyet az Egyesült Királyságban azonosított mutáns okozott.

Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb információi szerint világszerte még mindig 255 vakcina kifejlesztésén dolgoznak, többek között Németországban, Kínában, Oroszországban, Nagy- Britanniában és az Egyesült Államokban.
______________________
Fotó: namíbiai sivatag eső után, forrás:internet

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava