SORON KÍVÜL: Kevés a vakcina, nagy a tolakodás Horvátországban

Sokan szeretnék soron kívül beadatni a koronavírus-oltást maguknak, vagy szeretteiknek Horvátországban. Az ottani példa is jól mutatja, hogy miként működik az emberi agy, és hogy nem hülyeség a pszichológia. Mindenkinek az kell, amit megvonnak tőle, illetve amiből kevés van. Így nagy a tolakodás. Az ellenzék persze, méltatlankodik, és erkölcsi felelősséget emleget a parlamentben. Aminek persze, semmi értelme, hiszen januárban a 151 parlamenti képviselő kétharmada vállalta, hogy nyilvánosan oltatja be magát. Mondjuk azt, soron kívül. De mondhatjuk azt is, hogy példamutatásból.

Példamutatás

Az első pillanatban úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, Isten a mennyekben, béke a földön – és vakcina a karban. A válságtörzs ismertette az oltási tervet, peregtek a számok, határidők, mindenki tette a dolgát.

Sőt, valamiféle sorrend is kialakult, amelynek értelmében az egészségügyi dolgozók és a lakosság legveszélyeztetettebb kategóriái élveztek előnyt a többiekkel szemben. Úgy tűnt, hogy egyedül arra kell majd ügyelni, hogy az oltásellenesek ágálása ne fertőzze meg a lakosságot. Mert az gyorsabban terjed, mint a brit törzs.

Ennek érdekében a kormány testületileg, önfeláldozó módon, a kamerák előtt felvette a védőoltást, saját példájával bizonyítva, hogy nincs mitől tartani.

Mindeközben beindult a kormány által pénzelt reklámkampány, amelyben kisebb-nagyobb horvát hírességek buzdították az embereket, hogy gondoljanak másokra, és oltassák be magukat.

A példamutatásban elől jártak a parlamenti képviselők is.

A horvát parlamenterek tömeges oltását – amit a horvát egészségügyi minisztérium kínált fel a képviselőknek – kevesen utasították el, és még az ellenzékiek is éltek a lehetőséggel, vagyis a szervezett soronkívüliséggel.

Azok is, akik most etikátlannak tartják a tolakodást.

Akik nem tolakodtak

Božo Petrov, a populista Most tömörülés elnöke – aki civilben orvos – januárban keményen bírálta a tolakodó képviselőket.

– Őszintén szólva, szégyen felvenni az oltást mindaddig, amíg olyan emberek nem kapják meg, akiknek valóban szükségük van rá, és akik a koronavírus elleni első védelmi vonalban vannak

– nyilatkozta akkortájt Petrov, és jelezte, hogy a lehetséges mellékhatások miatt néhány hónapot egyébként is vár az oltással.

A horvát zöldek sem vettek részt a nagy “parlamenti immunizálásban”. Ezzel kapcsolatban közölték, hogy már jelentkeztek a háziorvosuknál, és akkor veszik fel az oltást, amikor rájuk kerül a sor.

Hirtelen sürgős lett

Aztán kiderült, hogy a Brüsszel és a reálpolitika közötti mérkőzésben, az EU mindjárt a meccs első perceiben jelentős hátrányba került, és az ennek következtében beálló oltóanyag-hiány miatt a kontinens országainak oltási kampánya hirtelen leállt.

Ez így volt Horvátországban is, és akárcsak Európa más tájain, itt is megkezdődtek a visszaélések.

Miután kiderült, hogy nincs, és egy ideig nem is lesz megfelelő mennyiségű oltóanyag, a lakosság meglehetősen óvatoskodó hozzáállása 180 fokos fordulatot vett, és hirtelen mindenki be akarta oltatni magát.

Működni kezdett a pszichológia: ami könnyen hozzáférhető, az nem kell, de amiből kevés van, arra nagy az igény.

Miután a legnagyobb halak már idejekorán kisiklottak a hálóból – mint már említettük, a kormány és a parlament testületileg, nyilvánosan vette fel az oltást – az újságírók kárászokra és keszegekre kezdtek el halászni. Szinte nem múlik el nap, hogy ne adnának hírt arról: ki oltatta be magát, hozzátartozóit jogosultság nélkül, soron kívül.

Név szerint

Jelenleg Zoran Gobac, a Horvát Kézilabda Szövetség alelnöke, Damir Boras a Zágrábi Egyetem rektora, Luka Burilović a Horvát Gazdasági Kamara elnöke és Alemka Markotić, a zágrábi Dr. Fran Mihaljević Járványkórház igazgatója állnak az érdeklődés középpontjában, bár ez utóbbi talán méltánytalanul, mert ő 84 éves édesanyját oltatta be, az idős asszony pedig korára és egészségi állapotára való tekintettel, egyértelműen jogosult volt a vakcinára.

Markotić asszony sajtóértekezleten vágott vissza az ellene uszítóknak, megjegyezvén, hogy a teremben is van olyan személy, vagyis újságíró, aki az ő közbenjárását kérte egyik közeli hozzátartozója soron kívüli oltásának ügyében.

De mindez csupán a jéghegy csúcsának a csúcsa, minden oldalról záporoznak a hírek: például Stipe Jambrić Jambo, a Neretvai- Dubrovniki megye talán legismertebb politikusa is valahogy éppen akkor járt az egészségház közelében, amikor a megkezdett fiolában még maradt egy adag oltóanyag, amit sürgősen el kellett használni, ne vesszen már kárba.

És hol vannak még a polgármesterek, ispánok, igazgatók, labdarugók és edzők, a rendőrkapitányok és kikötőmesterek, a híres és hírhedt egyének, az új- és régi gazdagok, a jómódú ügyvédek, az iparbárók…

Viszont Josip (Joža) Manolić a horvát hírszerzés 100. életévét betöltő szürke eminenciása, volt belügyminiszter bejelentette, hogy nem tart igényt semmilyen kiváltságos eljárásra, türelmesen kivárja, amíg sorra kerül.

Ha neki nem sietős, akkor másnak miért lenne az?

Azt a kérdést már fel sem merjük tenni, hogy milyen oltási rend az, amely szerint egy száz éves ember még nem került sorra, és mekkora matuzsálemnek kell lenni ahhoz, hogy az elsők között kapja meg valaki az oltást Horvátországban?