Járvány
JUT VAKCINA A MIGRÁNSOKNAK IS: Szerbiában három szakaszban oltanak, a migránsok a harmadik szakaszban kerülnek sorra

Szerbiában a lakosság felének, vagyis mintegy 3,7 millió embernek adják be a rendelkezésre álló vakcinák valamelyikét – közölte a szerb közegészségügyi intézet. A szerb állampolgárok több rendelkezésre álló vakcina közül választhatnak, de jut oltóanyag a migránsoknak, és más külföldi állampolgároknak is.
Három fázis
Szerbiában a koronavírus elleni oltás három szakaszban zajlik a következő hónapokban.
Az első fázisban beoltják az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok, valamint a szociális intézmények lakóit és dolgozóit. A vakcina beadása ezekben az intézményekben már december végén megkezdődött.
A második fázisban a lakosság húsz százalékát oltják be, a veszélyeztetett korosztályhoz tartozókat és a krónikus betegeket, összesen 736 ezer embert.
A többiek a harmadik fázisban kerülhetnek sorra, ami 1,75 millió lakost jelent. Ebbe beletartoznak a hajléktalanok, a mélyszegénységben élők, és a migránsok is, akik Szerbiában menekültstátust kértek.
Szabadon választható vakcina
Az oltás iránt érdeklődők az interneten keresztül jelentkezhetnek az erre a célra megnyitott portálon, ahol jelezhetik, hogy vannak-e krónikus betegségeik. Egyúttal kiválaszthatják, hogy melyik védőoltást szeretnék beadatni maguknak.
Öt vakcina közül választhatnak, ezek közül a Pfizer- BioNTech féle és Szputnyik-vakcina már rendelkezésre áll, de várhatóan megérkezik a Moderna és az AstraZeneca, valamint a kínai Sinopharm által előállított oltóanyag is.
A Szerbiában bejegyzett lakóhellyel rendelkező külföldi állampolgárok is igényelhetik a vakcinát, de jelentkezhetnek a bejegyzett lakóhellyel nem rendelkező külföldiek is, akiknek az útlevelük számát kell megadniuk.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében