Magyarország
KULTURÁLIS KÜLÖNBSÉGEK: A migránsok újabb házat gyújtottak fel az egyik határmenti településen

A migránsok házakat gyújtanak fel a magyar-szerb határ közelében lévő településeken. Nem szándékosan, hanem a kulturális különbségekből kifolyólag. Nem ismerik a tűzhely fogalmát, vagy az üresen maradt házban éppenséggel nincs tűzhely. A migránsok ezért a szoba közepén raknak tüzet, hogy megmelegedjenek, aminek időnkét súlyos következményei vannak, mint például most is.
Vasárnapi tűz
Hiába viszik el a magyar határ térségéből a migránsokat a szerb hatóságok, folyamatosan van utánpótlás. És az új migránsok is azt teszik, amit a régiek: bemennek az üresen álló házakba.
A fenti fénykép a Facebookon jelent meg, a képhez a következő bejegyzés tartozik.
– Ma gyanútlanul készítettem a vasárnapi ebédet, amikor arra lettem figyelmes, hogy leereszkedett a köd… Vagyis nem köd volt, hanem füst! Basszus, ég a hátsó szomszéd háza (igaz, már nem lakik benne senki). Felgyújtották a migránsok! Feltenném a kérdést, hogy kihez forduljunk panaszunkkal??? Letarolják a falunkat, tönkreteszik a házainkat, lopnak, szemetelnek, idegileg teljesen kikészítenek. Már fél órára sem merjük üresen hagyni a családi házunkat. Amit őseink évtizedek alatt felépítettek, ezek az „állatok” pillanatok alatt tönkreteszik! És senki nem tesz semmit!!! Kihez tudok-tudunk fordulni segítségért??? Mert a taxisok, rendőrök, migránsok jogait már ismerjük. De Szerbia adófizető polgárainak mi is a joga ebben a helyzetben???
— írta egy helyi asszony, aki rettenetesen érzi magát.
A hozzászólásokból kiderül, hogy nem ez az egyetlen ilyen eset. Gorica Relatić arra panaszkodott, hogy az ő házát is tönkretették a migránsok. Senki nem lakott benne, de kitűnő állapotban volt, ma azonban már nem lehet bemenni az épületbe, azok után, ami a migránsok után maradt.
– Sajnálatos, hogy ezt teszik a szép magyarlakta falvainkkal, amiért a szorgos emberek egész életüket ennek az országnak dolgozták, adóztak. Mi jöhet még?
– tette fel a kérdést Lukácsi Nagy Leonóra ugyancsak a Facebookon. Jelena Tabak pedig az iránt érdeklődött, hogy hol vannak, és mit tesznek azok, akiknek az a dolguk, hogy megóvják a helyi lakosság vagyonát.
– Nagyon szomorú, hogy tehetetlenek az emberek. Most hol vannak az okos politikusok? Nincs kampány!? A népet a sorsára hagyták? Bortasztó
– állapította meg Pióker Margit.
A bejegyzéssel kapcsolatban volt aki fegyvert követelt, és volt aki úgy vélte, hogy a megoldás a 9mm-es golyó.
Mindebből az következik, hogy parázslik a szikra, és nem csak a leégett házakban.

Szerbia
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát

A szerb elnök hetekig készítette elő a péntek esti nagygyűlést, amellyel azt akarta bizonyítani, hogy neki van a legnagyobb követőtábora. A szerb kormánypárti sajtó szerint Aleksandar Vučić a mostani belgrádi szeánszra 200 ezer embert trombitált össze, ami lehet, hogy kevesebb, mint a „nagy előd” Slobodan Milošević gazimestani csődülete, amellyel 1989-ben a rigómezei (vesztes) csata hatszázadik évfordulójáról emlékeztek meg. Az a nagygyűlés a balkáni háborúk nyitánya volt, és a feszültséget most is sikerült felsrófolni, amiben a szerb államfő segítségére sietett Albin Kurti koszovói miniszterelnök, így alkotnak ők ketten „halálos párost”.
Elázott harcosok
A szerb elnök híveit az sem riasztotta vissza, hogy még az időjárás sem volt hozzájuk kegyes. Vučić azzal kezdte a nagygyűlést, hogy „végtelen háláját” fejezte ki a híveinek, akik „lelkesen eláztak” azért, hogy a vezér szájából ismét halhassák, amit már a balkáni gerlék is turbékolnak Szerbiában.
A szerb elnök méltatta, hogy hívei megmutatták mennyire kitartók, mert még esőben is készen állnak a harcra a „tisztességes Szerbiáért”, ahogy Vučić nevezi az általa kitűzött célt.
A nagygyűlés kezdetén megemlékeztek a két május eleji lövöldözés áldozatairól, és reagáltak a Koszovóban néhány órával korábban lejátszódott eseményekre is.
A koszovói rendőrség tagjai a nagygyűlés előtt akcióztak a szerb többségű Zubin Potok, Zvečan és Leposavić településeken, de megszólaltak a szirénák Észak-Mitrovicában is.
A koszovói rendőrség tagjai erővel „iktatták be” a korábbi koszovói albán választási cirkusz alkalmával két-három százalékkal polgármesteri tisztséghez jutott albánokat, és a községi intézményekről eltávolították a szerb zászlókat, helyükbe kitűzték a koszovói lobogót.

MINDIG FRISS: Albán polgármesteri bevonulás a koszovói szerb területeken, a bódén látható felirat jelentése magyarul: mindig friss (Forrás: Tanjug)
A zvečani önkormányzat épületébe történt behatolás alkalmával a koszovói rendőrök a könnygáz mellett sokkbombát is bevetettek, és szpréjel lefújták az összegyűlt szerbeket, akik meg akarták akadályozni a községháza általuk illegálisnak tartott elfoglalását.
A rendőri akciót követően az orvosok mintegy tíz embert láttak el az észak-mitrovicai kórházban. Ezt követően Vučić elrendelte a legnagyobb készenlétet a szerbiai hadseregnél, szombaton délelőtt pedig „haditanácsot” tartottak Belgrádban, vagyis összeült a Nemzetbiztonsági Tanács, amely úgy döntött, hogy a katonák további intézkedésig a legmagasabb „készültségi fokozatban” maradnak.
Ezeket a koszovói előzményeket követően kezdődött meg a belgrádi nagygyűlés, amelyen a szerb elnök azt mondta, hogy a pristinai vezetés szándékosan akciózott pénteken, kivárták ugyanis a napot, amikor a férfiak a „reményteli Szerbia” megteremtését célzó nagygyűlésen tartózkodnak Belgrádban, vagyis nem lesznek otthon.
A szándék mindenképpen egyértelmű: a koszovói vezetés, illetve Albin Kurti koszovói albán miniszterelnök el akarta rontani Aleksandar Vučić játékát, és ezért időzítette a nagy csinnadrattával szervezett „legnagyobb nagygyűlés” napjára a „választási kabaré” folytatását, a szerb elnök azonban azzal a közhellyel nyugtatta le az „elázott harcosokat”, vagyis a nagygyűlés résztvevőit, hogy „amikor Szerbia egységes, akkor számtalan problémát képes megoldani”.
Ugyanakkor ismét elővette azt a tavaly augusztusi szófordulatot, hogy Szerbiát a „bújtatott alanyt” falhoz szorította, és ezért nincs más kiút, mint a haza és a nép védelme.
– Harcolni fogok a béke minden másodpercéért, de azt kijelentem, hogy Szerbia nem nézi tétlenül, ha támadás éri a szerbeket Koszovó északi részén. Ki akarják űzni a szerbeket Koszovóból? Nem űzik ki őket!
– mondta igazi „békeharcosi hévvel” Vučić The Great.
Párbeszéd a legrosszabbakkal is
A szerb államfő elmondta, hogy a nagy beszolgáltatási akció során már ötvenezer fegyvert és robbanószerkezetet begyűjtöttek, ezzel pedig hány és hány életet megmentettek, miközben egyes (ellenzéki) politikusok visszaéltek a tragédiával, amiért megvetést érdemelnek.
Vučić The Great azonban a megvetés ellenére is hajlandó szóba állni mindazokkal, akikről a „legrosszabbakat” gondolja, ezért párbeszédre szólítja fel őket, mert szerinte nem az autóutak a legmegfelelőbb helyek a politikai akarat kifejezésére.
A szerb elnök ezzel arra utalt, hogy az úgynevezett ellenzéki tüntetés résztvevői a „mitingelős folkról” keretében előszeretettel állítják le a forgalmat a nemzetközi korridorhoz tartozó egyik belgrádi hídon.
A szerb elnök az ellenzéket más módon is gyalázta, majd „tárgyalási feltételként” közölte, hogy átmeneti kormány addig nem lesz, amíg ő él. De ez sem hangzott már újdonságként, korábban ugyanis többször elmondta, hogy meg kell őt ölni ahhoz, hogy az ellenzék választások nélkül hatalomra kerüljön.
Vučić Szerbia főszerkesztőjeként azt is bejelentette, hogy megszüntetik a valóságshow jellegű műsorokat a baráti médiában, viszont kifogásolta, hogy ezek, mármint a legrosszabbak, nem hajlandók felszámolni azokat a saját televízióikban, amivel egyúttal tudatosította, hogy országon, illetve szerbségen belül elég erőteljes a megoszlás.
A szerb elnök itt konkrétan az egyébként valóban nézőbutító Survivorra gondolt, erről a nagygyűlést megelőzően beszélt, akárcsak arról, hogy tárgyalt Željko Mitrovićtyal, a Pink televízió tulajdonosával a Szövetkezet (Zadruga) címen futó médiaokádmány felszámolásáról, és láss csodát, Mitrović bejelentette, hogy tíz napon belül a Szövetkezet bezárja a kapuit.
Vučić a belgrádi nagygyűlésen arról is szónokolt, hogy 11 év és megannyi győzelem után visszavonul a pártelnöki tisztségtől, de a párt hű és odaadó tagja marad, miközben szombattól minden szerbiai állampolgár elnöke lesz.
Szavai szerint a párt vezetését „csodálatos emberek” veszik át tőle, majd bejelentette, hogy Szent Vitus napján (Vidovdan), vagyis a gregorián naptár szerint június 28-án megkezdi a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű ernyőszervezet megalakítását.
Szent Vitus napja a szerb nemzet egyik legjelentősebb és legrégebbi ünnepe, ezért az időpont megválasztása szimbolikus értelmet is hordoz.
Szavai szerint a mozgalmat „tágabbnak képzeli el, mint az összes párt, mert mindazokat fogja majd egybe, akik tudják, mennyire fontos az uniós utat járni, de nem tönkretenni a keleti szövetségeket”.
Vučić a „népfront jellegű” ernyőszervezetbe szeretné bevonni a független értelmiségieket is, vagyis ismételten bizonyítja azt a délkelet-európai tézist, hogy a hatalmat gyakorló személy előbb a saját oldalán számolja fel a nézetkülönbségeket, hogy így megerősödve még nagyobb erővel rontson rá a már megsebzett ellenzékre.
Két testvérnép és a békeharc
A BALK tegnap megelőlegezte, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki lassan állandó szereplője lesz a szerbiai politikai folklórnak, ismét szerbül szól majd „a világ legnagyobb szerb nagygyűléséhez”.
És ez valóban meg is történt. Szijjártó szerbül mondta el, hogy történelmi ellenségeskedés helyett immár történelmi barátság van Magyarország és Szerbia között, és a magyar nemzet mára testvérnépként tekint a szerbekre.
– Közös történelmünk számos megpróbáltatás elé állított minket, sokszor ellenségként tekintettünk egymásra. Mára mindez megváltozott: testvéri nemzetek lettünk
– hangsúlyozta a magyar külügyminiszter, aki szerint az újkeletű testvériség Aleksandar Vučićnak köszönhető, aki úgy bánik a vajdasági magyar közösséggel, hogy az követendő példaként szolgál az egész világ számára.

A magyar külügyminiszter szerb esernyő alatt (Forrás: Facebook, Szijjártó Péter)
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a két ország hasonló kihívásokkal néz szembe, Budapestet és Belgrádot ugyanis egyformán „gátlástalanul támadja a nemzetközi liberális fősodor”.
– Miért is támadnak minket? Azért, mert mi, magyarok és szerbek kiállunk magunkért, a nemzeti érdekeinkért, és ezt azért tudjuk megtenni, mert erős vezetőink vannak. Azért támadnak minket, mert békét akarunk Ukrajnában, és nem veszünk részt a háború eszkalációs kockázatának növelésében. Azért támadnak minket, mert ragaszkodunk a családi értékekhez, és azért támadnak minket, mert nem hagyjuk, hogy kívülről diktáljanak nekünk
– sorolta Szijjártó, aki közös pontnak nevezte azt is, hogy Magyarországon és Szerbiában is „vannak olyan politikai erők, amelyek külföldi érdekeket szolgálnak, és nem átallnak kihasználni akár emberi tragédiákat is azért, hogy politikai hasznot hajtsanak maguknak”.
Szijjártó úgy vélte, hogy az idegen érdekeket szolgáló pártokat választásról választásra le kell győzni, és szerencsére ezt megtesszik mindkét országban rendszeresen, egyúttal arra figyelmeztetett, hogy ezek a támadások nem maradnak abba a jövőben sem a maguk „nemzeti útját járó magyarok és szerbek ellen”, amiből pedig az következik, hogy a békeharc nem marad el magyar oldalon sem.
-
English4 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerbia7 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát
-
Koszovó1 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szlovákia2 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt