Connect with us

Kína

KÍNAI VAKCINA: Montenegró január végén elegendő mennyiségű vakcinát kap a Sinopharmtól

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Montenegró január végén elegendő mennyiségű Sinopharm-vakcinát kap a koronavírus-megbetegedés megelőzésére. Erről a kínai cég magas szintű képviselői állapodtak meg a Jelena Borovinić Bojović montenegrói egészségügyi miniszterrel.

Az online tartott megbeszélésen a miniszter asszony köszönetet mondott a kínai partnereknek a gyors és gondoskodó hozzáállásukért az előző időszakban folytatott intenzív tárgyalások során.

– Ennek köszönhetően végleges megállapodást kötöttünk a Sinoharmmal arról, hogy mielőbb “tekintélyes mennyiségű” vakcinát szállít le Montenegrónak

– olvasható a montenegrói egészségügyi minisztérium közleményében.

A minisztérium hozzáteszi, hogy más gyártókkal is zárószakaszukba érkeztek a a koronavírus elleni vakcina beszerzéséről szóló kétoldalú tárgyalások.

Ennek alapján Montenegróban megjelenik a Pfizer európai tanúsítvánnyal rendelkező vakcinája is, amellyel megkezdik a a lakosság oltását.

– Montenegró közben folytatja a párbeszédet a COVAX-rendszeren belül is, aminek az a célja, hogy a montenegrói állampolgárok elegendő oltóanyaggal rendelkezzenek, és ezáltal a SarsCov2-fertőzés elleni védekezés magas szinten valósuljon meg

– zárul a közlemény.

A Sinopharm a múlt héten egymillió vakcinát szállított le Szerbiának. Ekkora mennyiség minden bizonnyal elegendő lenne a mintegy hatszázezer lakosú Montenegró beoltására.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava