Connect with us

Horvátország

A TÁBORNOK (K)ÚTJAI: Ismét eladta benzinkútjait az olajmágnás horvát tábornok

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Újabb üzletet kötött az egyik legismertebb horvát nyugalmazott tábornok. A szlovén tulajdonban lévő Petrol csoport január első felében jelentette be, hogy felvásárolta az eddig 100%-ban horvát tulajdonban lévő “Crodux derivati” kőolajvállalatot. Az országszerte 93 benzinkúttal és jelentős tárolókapacitásokkal rendelkező Crodux eddigi tulajdonosa Ivan Čermak, nyugalmazott horvát tábornok volt.

A tábornok és a titok

Čermak a Croduxot 1993-ban alapította, majd 2001-ben eladta az OMV-nek, amelytől 2013-ban visszavásárolta, amikor az osztrákok kivonultak a horvát piacról.

A Crodux 2019-ben pedig 5,6 milliárd kuna (267 milliárd forint) bevétele tett szert, a nettó nyeresége pedig 142 millió kuna (közel 7 milliárd forint) volt.

A Petrol a Crodux felvásárlásával megerősítette a horvát piacon egyébként is stabil pozícióját.

A vásárlásnak köszönhetően az immár 201 töltőállomást üzemeltető szlovén cég az ország szénhidrogénpiacának 23%-át uralja, egyedül a horvát állam és a MOL érdekeltségébe tartozó INA rendelkezik nagyobb részesedéssel ezen a piacon.

A nyugalmazott tábornok üzleti titokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyiért kelt el a vállalata, ellenben a szakértők szerint a Crodux piaci értéke 200 millió euró körül lehet, állítja Jutarnji list napilap.

Régi ismerősök

Čermak nem először üzletelt a Petrollal, 2019 tavaszán a vállalt földgázzal foglalkozó részlegét már eladta a szlovénoknak.

Akkor a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a Crodux töltőállomáshálózatának fejlesztésére helyezi inkább a hangsúlyt.

A tábornok egyébként a 2001-es OMV üzlet után alapította meg a Tifon kúthálózatot, amelyet 2007-ben eladott a MOL-nak, mivel a tábornok ellen akkortájt indult eljárás háborús bűnök vádjával a Hágai bíróságon. A vádak alól 2011-ben felmentették.

A tábornok a Crodux eladásából származó bevételének jelentős részét egy földgáz üzemű hőerőmű építésébe fekteti, amely az elektromos áram mellett hidrogént állít majd elő.

A fennmaradó összegből egy 40 ezer, illetve egy 25 ezer négyzetméteres üzletiközpontot épít majd Zágrábban.

A volt katonatiszt egyébként jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik, cégei pedig több szállodát és éttermet üzemeltetnek országszerte.

A Shell is nyomul

Alig pár nappal a szlovén-horvát üzlet bejelentése után egy másik, kisebb, 26 töltőállomással rendelkező horvát benzinkúthálózat is gazdát cserélt.

Az APIOS néven üzemelő láncot a Shell csoport érdekeltségébe tartozó görög Coral vásárolta meg, az üzlet ára ez esetben sem nyilvános.

A horvát piacon mindössze 3%-kal jelenlévő kiskereskedelmi hálózat eddig az OMV üzemanyagait értékesítette, mostantól viszont Shell néven működik, és Görögországban finomított olajat értékesít.

Az üzlet kapcsán egyelőre nem világos, hogy mi lesz a sorsa az APIOS Racing Team motorverseny csapatnak, amely a kúthálózat brandjének szerves részét képezte.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava