Connect with us

Diplomácia

HATÁRON INNEN ÉS TÚL: Szijjártó Péter bukaresti villámlátogatásának román viszhangja

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása


Tíz Facebook-poszt, fotók sora földön és levegőben, két videó, egy élő bejelentkezés interjút adva a magyar közmédiának – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalának termése február 18-áról, amelyet Bukarestben töltött, sorra látogatva az új román kormány tagjait. Bejegyzései, nyilatkozatai szerint jelentős fejlesztésekről állapodott meg a szomszédos ország vezetőivel, új autópályákról, vasútfejlesztésekről, földgázimportról, kölcsönös érdekekről és egy új bizalmi alap kiépítéséről adott hírt.

Vele ellentétben a román kormánytagok szemmel láthatóan kisebb fontosságot tulajdonítottak a látogatásnak, és annak hangsúlya is más ügyekre került a román sajtóban. Elmaradtak a személyes nyilatkozatok, a sajtót Virgil Popescu energetikai miniszter egyetlen Facebook bejegyzésben, a román külügyminisztérium pedig egy sajtóközleményben tájékoztatta a történtekről. A hangnem is jóval visszafogottabb, ráadásul olyan kérdésekre is kitérnek a közös gazdasági érdekek, fejlesztések fontosságának említése mellett, amelyek Szijjártó Péter nyilatkozataiból rendre kimaradtak.

A Mediafax román hírügynökség beszámolója már címében is más témát emel ki. BogdanAurescu, a román diplomácia vezetője ugyanis a magyarországi román kisebbség jogainak biztosítását, a magyarországi román nyelvű oktatás minőségének, színvonalának javítását kérte magyar kollégájától. Emellett arra a tavalyi közös vállalásra is emlékeztette Szijjártó Pétert, hogy a budapesti kormány Erdélyi Gazdaságfejlesztési Programjának kereteit nemzetközi egyezményben rendezik, amely biztosítja az átláthatóságot és a diszkriminációmentességet.

A hotnews.ro hírportál is az utóbbi témára helyezi a hangsúlyt beszámolójában és hosszan kitérnek annak előzményére is. Mint írják, az Orbán Viktor által 2016-ban bejelentett nemzeti stratégiai terv részeként indította el Magyarország az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Programot, amelynek keretében székelyföldi gazdák és élelmiszer-feldolgozók pályázati támogatásban részesültek magyar kormányzati forrásból. Bukarest a programot azóta is kifogásolja, annak folytatását a román kormánnyal kötött írásos egyezményhez kötné, amely kizárja a pályázók esetleges etnikai megkülönböztetését.

A magyar beszámolókkal ellentétben az adevarul.ro és a digi24.ro tudósítása is arra a bukaresti jelzésre helyezte a hangsúlyt, hogy találkozójukon a román külügyminiszter a magyarországi román kisebbség jogainak biztosítását kérte Szijjártó Pétertől. A román nyelvű oktatás megfelelő finanszírozását várják el a magyar kormánytól, hogy – mint írják – a minőségi román nyelvű oktatás elősegítse a román kisebbség etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzését.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava