Connect with us

Horvátország

FELMÉRÉS: A zágrábi repülőtér Európa legrosszabb légikikötője

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

zagreb aerodrom
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Németország legnépszerűbb utazástervező portálja, az Omnio tavaly internetes szavazást szervezett, mert szerette volna megtudni, hogy az utasok melyik európai ország fővárosának repülőterét kedvelik leginkább. De az ilyen jellegű felmérésekből nem csak az derül ki, hogy az emberek mit szeretnek legjobban, hanem az is, hogy mit kedvelnek a legkevésbé.

Sereghajtó a zágrábi repülőtér

A tavaly év végén közzétett szavazás eredményeiből tehát az is kiderült, hogy az utasok nem zárták a szívükbe a zágrábi repülőteret.

A horvát főváros légikikötője a szavazáson elérhető 100 pont közül egyet sem kapott. Ez nagyon elgondolkodtató, hiszen több tízezren szavaztak, és nem volt egyetlen eltévelyedett utas sem, aki véletlenül Zágrábra adta volna a voksát.

A zágrábi repülőtér ráadásul nem egy régi, lepukkant, jobb időket is megélt csomópont, hiszen nemrégiben új terminált kapott.

A Franjo Tuđmanról elnevezett repülőtér új terminálját 2017 tavaszán adták át a forgalomnak, tehát az utasok szempontjából egy vadonatúj légikötőről van szó.

A horvát főváros repülőterét a francia vezetésű ZAIC Ltd. nemzetközi konzorcium üzemelteti, amely erre a célra Horvátországban létrehozta a Međunarodna zračna luku Zagreb d.d. (MZLZ) elnevezésű céget.

Így nem csak a repülőteret, hanem annak francia üzemeltetőjét, a MZLZ-t is sok kritika éri külföldről és belföldről is.

Miért bírálják?

A legtöbben amiatt elégedetlenek, hogy a terminálok csak reggel 7 és este 9 óra között vannak nyitva, ami megnehezíti az átszálló utasok életét, hiszen nem lehet a repülőtéren éjszakázni.

Sokan bírálják a rosszul strukturált tájékoztatási rendszert, és annak nem utasbarát kialakítását.

A frissen átadott terminál első üzemheteiben nagy port vert fel, hogy a zágrábi repülőtér éjszaka még sürgősségi járatokat sem fogadott.

Ez több esetben oda vezetett, hog a horvát orvosoknak vissza kellett utasítaniuk a donorszerveket, amelyeket csak légi úton tudtak volna Európa más részeiről Horvátországba szállítani, hogy megmentsék valaki életét.

Több transzplantáció kényszerű elhalasztása után a horvát orvosi kamara végül az illetékes minisztériumok segítségével elérte, hogy sürgős esetekben a zágrábi reptér éjszaka is fogadjon gépeket.

A koronavírus-járvány miatt nagy veszteségeket elkönyvelő zágrábi repülőtérnek, változtatnia kellene eddigi üzletpolitikáján, hogy elmozduljon az utolsó helyről.

A német portál felmérésében, egyébként a madridi repülőtér szerepelt a legjobban, majd Róma és Amszterdam következett, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér pedig a 12. helyen végzett.

Ami a sor végét illeti, Zágrábnál Podgorica egy hajszállal jobb, az utolsóelőtti előtti helyen pedig áll.

Horvátország

Robotok, robotok, világít az orrotok (egy költő veszett el a tudósítóban)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

robot
A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a 4. Európai RoboCup Junior versenyt
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a negyedik európai RoboCup Junior versenyt. Tizennyolc országból (tizenöt európai ország, plusz Dél-Korea, Izrael és Egyiptom) 730 gyerek vesz részt Európa legnagyobb robotikai versenyén. A rangos eseményt, amely ezt az interdiszciplináris tudományterületet népszerűsíti, először rendezik meg Horvátországban.

RoboCup Junior

A Horvát Robotikai Társaság elnöke a Večernji list tudósítójának azt mondta, hogy pontosan 159 csapatot, azaz több mint 700 diákot és mentoraikat tudták elhozni, akik három kategóriában versenyeznek majd: On Stage, Rescue és Soccer.

-Ez három nagyon igényes kategória 15 alkategóriában, ahol 15 Európa-bajnokot kapunk

– tette hozzá Ivica Kolarić, aki egyben a Varasd megyei Robotikai Központ vezetője is.

A versenyzők változatos korcsoportokban lépnek fel, az óvodásoktól középiskolásokig, robotjaik a következő négy napban táncolni, focizni fognak, és áldozatokat mentenek veszélyes területekről, például földrengések romjai alól, stb.

A horvátországi iskolákban rendkívül népszerű a robotika, többek között a Horvát Robotikai Társaságnak köszönhetően.

A húsz évvel ezelőtt alapított lelkes egyesület tizenöt éve Ivica Kolarić professzor vezetésével folyamatosan dolgozik a fiatalok oktatásán, és kiváló eredményeket ér el az európai és világversenyeken.

Ezt a munkát és minden sikerüket az európai Robocup szervezet azzal díjazta, hogy idén Horvátországnak ítélte ennek a rangos versenynek a megszervezését.

A jéghegy csúcsa

Ez a fenti hírecske azonban csak a jéghegy csúcsa.

Kevesen tudják, hogy Horvátországban alapították a szintén „robotbarát” IRIM-et (Institute for Youth Development and Innovation), amely non-profit szervezetként Európa legnagyobb iskolán kívüli oktatási programját fejlesztette ki és hajtja végre – a CroatianMakers mozgalmon ül, amely csak Horvátországban több mint 300 000 gyereket ért el.

robot

KIS ÁLMOK: Február 7-e és 16-a között rendezték meg a Horvát Makers League harmadik fordulóját (Forrás: Croatian Makers)

Bár az IRIM Horvátországban indult, és elsősorban itt működik, tevékenységét kiterjesztette Szerbiára, Bosznia-Hercegovinára, Koszovóra, Montenegróra és Svájcra is, ahol a helyi partnerekkel együttműködve valósítja meg projektjeit, és további tízezer gyermeket von be a robotika világába.

Középpontjában a digitális és tudományos műveltség, valamint a technológiai és egyéb kompetenciák fejlesztése áll a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics – Tudomány, Technológia, Mérnöki Tudományok és Matematika) területén annak érdekében, hogy a most cseperedő nemzedékek a 21. század egyenjogú polgáraivá váljanak a földgolyó más tájairól érkező társaikkal.

Az IRIM a STEM-mel kapcsolatos tevékenységet a fontos kompetenciák eléréséhez szükséges eszköznek tekinti olyan kulcskészségek elsajátítása során, mint a tanulási készségek, a problémamegoldás, az együttműködés, a kommunikáció, valamint az olyan személyiségjegyek, mint a kíváncsiság, a kezdeményezőkészség, a kitartás, az alkalmazkodóképesség, valamint a társadalmi és kulturális tudatosság.

Az IRIM nagy mennyiségű felszerelést adományoz elsősorban a tudás széles körű és mély terjesztésének eszközeként szervezett tevékenységek, oktatók képzése (csak Horvátországban több mint 4500 pedagógus részesül ebben), oktatási tartalmak fejlesztése, valamint oktatási weboldalak készítése, stb.

Az IRIM egyedülálló abban, hogy sikerül a „skálázhatóságot”, vagyis a mély tudás átadását nagy mennyiségben elérni.

Az IRIM kezdeti és állandó kulcsfontosságú finanszírozása Nenad és Rujana Bakić adományainak köszönhető, de ugyanakkor az egyesületet polgárok, vállalatok és más források adományaiból is finanszírozzák, de sikeresen pályáznak a nemzeti és európai fejlesztési alapoknál is.

Az IRIM már kifejlesztette az oktatók (nagykövetek) szilárd ökoszisztémáját, és kiépített egy gazdag oktatási platformot, amely lehetővé teszi a tevékenységek sikeres fejlesztését.

Mi ennek az értelme?

Horvátország és a szomszédos országok iskolarendszerei a reform különböző szakaszaiban vannak, de jelenleg még nem képesek minőségi tudást nyújtani a STEM területén, vagy olyan kulcskompetenciákat fejleszteni, mint például az együttműködés a csoportmunkában, kommunikáció, tanulási készségek, kreativitás, kíváncsiság, kitartás és vezetői készségek.

Az IRIM feladata nemcsak az hogy, természetes módon befolyásolja e kompetenciák fejlesztését, hanem tudatosan törekszik azok erősítésére is.

Az Eurostat vonatkozó felmérése szerint a horvát állampolgárok – az EU egészéhez viszonyítva – az oktatásnak és a kemény munkának tulajdonítják a legkisebb jelentőséget a siker elérése terén, szemben a politikai kapcsolatokkal és az egyéni boldogsággal.

Hasonló a helyzet más nyugat-balkáni országokban is, ahol ennek kiküszöbölését, vagyis az IRIM által szorgalmazott tevékenységeket helyi partnerek végzik.

Az IRIM fő társadalmi küldetése ugyanis a siker kultúrájának megteremtése azzal a céllal, hogy megerősítse a meritokráciát, mint a társadalom központi pillérét és fő mozgatórugóját.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava