Connect with us

Horvátország

DRÓNBÁZIS A VÁROS SZÉLÉN: Logisztikai drónbázis létesülhet az eszéki repülőtéren

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Egy londoni székhelyű, bolgár cég jóvoltából hamarosan kereskedelmi drónbázis létesülhet a horvátországi Eszék légikikötőjében. A Dronamics a tervek szerint pilóta nélküli repülők alkalmazásával forradalmasítaná a légi áruszállítást, ehhez tervezi a szükséges infrastruktúra kiépítését a közeljövőben Eszéken.

Ideális helyszín

A magyar határtól mintegy 40 kilométerre található, eszéki, nemzetközi repülőtér jobb időket is látott már.

Az előző években heti rendszerességgel indultak innét járatok Londonba, Stuttgartba és Bázelbe, de a belföldi forgalom is évről évre jelentősebb méreteket öltött.

A reptér az elmúlt néhány esztendőben átlagosan évi ötvenezer utast szolgált ki, ám az idén a világjárvány miatt szinte minden nemzetközi járatott töröltek, és a belföldi forgalom is jelentősen megcsappant.

Az említett problémák miatt a csőd szélére sodródott a szlavóniai légikikötő, amelynek forgalma idén decemberig alig haladta meg a négyezret.

A repülőtér vezetése éppen ezért nagy örömmel fogadta a brit-bolgár Dronamics felkeresését, amely szerint Eszék ideális helyszín lenne a projektjükhöz.

Gyorsabb és olcsóbb csomagszállítás

A Dronamics víziója, ahogy ők mondják, a légi áruszállítás demokratizálása.

Mindezt pilóta nélküli robotrepülőgépekkel valósítanák meg, amelyek Európa kisebb repülőterei között szállítanák a csomagokat, mégpedig nagyon olcsón.

Elképzelésük szerint az efféle áru- és küldeményszállítás felgyorsítaná és jóval jutányosabbá tenné a csomagküldést.

Saját fejlesztésű, Black Swan névre keresztelt robotrepülőik 350 kg súlyt képesek elrepíteni akár 2500 kilométernyi távolságra is pár óra alatt, és teszik mindezt a hagyományos repülésnél 80%-kal olcsóbban.

A projekt vezetői szerint a Black Swan rendszere teljesen automatizált, műholdak segítségével érnek célba és automatikusan szállnak fel és le, ezért a földi kiszolgáló személyzeten kívül nincs szükségük komolyabb szakembergárdára az üzemeltetésükhöz.

A cég már öt repülőtérrel megállapodott, de a jövő év elején újabb 11 légikikötővel terveznek szerződni a projekthez, mivel szeretnék lefedni egész Európát.

Az első öt bázis kiépítése a szükséges engedélyek beszerzését követően várhatóan 2022-ben kezdődik. 

Eszéken kívül létesül majd Dronamics logisztikai központ a svédországi Skövde városában, a belgiumi Ligeben, a finn Seinäjokiben és az itáliai Bresciában is.

A cég már a leendő szállítási árakat is közölte, amelyek szerint a négy órán belül megközelíthető helyszínek között 2 euró 89 centért szállít majd egy kilogramm rakományt, míg az ennél messzebbi célpontokra 3 euró 79 centért repítik majd a feladott küldeményeket.

A teherszállításé a jövő

A Dronamics nem az első cég, amelynek “szemet szúrt” az eszéki reptér.

Közvetlenül a járvány kitörése előtt több kínai befektetőcsoport is érdeklődött a szlavóniai város légikikötője iránt, mivel úgy vélik, hogy jelentős kargópotenciál van benne, hiszen a létesítmény 15 kilométeres körzetében autópálya, vasúti kapcsolat és két folyami kikötő is található.

A legkomolyabb érdeklődő a kínai Z- Run Wellton Industries, melynek vezetősége két alkalommal személyesen is a helyszínre látogatott.

A kínaiak a repülőtér vezetőségével egy esetleges teherszállító központ kialakításáról tárgyaltak, amely elsősorban a Kínából Európába érkező árú áramlását lenne hivatott felgyorsítani.

Bárhogy is alakuljon a szóban forgó létesítmény sorsa, annyi biztos, hogy a járvány elmúltával a vezetőségnek jól át kell gondolnia a következő időszak működési stratégiáját, amennyiben továbbra is fontos pontként szeretne fennmaradni Európa légi térképen.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava